Freisingi Ottó krónikája. Ottonis episcopi Frisingensis ... - MEK

212 FREISINGI OTTÓ KRÓNIKÁJA. IV. I— 2.
tett^), — és ott, anélkül, hogy valaki követte volna, egyedül a
császár óhajtása szerint, mindkét sereg vesztesége nélkül elpusz-
tult. A midn pedig Constantinus a kívánt gyzelemmel a Városba
bevonult, ott a polgárok nagy ujjongással fogadták. S midn
tiszteletére szokás szerint diadalmenetet rendeztek, maga
kijelentette, hogy nem neki, hanem Krisztusnak kell e gyzelmet
tulajdonítani. A keresztet pedig, melynek segítségével az
ellenséget legyzte, a diadalmeneti helyen letéteti és imádásban
részesítteti.
Melciades halála után Silvester következett. Constantinust
a rómaiak hagyománya szerint a Szent Jánosról nevezett
egyházban megkereszteli. Áttérésének pedig gyzelme volt az
oka. A mik tehát boldog Silvester életrajzában a bélpoklosság-
ról és az áttérésérl olvashatók, apokrifoknak látszanak.
Mégis azt beszéli a Hármas történet, hogy Nicomediában életének
vége felé keresztelkedett meg.
2.*) — Constantinus megkeresztelkedése után a békét az
egyházaknak visszaadta, a mibe Licinius is beleegyezett. A két
császár tehát kiadott törvényeivel megállapítja, hogy Krisztust,
a ki az államot a zsarnoktól megszabadította. Istenként kell
tisztelni és határozatukról írnak Maximinusnak, a ki a Keleten
uralkodott. Ezt tudomásul vévén Maximinus, írásban parancsot
ad ki, hogy a keresztények ne szenvedjenek ezentúl üldözést
hitükért. Okul adja, hogy minél inkább akadályoztatnak, annál
inkább nnek s azért kijelenti, hogy senkit sem kell az istenek
tiszteletére kényszeríteni, ha saját akarata nem készteti. Bár
ezeket Maximinus a császárok iránti félelmébl tette, azt színlelte,
hogy saját akaratából teszi és igen féktelen létére nemcsak
egyenlnek, hanem különbnek akart látszani a legmértékletesebb
fejedelmeknél ; s nemsokára megszegvén a szerzdést, Licininius
ellen háborút indítani készül. Miután pedig sok várost és tartományt
elpusztított, az ördögök segítségében bizakodva él ösztönével
és végre a háborúra felvonul s csatát kezd. Midn látja, hogy
serege szétszalad, uralkodói jelvényeit leveti, a lovászok közé
keveredik és gyalázatosan, mint hozzá illett, menekül az ütközetbl.
Azután visszatért saját tartományaiba és elször is papjait,
1) Zsolt. VII. i6. — *) V. ö. Orosius, Hist. VII. 28., VIII. 16 ;
Eusebii Hist. eccl. (a Ruf. tii.) IX. 9— 10.