Freisingi Ottó krónikája. Ottonis episcopi Frisingensis ... - MEK

220 FREISINGI OTTÓ KRÓNIKÁJA. IV. 7—8.
hogy Athanasius, ha a fejedelemhez bejut, a katholikus hittel
tölti el, és ezért megkörnyékezvén a felséget, azt hazudtak, hogy
Athanasius bnös és gyalázatos ember, és bizonyítékul mutatják
valami Arseniusnak karját, a melyet — mint mondják —
bvészség kedvéért vágott le. Ezt azért tették, mert a mondott
Arseniusról, a kit Athanasius bizonyos okok miatt az egyházból
kizött, nem tudták, hol van. A császár parancsára tehát Tyrusban
összegylt a zsinat és midn ott vádolták Athanasiust,
egyszerre csak elövezetik Arseniust. Mert ennek mindkét keze
megvolt, kitnt a vádaskodók hazugsága. Ugyanabban a zsinatban
bevezetnek egy kéjhölgyet is, a ki bejelenti, hogy Athanasius
rontotta meg. Krisztus papja presbyterét, Timotheust felszólítja,
hogy beszéljen helyette. Midn az kérdi a kéjntl, nem követte-e
el ezt a vétket. Te, te, mondja, tetted ezt azon a helyen. Akkor
mindenkit elfogott a nevetséges szégyenérzet, de azért nem sznt
meg a császár üldözése Athanasius ellen, st sok veszély után
testvére birodalmába. Nyugatra kényszerítette menekülni.
Az szívesen fogadta, megtisztelén tartotta s azután gazdagon
ellátva székesegyházába visszaküldte. Némelyek szerint a treveriek
egyházában maradván, ott azon egyház papja, Maximinus
alatt bocsátotta ki a Quicumque vult-ot.
8.*) — Abban az idben számzi Constantius Liberiust, a
római püspököt, a kivel elbb vitatkozott, majd mint városának
papját megintette és megrótta. Helyébe az eretnekek diaconusát,
Felixet tették. E Liberius és Silvester között uralkodott Július.
Ugyanezen napokban állnak Rómában nagy hírben Victorinus
rhetor és Donatus grammaticus. Isten államának fejei gyanánt
virágzottak ekkor a treverii Paulinus, a ki Maximinust követte,
a mediolanumi Dyonisius, a vercellaei Eusebius és Hilarius,
pictaviumi püspök. Azt mondják, hogy mindezek a katholikus
hit tanúsítása miatt számkivetésbe küldettek. Közülök Hilarius
nemcsak szóval és példával oktatta Isten egyházát, hanem sok
Írásmvet is hagyott hátra, a melyek gallikán finomságot és
ékesszólást árulnak el. Miután Athanasius székhelyérl elzetett,
szemtelenül György követelte magának az egyházat. Az antiochiai
és jeruzsálemi egyház sokat szenvedett e bajoktól. De nemcsak .
*) V. ö. Rufinus, Hist. eccl. X. 20—24 ; Hist. Trip. V. 17 ; Gesta.
Trev. c. 19 ; Hieronymus, De viris illustr. c. 100.