Freisingi Ottó krónikája. Ottonis episcopi Frisingensis ... - MEK

330 FREISINGI OTTÓ KRÓNIKÁJA. VII. 4— 5.
hogy az alázatosság mesterét utánozzák és mezítelen lábakkal
fogják azt körüljárni. Ekképpen a nyolczadik napon, azaz azon,
a melyen az apostolok oszlása ünnepeltetik, beveszik a várost
és az ott talált ellenséget oly nagy vérontással vágják le, hogy
a Salemon portikuszában a megöltek vére a mieink lovainak
egészen a térdéig ért. És jegyezd meg, hogy Isten népének
megaláztatása és az Úrhoz ill módon intézett imák után a
nyolczadik napon a szent, a pogányoktól letiport város a mieink
kezébe került. Mert amiképpen az ószövetség népe a sabbatnak
megtartásával vette be a hetedik napon Hierichot : úgy
itt a
keresztény nép is a nyolczadik napon — a törvény és a sabbat
mintegy érvényüket vesztvén — a föltámadás következ nap-
ján foglalta el a körülzárt Jeruzsálemet. És ettl fogva Jeruzsálem
és az Ür sírja a mieink birtokában van.
5.*) — A memphisiek vagyis az alexandriaiak királya, a kit
a zarándokok ammiraldusnak neveznek, ascaloni tartózkodása
után, a frankok követeit is magával víve, Antiochiának vette
útját, azzal a szándékkal, hogy csellel a hatalmába kerítse ezt
is, miként a szent várost. A keresztények pedig, podgyászaikat
s a betegeket a városban hagyván hátra, harczra készen a
szaraczénok ellen indulnak és a mikor megpillantják az ellenség
véghetetlen sokaságát, elbb imáikkal az Úrhoz fordulnak s
aztán maroknyi hadukkal vakmeren megrohanják amazokat.
Es — elmondani is csodálatos — Istennek hatalmával, a mely
mindent megtehet, 5000 lovassal és 15.000 gyalogossal 100.000
lovast és 300.000 gyalogost szalasztottak meg és sok zsákmányt
ejtettek. Ebben a csatában a szaraczénok közül loo.ooo-nél
többen estek el kard által, 2000-et meg — a mint mondják —
a város kapujánál nyomtak agyon és még számtalanan meg-
fulladtak vagy a tövisekben megragadtak. A gyzelem kivívása
után s hogy a nagyok hazájukba visszatértek, Gotefridus kiváló
buzgalommal kormányozta az ottmaradottak herczegségét.
A római frankok és a teutonok között is, a kik keser és gylölköd
incselkedésekkel gyakorta czivódának, — mint olyan, a ki
e két népnek a határán nevekedett s mind a két nyelvet beszélte
— közbenjáróként viselkedett és sokféle úton-módon maradásra
tudta ket bírni.
) V. ö. Uraug. Ekk. MG. SS. VI. 214—217.