Freisingi Ottó krónikája. Ottonis episcopi Frisingensis ... - MEK

FKEISINGI OTTÓ KRÓNIKÁJA. IV, l8— 19. 231
Midn Theodosius Valentiiiianus halálának hírére a zsarnokok
ellei háborút indít, Eutropius eimuchot János egyiptomi
szerzetesbe} küldte és vállalata kimenetelét kérdezte e férfiútól.
Ez próféta: ihlettel eltelve, teljes gyzelmet igért a zsarnokok
felett. Az i^n vallásos császár tehát inkább hittel, mint katona-
sággal vértezve magát, hadseregét a zsarnokok ellen indítja.
Elre külde a gótokat, a kik közül Arbogast állítólag lo ezret
megölt, miga pedig a többiekkel folytatja az utat. Midn pedig
az Alpseibe értek és a zsarnokoknak egy kimagasló helyen
elnyöíebb helyzetük volt a csatára, a császár az egész éjét
könnycvtel és imákkal virrasztotta át s Istennek ajánlotta
magát. Hajnalban összecsapnak, a zsarnokok vereséget szenved-
nek, lugenius fogságba kerül és megöletik, Arbogast pedig
öngyibss ággal vet véget életének. Hogy ezt a gyzelmet a
kegye császár érdemei és az egyház imái folytán Isten adta, azt
az épl jöv és széltl az ellenség arczába csapott zápores
bizorította. Még egy pogány költ ^) is megfontolta, hogy ez
Isteiakaratából történt és a császár dicsítésére így énekelte
meg
ó, Isten kedveltje, kinek katonája a lég is,
S a harczos szelek is zászlója alá sorakoznak.
Theodosius, miután mindent jól rendbe szedett és elrende-
zeturalmának Valens halála utáni ii. évében Mediolanumnál
bo)g halállal elpihent. Eddig tárgyalta Jeromos az egyház-
tönetet. Ez az a Theodosius, a kit, a mikor emberi gyenge-
sé31 a thessalonikaiakat nekivadultan és ítéletlátás nélkül
biette, Ambrosius eltiltott a templom küszöbétl. Ezt alá-
z:>an trte és addig tartózkodott az áldozástól, míg könyn:kel
és jó tettekkel a bnbánatot el nem végezte és a mondott
p)ök meg nem bocsátott neki. E kiváló tette miatt az a pap
am a városban az összes latin hitek között mindmáig igen
rf tiszteletben áU.
19.*) — Az Ür megtestesülésének 389. évében, atyjuk halála
11, Honorius Nyugat, Arcadius Kelet uralmát nyeri el, mint
*) Az alexandriai Claudianus, az »utolsó« római költ — *) V. ö.
dus, Hist. VII. 36; Rufinus, Hist. eccl. (Cont. Euseb.). XI. 21 ;
lg. Ekk. MG. SS. VI. 124—125; Hist. Trip. X. 1—4., 10—18;
onymus, De viris illustr. c. 114; Sigebcrti Clironica ad. ann. 388.