Freisingi Ottó krónikája. Ottonis episcopi Frisingensis ... - MEK

FREISINGI OTTÓ KRÓNIKÁJA. II. 40— 4I. 143
pihen, és soha sincs kevésbbé egyedül, mint mikor egyedül van.
Nagyszer s nagy és bölcs férfiúhoz méltó szó ez, a mely bizonyítja,
hogy ó a pihenésben is a munkálkodáson törte fejét, s a magány-
ban is szokott eszmecserét folytatni önmagával, úgy, hogy ilyen-
képpen sem munkálkodni soha meg nem sznt, sem a más társaságá-
nak nem érezte hiányát. Két dolog tehát, mely másnak unalmat
okoz, a nyugalom és a magány, az elméjét megaczélozta. Ugyan-
csak az erényét és bámulatos türelmét méltatva Lucius Seneca,
a kit már nem is annyira pogány bölcselkednek, mint inkább
kereszténynek kell tartanunk, Luciliushoz intézett levelében
így szól : Scipio Africanus villájában tartózkodva írom neked
ezeket, áhítattal fordulva az ö szelleméhez s az oltárhoz, melyrl
azt gyanítom, hogy az annak a nagy férfiúnak a sírja. Meg vagyok
ugyanis gyzdve, hogy az lelke visszatért az égbe, a honnan
való volt ; nem azért, mert nagy seregeket vezetett, — hiszen nagy
seregei a dühöng és kegyetlen dühével szerencsésen boldoguló
Cambysesnek is voltak, — hanem feltn önuralmáért és jámbor-
ságáért, melyet benne még csodálatra méltóbbnak tartok, mikor
már hazáját elhagyta, mint a mikor védte. Vagy Scipionak kellett
lemondania Rómáról, vagy Rómának a szabadságról. Semmit
sem akarok lealkudni a törvényekbl, így szólt, semmit az intézményekbl
; legyen a jog egyenlen osztó minden polgár iránt;
élvezd, hazám, nélkülem jótéteményemet; szabadságodnak osz-
lopa voltam és leszek is ; st abból is levonom a következtetést,
ha nagyobbra nttem, mint a mennyire neked hasznodra van.
— Hogyne csodálnám én ezt a lelki nagyságot, melylyel önkéntes
számzetésébe távozott és az állam mellérl levette a fojtó terhet ?
Annyira jutott vala már a dolog, hogy vagy a szabadság Scipion,
vagy Scipio a szabadságon ejtett volna sérelmet. Egyiknek sem
volt szabad megtörténnie : így tehát érvényt szerzett a törvények-
nek, félrevonult Linternumba, úgy a maga számkivetését, miként
a Hannibálét az államnak róva fel.
41.*) — Miután tehát a rómaiak legyzték, úgy a görögöket,
mint a syriabelieket, a hispánokat, st az afrikaiakat is, elha-
tározták, hogy Karthágót, Róma városának e versenytársát,
egy utolsó koczkavetéssel eltörlik a föld színérl. Ennek a városnak
a fekvése, mint Orosius mondja, állítólag ilyenféle volt
*) V. ö. Orosius, Hist. IV. 22—23
; Chron. Frut. i. h. 84.