Freisingi Ottó krónikája. Ottonis episcopi Frisingensis ... - MEK

208 FREISIXGI OTTÓ KRÓNIKÁJA. IV. ELSZÓ.
kiválasztottságot is adott, melylyel államát dicsségesen fel-
emelje, sok vagyonnal és birtokkal gazdagítsa. És hogy megtudd,
miszerint nem véletlen esetekbl, hanem Isten igen mély és
igen igazságos ítéleteibl történt az, nézd, hogy az imént lappangó
és bármilyen alacsony rangú férfi eltt futó rövid id
alatt akkora tekintélyre tett szert, hogy királyoknak parancsol,
királyok felett ítél. Nézd, a kor akkora tiszteletben részesíti,
hogy jönnek meggörnyedve és a trónuson ülnek lábnyomait
imádják a földkerekség urai.*)
De itt egy nehéz kérdés támad és nagy véleményeltérés a
világi uralom és a papság jogáról. Ugyanis némelyek vallásos-
ság ürügye alatt, mások pedig a világi méltóságra való tekintet-
tel, a mennyiben az uralom tekintélye csökkentnek látszik,
azt állítják, hogy ez a dicsség és idleges tisztelet Krisztus
papjainak, a kiknek az égi uralom dicssége van megígérve,
nem jár ki és e dologra sok érvet hoznak fel. Isten, úgymond-
ják, az egyházban két személyt állapított meg, papit és királ5dt.
Ezek közül az egyik köteles Krisztus szentségeit kezelni és az
egyházi ítéleteket lelki karddal gyakorolni, a másik hordozza
az anyagi kardot az egyház ellenségei ellen azzal, hogy a szegé-
nyeket és Isten egyházait a gonoszok megrohanásától védi,
a bnösöket bünteti s világi ítéleteket intéz. Ez az a két kard,
a melyrl az Ür szenvedésében olvasunk, de Péter csak az
egyikkel élt. Valamint tehát a lelki kardhoz lelki birtokok
tartoznak, azaz tizedek, zsengék, a hívk adományai és más
ilyesfélék, úgy az anyaginak vannak alávetve az összes
földi méltóságok, herczegségek, grófságok és ilyesfélék. Isten
pedig akarta, hogy ezek rendezetten és nem összezavarva,
azaz nem egy személyben együtt, hanem külön kettben, a
melyeket megneveztem, legyenek egyházában. Ezért valamint
ahhoz a személyhez, a mely az anyagi kardot hordja, nem szabad
tartozniok a szellemieknek, úgy a másiknak nem üUk élvez-
nie azokat, melyek amazéi. Felhozzák ennek megersítésére az
írások sok bizonyítékát s magának az Ümak és a szenteknek
példáit, mint pl. azt az evangéliumi mondást :
Adjátok
meg a
császárnak, a mi a császáré és Istennek, a mi Istené.^) S valamint
az Ür szavaival hirdette, tetteivel is bizonyította, midn vala-
1) Ésaiás LX. 14. — ^) Lukács XX. 25.