Freisingi Ottó krónikája. Ottonis episcopi Frisingensis ... - MEK

300 FREISINGI OTTÓ KRÓNII^JA. VI. I7— 18.
más nyelvek voltak is. Ez a váltakozás, mely az emberi dolgok
múlandóságát mutatja, a világ kezdete óta a mai napig ismétl-
dik, így követték az egyiptomiak birodalmában a Pharaokat a
Ptholemaeusok ; a római birodalomban is a Caesarok családjai
után sok és állandó, nyomorúságosan megismétld trónválto-
zást találhat a gondos kutató. És a mint a »Királyok könyvé «-ben
leled, úgy az uralkodók, mint a nép bnei következtében a
negyedik vagy az ötödik nemzedék után, miután ezek megsemmisültek,
mások következtek, a kik az elbbiek fiait nem-
csak hogy nem emelték fel, hanem azokat, a mennyire csak
tehették, még elnyomni és megsemmisíteni is iparkodtak ;
azt pedig alig fogod találni, hogy valamely királynak a magva
sokáig megmaradt dicsségében, Dávid kivételével, a kinek
megjövendltetett Krisztus. Mindez, a mint már többször
mondottam, az emberi gyarlóságot s a tarka-barka változást
mutatja és az örökboldogság állandóságára utal bennünket.
De elég ebbl ennyi.
18.*) — Henrik tehát, Ottó herczeg fia, keleti Franciában
uralkodott, míg Károly a nyugatit tartotta. Egyik-másik kelta
történetíró azt állítja, hogy elször csak a szászok herczege volt
és pedig Károly fennhatósága alatt és csak késbb vejének,
Gisilbertus belga berezegnek a tanácsára szakadt el a keleti
fejedelmekkel ennek birodalmától, királyi czímet vévén fel.
Mások viszont azt mondják, hogy Károly halála után a keleti
frankok a fejedelmek választása útján hívták meg az uralomra
és talán semmit sem kapott a Károly kezébl. Abban azonban
mindnyájan megegyeznek, hogy ers kézzel kormányozta Germániát
és Gallia Belgicá-ért viszályba keveredett Károlylyal.
A történetírók eltérése, véleményem szerint , onnan ered, hogy a
mikor a császárságnak a frankokra való átszállása után a császári
dicsséggel egyszersmind a kiválóságok is növekedni kezdettek
és a birodalom megoszlása után érzületben az emberek is meg-
oszlottak, a maga államát kiki olyan nagygyá tette, a mennyire
csak jeles tehetségekkel felemelhették. Mi azonban mindebben
a középúton haladunk s a mennyire csak tehetjük és azoknak
*) V. ö. Uraug. Ekk. i. h. 180— 183 ; Cont. Reginonis ad
; Liudprandi Antapod. II. 24— 32. (KK. VI—VII.
ann. 919—934
114— 116.)