Freisingi Ottó krónikája. Ottonis episcopi Frisingensis ... - MEK

FREISINGI OTTÓ KRÓNIKÁJA. VI. 22—23. 305
képpen kicsúsztak — szállott át. Ezzel a véleménynyel látszik
megegyeznek az, a mint seink mondják, hogy a római uralomnak
a babyloni uralomhoz hasonló kezdete és folytatása van.
A mint ugyanis az tudvalevleg két nevezetes átalakulásnak,
t. i. a médekének és a perzsákénak volt alávetve, azt tartják,
hogy azonképpen ez is csak kettnek, a görögöknek és a frankoknak
fog meghódolni. Mert úgy ennek, mint amannak, a többi, a
különböz népektl ered megtámadásait inkább csak meg-
szakításnak, mint átalakulásnak tekintették. A császár a Város-
ból visszatérvén, a húsvétet Papiában ülte meg. Berengárius
pedig a császár ell menekülvén, a Szent Leóról nevezett hegyen
lappangott.
23.*) — A következ évben a császár ismét Papiában ülte
meg a húsvéti ünnepet és a mikor innen kimozdulva, Berengá-
riust a Mons-Leonis-on ostrom alá fogta, ennek fia, Albert, a
fejedelem haragját elkerülend, elször Corsicába ment, aztán
pedig János római pápához tért és azt a maga részére hajlította.
Ezért a császár abbahagyta a vár ostromát és seregét a Város
ellen vezette. Erre a polgárok közül néhányan, félelemmel
eltelve, fpapjukkal együtt elmenekülnek, mások meg kezeseket
adnak és meghódolnak a császárnak. Ottó követség útján
visszahívja a pápát, de ez nem akar visszatérni, mire az egybe-
hívott püspökök gylésén helyette Leót ültette a pápai székbe.
Ezt látva Albert, ismét Corsicába menekült. Hogy mindez
jogosan történt-e, vagy másként, annak elbírálása nem tartozik
a jelen munkára, mivel feltettük magunkban, hogy csak a meg-
történt eseményeket írjuk le s hogy nem mondunk ítéletet a
megtörténtek felett. De mégis egynémely krónikában, persze
teutonokban, úgy találtam, hogy a megnevezett János botrányo-
san élt s ezt a püspökök s más alattvalói gyakorta megvitatták.
Ennek a dolognak nehezen adhatunk hitelt, mivel a római egy-
ház a maga papjainak azt a különleges kiváltságot szokta tulaj-
donítani, hogy Péter érdemei folytán ers sziklaalapon állanak,
ket tehát sem a poklok tomácza, sem az idk vihara nem
sodorhatja vészes romlásba.
*) V. ö. Liudprandi Hist. Ottonis c. 9. (Középkori Krónikások
VI—VII. 216—217) ; Cont. Reginonis ad ann. 963 ; Herim. Contr. ad
ann. 963—964.
Gombos : Középkori Krónikások. XII—XIV. 20