Freisingi Ottó krónikája. Ottonis episcopi Frisingensis ... - MEK

FREISINGI OTTÓ KRÓNIKÁJA. III. 10 II. 17B
Öt férfiúnak nevezni ; ugyanis csodálatos tetteket vitt véghez és
tanította azokat az embereket, a kik szívesen hallgatják az igazságot
és sok zsidót meg más nemzetbelit magához vonzott és messiás
hírében állott. Midn népünk elkel férfiainak vádja alapján
Pilátus öt keresztrefeszítésre ítélte, nem hagyták el azok, a kik t
kezdettl fogva szerették. A harmadik napon pedig feltámadva
jelent meg, a mint az Istentl ihletett próféták úgy ezeket, mint
számtalan más jövend csodát róla elre hirdettek. Mindmáig meg-
maradt neve és fajtája a keresztényeknek, a kik róla lnek elnevezve.
Az igen tanult, de zsidó férfiúnak tanúságát a mi vallásunkról
azért iktattam ide, hogy megmutassam, hogy a zsidók jól tudták
Krisztus megérkezését, de az elitélés nagyobbítására a gylölet
elvakította ket és nem akartak hinni.
II.*) — Megtestesülésének 34. évében, még Tiberius uralko-
dása alatt, Jeruzsálemben pedig Pontius Pilátus kormányzása
alatt, az Ür kegyeskedett kínszenvedésre menni és a Calvaria
helyén a kapun kívül a zsidóktól a pogányoknak átadatván, a
hatodik órában a keresztre feszítést elszenvedni. Attól az órától
kezdve a kilenczedikig, melyben lelkét kilehelte, homály kelet-
kezett nemcsak Judaeában, hanem az egész világon, valamint
írva van : örök éjtl féltek a kegyetlen századok akkor. ^) Hogy ez a
homály nem napfogyatkozásból, hanem csoda folytán történt, a
14. hold, mely akkor volt, még a hitetleneknek is bebizonyította.
Földrengés is keletkezett akkor és Ázsiának néhány városát
szétrombolta, a melyeket Tiberius e miatt fel is mentett az
adófizetés alól. Azt mondják, hogy egy a filozófusok közül, a kit
Dyonisius Areopagitának tartanak, akkor így szólt : A termé-
szet Istene szenved. Az Ür feltámadása és mennybeszállása után
Pilátus beszédjérl és csodatetteirl, továbbá szenvedésérl és
feltámadásáról írt Tiberius császárnak. Ennek hallatára Tiberius
elhatározta, hogy t az istenek között kell tisztelni, a senatusnak
javaslatot nyújtott be. A senatus pedig, mert elször nem hoz-
zája terjesztették be az ügyet, a császár rendeletét vonakodott
elfogadni, st úgy vélte, hogy inkább ki kell zni a Városból e
név követit. E miatt a felség igen szelíd fejedelembl roppant
vadállattá lett és igen sok senatort meg nemest megöletett.
*) V. ö. Eusebii Hist. eccl. a Rufino transl. II. i— 2 ; Orosius,
Hist. VII. 4. — 1) Virg. Georg. I. 468.