Rudabánya ércbányászata. 1957 - Országos Széchényi Könyvtár

en sújtotta és a bányák birtok jogát a kevés számú, de nagyobb tőkével rendelkezővállalkozók kezébe juttatta (37). Rozsnyón a középkor vége felé főleg a bíró,a lelkész, a tanácsurak, a hányamester szerzik és cserélik a legtöbb bányát és kohót.A műveléi nemcsak saját aknában, hanem bérelt bányaműben is folyik. Bár az ezüstértéke ebben az időben emelkedőben van, a bányaművelés mégsem virágzik, sokkisebb bányabirtokos tönkremegy, mások igyekeznek kölcsönhöz jutni. Nagyösszegűhiteleket vesznek fel, ezek biztosítására lekötik a bányából várható egész ezüst¬mennyiséget. Ilyen esetben az adós kötelezi magát, hogy a kölcsön törlesztése céljábóla nyert ezüstöt mindaddig a hitelezőkhöz szállítja, amíg tartozását le nem rója (38).Az ércbányák birtoklásának szövetkezeti formája volt a bányatársulat, Gewcrkschaft.Ez egyrészt fönntartotta a bányamű üzemi egységét, másrészt több vállalkozótőkés társulását eszmei birtokrésxek formájában tette lehetővé. Egy-egy birtokrésza befektetett tőke nagyságának megfelelően a közös bányamű I 4, I 'fi, 2/16,.'I'.':> stb. ideális részét alkotta. Ennek a bán varésznek arányában viselték a közösüzemi költségeket, de ennek arányában osztották fel maguk között a kibányászottércet is, kohászati megmunkálása azonban már minden társulati tagnak egyénivállalkozása volt. A középkor végén a felső-magyarországi bányavárosokban is atársulati vállalkozás lett a kistőkés bányapolgárok bányászkodásának szervezetiformája (39). Ebben az időben már szokásban volt a bányarészek számát 128-ban megállapítani. A bányamű 1/128 részét cuxának, bányarcsznek nevezték.Az alsó-magyarországi bányákban dolgozó vájárok egy része szakmány szerint,a kibányászott érc mennyisége arányában kapta fizetését. Meg volt állapítva, hányveder — Rümpel — ércet kell termelniök I forintért. Másik részüknek napszámszerint, a termelt crcmcnnyiségtől függetlenül adták meg a napibért. A szakmányosércvájárok naponként négy-négy, összesen tehát 8 órát dolgoztak a bányában.A vállalkozó biztosította a munkások élelmezését, de ennek árát a hetibérből szombatonkéntlevonták. A termelt ércet is szombatonként osztották szét a bányarészesekközött (40), A legjobb szakmányos ércvájár heti fizetése 1:") 15-ben Sclmeczen90 dénár, a közönséges vájáré 65, a vájársegédé 60 dénár. Egy olvasztár kapotthetenként 5 műszakért 1 forintot, a jó kohómunkás 70 dénárt (41).Magyarországnak a középkorban bányászott területein a réz vagy tiszta termésrézalakjában fordult elő, vagy pedig rézércek alakjában került ki a bányából.Ezen ércek réztartalmának kiválasztása és ipari célokra alkalmas tiszta rézzé valófeldolgozása többféle műveletből álló kohászati eljárást igényelt. Az első műveletaz ércek pörkölése volt, amikor is zúzás és kézi válogatás után a máglyaszerűen halombarakott érctömegeket gyenge tűzön a pörkölőtéren égették. A művelet eredményea nyersréz vagy feketeréz. Ezzel az eljárással az ércekből eltávolították azolvadásgátló kéntartalmat, s így alkalmassá tették a soronkövetkező második műveletre,a finomító, tisztító olvasztásra. Az olvasztókemencében vagy -kohóban magashőfokon végrehajtott olvasztás eredményeképpen egyrészt különvált a megolvadtsalak, másrészt az ezüsttartalmú finom réz is elkülönült a silányabb vörösréztől.A finom rézből — purum cnprum, reiches Kupfer — egy harmadik kohászati eljárással,a csurgatással — Saigem — nyerték az elsőrendű tiszta iparrezet — Garkupfer—. Ez a művelet az ún. csurgatókohókban — Saigerhütte történt, ahola finomréznek ólommal való összeolvasztása útján kiválasztották az ezüstöt afinomrézből. A csurgatással egybekötött további folyamat volt az aszalás — Darren—, ezután pedig a megmunkálás műveletei, a tisztálás — Garmachen —, meg a tárcsázás— Spleissen (42).