Rudabánya ércbányászata. 1957 - Országos Széchényi Könyvtár

zések mennyiségét és minőségét megnöveljék, illetve javítsák s ugyanakkor a termelőmunkafolyamatok, elsősorban a fúrás és rakodás gépesítése megkezdődjék, Ezenmunkák gépei a korábbi jelentéktelenségükből, a rakodás esetében pedig teljeshiányból tekintélyes számúra emelkedtek és ma már az összes gépi teljesítménykomoly részét képviselik.Az új gépek bevezetésén kívül új vonásként jelentkezett az, hogy nem egyesmunkarészletekct, hanem több összefüggő munkát egyidejűen gépesítettek, összekötveezt a termelési módszer korszerűsítésével, majd a gép és művelési megoldáskölcsönhatásait hasznosítva, mindkettőnél újabb fejlődési fok elérésére törekedtek.Ez különösen a vágathajt ásnál volt szembetűnő. A bányaművelést a fúró és rakodómunka gépesítése változtatta meg, s így újdonságuk mellett ezért is külön figyelmetérdemelnek.III. A fúrás korszerűsítéseAz elavult módszerek megváltoztatása az ércbányászat legfontosabb munkájánál,a robbantólyukak fúrásánál 1948-ban kezdődött el. Abban az időben a termelés70%-át külszíni fejtés adta, ahol* a munkaidőnek csak 16%-át kellett fúrásra fordítania rakodás 60%-os időigényével szemben. A fúrás előtérbe helyezését ez indokolatlannaktüntetné, ha nem vennénk figyelembe, hogy az érctermelő munkahelyekgépi rakodására a válogatási kényszer miatt nem lehetett gondolni, egynemű kőzeteknélpedig ennek előfeltétele a nagyteljesítményű fúrással végzett tömeges robbantás.A rakodás gépesítése előtt tehát — amire egyébként még évekig várakozni kellett —a külszínen is a fúrási teljesítményt kellett javítani. Parancsol óbb erejű volt az, hogya bánya növekvő érctermelési feladatait csak újabb földalatti területek megnyitásávaltudta ellátni, amihez sok feltáró vágatot kellett készíteni. A vágatkihajtásnáía meglevő felszerelést használva, a fúrás az összes munka 65%-át és földalatti fejtésnél39%-át jelentette.A pénzügyi lehetőségek akkori szűk kerete, majd évek múlva a külkereskedelmikapcsolatok romlása a legmegfelelőbb eszközök egyszerű beszerzése helyett rengetegkísérletre, s az ismert és jó megoldások tökéletlen utánzására, házi elkészítésérekényszerítette a bányát.A fúrási technika elmaradottságának megszüntetése a megfelelő fúrókalapácsok,lyuköblítés, fúrókoronák kiválasztását, végül az állványozás és előtolás, mint a gépesítéskomolyabb formájának megvalósítását kívánta meg. Ez a sokrétű munka nemsorrendben, hanem egyidejűen, a fejlődés minden szakaszán, a felmerült újabb feladatoknakmegfelelően folyt.A fúrókalapácsok közül 1948-ban az.Ingersoll 100 BB-1 típusú, 16 kg súlyú ésa Böhler 21 kg-os H-621 jelzésű gépeit használták, amelyek nemcsak korszerűtlenek,hanem elhasználtak is voltak. Utódjukat a Böhler BH-16 típusú fúrókalapácsbantalálták meg, amelyet tulajdonságai: közepes ereje, de nagy ütésszáma (2050/perc)kiválóan alkalmassá tettek a nem túlzottan kemény, de az esetek többségébenkönnyen összetapadó fúrótörmelék miatt nehezen fúrható rudabányai kőzetekhez.Kis súlya, 16 — 17 kg, is előnyt jelentett, mert a fúrást akkor még kizárólag kézben,tartott fúrókalapáccsal végezték. Versenytársa máig sem akadt azokon a helyeken,ahol valami okból állványozást és gépi előtolást nem lehet használni. A MÁVAG1953-ban kiadott 17-18 kg súlyú, MKF-17 jelzésű fúrókalapácsa a BH-16-talfennálló nagy rokonsága mellett is, kemény kőzetekben 20%-kal, márgában 40%-kalkisebb teljesítményt tud csak nyújtani.