2012. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

102 Hadi Nikolett: A fogyatékossággal élő személyek védelme az alkotmányi értékek közöttHadi NikolettPhd-hallgatóPTE ÁJKA fogyatékossággal élőszemélyek védelme azalkotmányi értékek között„Az értékelés az ember szellemi aktivitásának, életvitelének,önfejlesztésének, sorsformálásának nélkülönözhetetlenmegnyilvánulása és eszköze. Azértékelés mérlegelést, becslést, megítélést jelent.” 1A pluralista értékfelfogás értelmében értéknek tekintendőminden, amelyet az értékelő alany annakminősít. 2 Az értékelésben pedig bárki – egyéni ésközösségi szinten egyaránt – részt vehet. Jelen írásaz értékelés tárgyává a fogyatékossággal élő embereket,illetve a fogyatékosságot állítja. A sérültemberek megítélése ugyanis az egyes korokban éskultúrákban – teljes kirekesztettségüktől egészensokszínűségük elismeréséig – jelentős változásonment keresztül, napjainkban is alakul. A fogyatékossággalélő személyek értékelésekor különösen a többségitársadalom értékelő tevékenysége kerül előtérbe.Ennek oka, hogy minden társadalmat jellemez annakfogyatékossággal élő emberekhez fűződő viszonya, 3így az értékelés során a fogyatékossággal nem élőemberek, illetve közösségeik „lényeges minősége” 4is feltárulhat. Az emberi közösségek ugyanis hajlamosakarra, hogy valamely külső vagy belső egyéniadottsághoz kedvező, illetve kedvezőtlen értékítéletettársítsanak, ennek következtében – akaratlanulis – a legtöbb esetben a megszokott, így főként atöbbségre jellemző tulajdonságokat helyezik előtérbe.Ebből fakadóan a jog szerepe a fogyatékosságotilletően abban rejlik, hogy segítse a társadalombanmeglévő előítéletek lebontását, a fogyatékossággalélő emberek önálló életvitelének, társadalomba valórészvételének megteremtéséhez szükséges feltételekkialakítását. Ebben a folyamatban Magyarországonjelentős előrelépést és egyúttal alkotmányi értéket isjelent, hogy az új Alaptörvénybe 5 már kifejezetten afogyatékossággal élő személyek védelmét előirányzórendelkezések kerültek beillesztésre.I. Történeti – filozófiai gyökerek1. Az antikvitástól a felvilágosodásigA fogyatékossággal élő személyekhez fűződő attitűdökkelösszefüggésben megfigyelhető, 6 hogy atörténeti előzmények a közösségi áldozatvállalás ésa félelemből származó teljes elutasítás két szélsőségesirányát mutatják. Az értékhierarchia változásávalpárhuzamosan változott, illetve folyamatosan változika fogyatékossággal élő emberek megítélése is.„Az ókort a fizikai és a mentális tökéletességidealizálása jellemezte, így a fogyatékosságot, habármeglehetősen gyakori volt, az alsóbbrendűség jelénektekintették.” 7 A sérültséget gyakran egyenesen azistenek bosszújának tartották, jóllehet a csatában sérüléstszenvedett harcosokat köztisztelet vette körül.Plutarkhosz leírta azonban azt a spártai hagyományt,amely szerint a fogyatékossággal született gyermekeketbedobták a Taigetosz Apothetai elnevezésűszakadékába azt a meggyőződést követve, hogy nemelőnyös sem a gyermekek, sem az állam számára, haéletben maradnak. 8 A gyengének és életképtelennektartott újszülöttek felnevelését tiltó gyakorlatot Platón9 és Arisztotelész 10 is megfogalmazta. Seneca 11 pediga fogyatékossággal élő Claudius császár esetében azuralkodó fogyatékosságának kialakulását egyenesenaz istenek haragjára vezette vissza.A kereszténység térhódításával kiemelt jelentőségetkapott a betegek és a fogyatékossággal élő emberekgondozásának feladata. A kolostorok szerepeazért volt kiemelkedő ebben az időszakban, mertéletteret és munkalehetőséget tudott biztosítani afogyatékossággal élő emberek számára. A gondoskodáserkölcsi kötelességként való előtérbe kerülése ellenéreazonban a fogyatékosságot gyakran továbbrais a „Gondviselés valamiféle megtorló akciójának” 12tekintették. A középkorban így az erkölcsi indíttatásúsegítőkészség mellett fellelhetők a korábbi korszakokfogyatékosságról vallott, azt a bűn következményének,illetve valamely bosszú eszközeként tekintettfelfogásai. Ezzel összefüggésben fontos kiemelni,hogy az ókor és a középkor keresztény szerzőinekfelfogásában az ember méltósága mint „Isten kegyelménekigazolása” jelent meg. Ez a megközelítés azonalapult, hogy az Isten az embert a saját képmásárateremtette. E szerint minden embert azonos mértékbenilleti meg a méltóság, az ember méltóságát pedigkizárólag saját vétke csorbíthatja. 13 Véleményemszerint ebből levezethető, hogy a hivatkozott szemléletértelmében a „bűn következményeként előálltfogyatékosság” a sérült embereket méltóságuktól ismegfoszthatta. Ez a felfogás felsejlik a reformációidőszakában is, amikor Kálvin János az eleve elrendeltetéselvét hirdetve úgy vélte, hogy Isten márkiválasztotta azokat, akiknek a lelkét megmenti, ésazokat is, akikét nem. Kálvin nézete alapján ugyanisa fogyatékossággal élő emberek nem tartoztak a kiválasztottakcsoportjához. 14Az előbbi korszakokhoz viszonyítva a reneszánszkora azért volt jelentős, mert az ember felé fordulásJURA 2012/2.