2012. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

194 Bérces Viktor: A védőügyvédi hivatás gyakorlását meghatározó eljárási alapelvekrőlazzal a szabályozási elvvel kapcsolatosak, miszerintaz állam csak a személyes költségmentességben részesülő,valamint a felmentett terheltek kirendeltvédelmének költségeit állja, az összes többi esetbenpedig pusztán megelőlegezi azokat. 42Az utóbbi időben ugyanakkor egyre inkább előtérbekerülnek a kirendelésekkel kapcsolatos „személyügyi”,illetőleg a kirendelt védői tevékenységminőségellenőrzésével összefüggő kérdések is. Azelőbbivel kapcsolatban magam is arra az álláspontrahelyezkedek, miszerint meg kell szüntetni azt aszisztémát, melyben a kirendelésre jogosult hatóságdiszkrecionális jogköre a kirendelt védő személyéről,illetőleg a kihallgatások időzítéséről való döntés.Előbbi azért problémás jelenség, mert a kirendelésekszámos rendőri szerv, ügyészség, avagy bíróságesetében ugyanazon ügyvédeket, illetőleg ügyvédiirodákat érintik. Márpedig úgy vélem, feltétlenül elkell kerülni annak lehetőségét, hogy az eljáró hatóságok,illetőleg az érintett védő között a kollegialitásminimumkövetelményein túlmutató, már-mára személyes lojalitás talaján álló viszony alakuljonki. 43 Mindezek alapján feltétlenül üdvözlendő az aMagyar Helsinki Bizottság által kidolgozott metodika,miszerint: 1. a közeljövőben egy – az eljáróhivatalos szervek által koordinált, de véletlenszerűkiválasztással operáló számítógépes program segítségévelkerülne sor a kirendelésekre 44 2. az említettprogram eleve csak az ügy előadójának körzetébőlkínálna fel védőt az ügy ellátására. 45 Mindez ugyannézőpontom szerint csak átmeneti megoldásnak tűnik,ugyanakkor sokkal inkább biztosítja a hivataloseljárási szereplők (pl. nyomozó hatóság – ügyvéd)egymáshoz viszonyított függetlenségét, valamintazt is, hogy a terhelti kihallgatásokon gyakrabbanlegyen jelen a kirendelt ügyvéd. 46Ami a kirendelt védők tevékenységének minőségellenőrzésirendszerét illeti, ezzel kapcsolatbanmindenképpen irányadónak tekintendő az azEurópai Bizottság által – az egyes büntetőeljárásijogok közösségi szintű biztosításának tárgyában,2004-ben – előterjesztett kerethatározat-javaslat,melynek alapján „a tagállamoknak biztosítaniukkell, hogy léteznek olyan mechanizmusok, amelyeklehetővé teszik a kirendelt védő más védővel valófelváltását, amennyiben az általa nyújtott segítségnem hatékony.” A hazai rendszer ugyanakkor mégodáig sem jutott el, hogy a kirendelt védők ellen lefolytatottfegyelmi eljárások kellő visszatartó erővelrendelkezzenek, ráadásul azokat a területileg illetékesügyvédi kamarák csak igen ritkán, kiszámíthatatlanul,és kontrollálhatatlan keretek között folytatjákle. További problémát jelent, hogy valójában sem anyomozó hatóság, illetőleg ügyészség tagjaitól, sema bíróságtól nem várható el az, hogy fegyelmi jellegűpanaszt tegyenek a védő ellen (előbbi kettőtől azértnem, mert nyilván nincs érdekelve a hatékony védőimunkában, utóbbitól pedig azért nem, mert azítélkező bíró és az ügyvéd között adott esetben régiismertségből fakadó, kifejezetten jónak mondhatókollegiális viszony áll fenn 47 ). Mindezek eredményepedig az, hogy számos esetben következményeknélkül maradnak a kirendelt védők által elkövetettjogsértések.A Magyar Helsinki Bizottság javaslata a helyzetmegoldására felveti annak lehetőségét, hogy a kirendeltvédők tevékenységének minőségellenőrzésirendszerébe beépítésre kerüljön egy független testület(ld. az Igazságügyi Hivatal mellett működő, vagyaz ügyvédi kamarák által működtetett, de kizárólagügyvédekből álló kuratórium), amelynek meg lenneaz a joga, hogy a fegyelmi vétségek, illetőleg egyébjogsértések megállapítása esetében a kirendelt védőttörölje a kirendelhető védők területileg összeállítottlistájáról. Mindez pedig „abban az esetbenlenne kellőképpen elrettentő hatású szankció, hameghatalmazáson alapuló büntető védelmet is csaka kirendelhető védők listáján szereplő ügyvédekláthatnának el.” 48A fenti konstrukcióval egyet tudok érteni, deahhoz hozzátenném, hogy véleményem szerint ügyvédekfeletti fegyelmi jogkört csakis olyan ügyvédekbőlálló szervek gyakorolhatnának a közeljövőben,amelynek tagjai másik kamarához tartoznak, mint azérintett védő. Az ilyen jellegű esetek kivizsgálásánálaz elfogultság látszatát is kerülni kell, ezenkívül semmiesetre sem tudnék támogatni olyan elképzelést,amely olyan testületek hatáskörébe utalná a fegyelmijogkört, amelyeknek tagjai nem ügyvédként tevékenykednek.II. A védő és az eljáró hatóságok közötti „fegyverekegyenlősége” azt a követelményt támasztja,miszerint az említett „hivatásos” eljárási szereplőknekugyanolyan eljárási jogai vannak, ennélfogvaugyanolyan mértékben és módon van lehetőségük abüntetőbíróság határozatának törvényes befolyásolására.Ha ezt a princípiumot tekintjük irányadónak,akkor sajnos meg kell állapítanunk, hogy a Be. jelenlegkomoly változtatásokra szorul, többek között azalábbi okokból:a) Az első lényeges probléma a vád, illetőleg védelembírósági tárgyaláson való jelenlétéhez kapcsolódik.A törvény ugyanis utóbbi eljárási cselekményenfőszabály szerint csak a vádhatóság képviselőjénekrészvételét teszi kötelezővé /241. § (1) bek./, míg avédővel szemben ilyen generális előírás nem kerültmegfogalmazásra. Különösen akkor vet fel e kérdésjogállami szintű aggályokat, amikor – a védő ellenére– az ügyész jelen van a tárgyaláson. Ezt a magamrészéről olyan súlyos jogalkotói hibának vélem, amitJURA 2012/2.