2012. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

190 Bérces Viktor: A védőügyvédi hivatás gyakorlását meghatározó eljárási alapelvekrőlterhelt nem köteles ártatlanságának bizonyítására.E princípum ugyanakkor nem arra hivatott, hogy avédelem funkcióját, konkrétabban a védői szerepkörtkiüresítse. A főszabály az, hogy a védő ugyanúgyaktív részese kell, hogy legyen a bizonyításieljárásnak – annál is inkább, mivel erre maga a Be.kötelezi. 23 Ehelyütt megjegyezném azt is, hogy azesetek döntő többségében a védő sokkalta nehezebbhelyzetben van a vádlónál, hiszen nem valamelyesemény megtörténtét (pozitív bizonyítás), hanemannak valótlanságát kell igazolnia (negatív bizonyítás).Ez konkrét bizonyítékokkal legtöbbször nem islehetséges (pl. nem tud alibit igazolni a védencének),ugyanakkor a pozitív bizonyítás eredményeit kétségesséteheti (pl. a tanúvallomás hiteltérdemlőségétmegkérdőjelezheti).b) A minden kétséget kizáró bizonyítás követelményea nyomozó hatóság, a közvádló (magánvádló),illetőleg a bíróság vonatkozásában fogalmazmeg egyfajta tevőleges kötelezettséget. E kötelezettségkonkrét tartalommal való megtöltésére azonbannincs mód, mivel a bizonyítottság kellő mértékénekmegítélése kizárólag a bírói szubjektivitás talajánáll. Persze lehet különböző gyakorlati tételekkeloperálni (pl. „Egy tanú nem tanú, a tanúvallomása bizonyítékok koronája, egymásnak ellentmondóvádlotti vallomások esetében a bíróság a korábbitveszi figyelembe, stb.), ezek azonban csak amolyan„Próbáljuk meg kiszámíthatóvá tenni a bírói tevékenységet!”típusú, álláspontom szerint teljeséggelfelesleges tematizációs törekvések. Nyilván vannakbizonyos támpontok, amelyek mentén a bíróság ítélkezik,ilyen a „józan paraszti ész”, az iratszerűség, alogika, az élettapasztalat, az életszerűség, stb. Ezekazonban nem olyan ismérvek, amelyek a védői érveléslehetőségét ellehetetlenítenék.Mit lehet tehát elmondani a minden kétséget kizáróbizonyítási kötelezettség elvével kapcsolatban?Pusztán annyit, hogy 1. semmilyen formában semegyneműsíti a jogszolgáltató tevékenységet (szembenpéldául a törvényes vád alapelvével, amelykifejezetten leszögezi, hogy a vádnak mit kell tartalmaznia,s annak alapján a bíróságnak milyen döntésikompetenciája van) 2. pont e flexibilisen értelmezhetőjellege miatt biztosít rendkívül széles érvelésiterepet a védelem számára, amellyel az ügyvédekigen gyakran élnek az első gyanúsítotti kihallgatásonmegtett észrevételezéseiktől kezdve a védőbeszédekenát egészen az ítélet megalapozatlansága miattbejelentett fellebbezésekig.A Be. a minden kétséget kizáró bizonyítás vonatkozásábanmindössze az ún. „in dubio pro reo” elvetfogalmazza meg, tehát kimondja, hogy a kétségetkizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető aterhelt terhére / 4. § (2) bek. /. 24 Trstenjak főtanácsosaz alábbiakban fejti ki álláspontját az „in dubio proreo” elvről: „ez az alapelv {…} a büntetőbíró számáranem bizonyítási szabály, hanem döntési szabály.Ez a parancs nem mondja meg a bírónak, hogy mikorkell, hogy kétségei legyenek, hanem csak azt,hogy hogyan kell döntenie, ha kétségei vannak. Haegy büntetőeljárásban nem lehet a szükséges bizonyossággaltisztázni, hogy a terhelt elkövetett-e egybizonyos bűncselekményt, a javára ártatlanságábólkell kiindulni.” 25Tremmel szerint az „in dubio pro reo” elvre csakközvetlenül a bírósági határozathozatal előtt lehethivatkozni, miután a védő az összes bizonyítási lehetőségétkimerítette. 26 Ezzel a megállapítással viszontnem tudok egyetérteni, mivel a védőnek álláspontomszerint folyamatosan láttatnia kell az eljáró szervvelazt, hogy mely tények valódiságát tartja kétségesnek,s hogy egyáltalán mit akar „kihozni” egy adott ügyből.Ennek legjobb eszköze a folyamatos – de nemfelesleges és időpocsékoló – észrevételezés. 27 E tételkülönösen akkor igaz, ha a védelem kezében egyszerűennincsenek bizonyítási eszközök és a védekezésegyetlen módja az, ha az ügyvéd folyamatosan megkérdőjelezia vád által előterjesztett bizonyítékokhiteltérdemlőségét.5. A „fegyverek egyenlőségének”elve. A nyomozati szak inkvizitóriusjellege a hazai gyakorlatbanMindenekelőtt leszögezném, hogy a büntetőeljárásbannem tartom helyénvalónak az „ügyfélegyenlőség”terminus használatát. Egyrészt sem a terhelt,sem a védő nem ügyfele az eljáró szerveknek: előbbiazért nem, mert a terhelti minőség olyan jelentősjogkorlátozásokkal jár, amely kizárja az eljárási szereplőkazonos szintre történő pozicionálásának lehetőségét(eljárási szaktól függetlenül); utóbbi pedigazért nem, mert az ügy közvetlenül nem érinti a védőjogát, illetőleg jogos érdekét. Márpedig az „ügyfél”kifejezés polgári jogi kategória, s mint ilyen a felekmellérendeltségi viszonyára utal. A „terhelt-eljáróhatóságok” viszonylatában erről viszont értelemszerűenszó sem lehet, még annak ellenére sem, hogy aterhelt eljárási jogai egyébiránt hasonlóak az ügyész,illetőleg a védő jogaihoz.A „fegyverek egyenlőségének” elve meglehetősencsalóka módon érvényesül az eljárási jogok többségében,hiszen arról a szó szoros értelmében csakis atárgyalási szak bizonyítási részében, illetőleg a jogorvoslatijog gyakorlása során beszélhetünk. Ez egyúttaltermészetes állapot, hiszen nem várható el teljesegyenlőség sem a nyomozati, sem a vádszakaszban(végtére is utóbbiaknak pont az a funkciójuk, hogyJURA 2012/2.