2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

112
Petrétei József: Jog-összehasonlítás és összehasonlító alkotmányjog
ik összecsiszolódtak, jelentõs gyakorlati tapasztalat
halmozódott fel az egyes országokban, különösen az
alkotmánybíráskodást végzõ szervek döntései következtében.
Megállapítható, hogy a mai fejlõdési fokot
figyelembe véve, a közép- és kelet-európai alkotmányos
államok megoldásai termékenyítõleg hatottak
és hatnak egymásra. Ugyanakkor az európai csatlakozás
következtében térben és idõben felgyorsult változásokkal
kell számolni, ezért a csatlakozás nem zárja
le, hanem éppen ellenkezõleg, felgyorsítja az összehasonlító
alkotmányjogi vizsgálódások szükségességét. A
nemzeti alkotmányjogok „európai zálódása” tovább
folytatódik, sõt új lendületet vesz, ami valószínû,
hogy az adott állam alkotmányának átstrukturálódását
eredményezi, különösen az alkotmányi alapelvek,
az állami célmeghatározások és az egyes szervek feladatai
és kompetenciája tekintetében. Ez nem csak a
normaanyag változását vonja maga után, hanem az
alkotmányértelmezésben is új megközelítéseket és következtetéseket
igényel. Az egyes államok gyakorlatából
– az összehasonlító alkotmányjog segítségével
– e téren is további fontos ismeretek nyerhetõk.
b) Az új tagállamoknak alkotmányjogilag is megalapozott
választ kell találniuk az Unió és tagállam viszonyának
kérdésére, ami nem merülhet ki pusztán az
ún. „Európa-klauzula” alkotmányba foglalásában.
Továbbra is napirenden lévõ kérdés lesz a nemzeti
alkotmányos berendezkedés fejlesztése, ami az egyes
jogintézmények jogközelítését és adaptációját jelenti.
Ezek egyrészt az állami szervek esetében, másrészt
az alapjogvédelem területén jelentkeznek. Az
elõbbire példa lehet a nemzeti parlamentek és kormányuk
viszonyának átértékelése, különös tekintettel
az európai akaratképzési és döntéshozatali folyamatokba
való bekapcsolódásra. A nemzeti alkotmányos
intézmények között jelentõs demokratikus akaratképzést
biztosító politikai pártok is új helyzetbe
kerülnek: az Európai Parlamentben más tagállamok
pártjaival történõ együttmûködésre kényszerülnek.
Az alapvetõ jogok védelme terén egyrészt az alapjogi
dogmatika, másrészt az alapjogi bíráskodás korábbi
megoldásait kell más kontextusba helyezni, és
részben új technikákat, illetve eljárási mechanizmusokat
szükséges kialakítani.
c) Az Európai Unió alkotmányozási folyamata szintén
aktuális kihívásokat és feladatokat eredményez, amelyek
nem fognak lezárulni az Unió alkotmány-oklevelének
elfogadásával. A tagállamok alkotmányjogászai
számára fontos kutatási témát jelentenek azok a
klasszikusnak számító alkotmányjogi kérdések, mint
pl. hogyan értelmezhetõ a szupranacionális szervezetben
a hatalommegosztás elve, milyen lesz és hogy
fog funkcionálni az uniós alapjogvédelmi rendszer,
ezzel milyen viszonyban kell állnia a tagállami védelem
rendszerének, hogyan biztosítható jogi eszközökkel
a demokrácia és a legitimitás elvének fokozottabb
mértékû megvalósulása az Unióban stb.
Természetesen továbbra is napirenden lévõ kérdés
marad a szuverenitás problematikája, a hatalommegosztás
vertikális szintje – különös tekintettel a
regionalizmus és szubszidiaritás elvére –, illetve az
uniós jogalkotásban való tagállami közremûködés
fejlesztése. Látni kell továbbá azt is, hogy az Európai
Unió demokratikus, jogállami, szociális és föderatív
alapelvei jóval szorosabb együttmûködésre kötelezik
a tagállamokat, aminek alkotmányjogi vonatkozásai
is adódnak. Olyan új kérdések merülnek tehát
fel, amelyeket a korábbi, klasszikus nemzeti alkotmányjog-dogmatika
nem, vagy egészen másként értékelt. Az
összehasonlító alkotmányjog-tudomány hozzájárulhat
ahhoz, hogy e fent vázolt problematikára közös
megoldást lehessen találni.
d) A további bõvítésre való felkészülés érdekében
a leendõ tagállamok alkotmányos berendezkedéseinek
vizsgálata sem mellõzhetõ. A késõbb csatlakozni kívánó
volt szocialista országok hasonló problémákkal
fognak szembenézni, mint azok, amelyek ma léptek
be az európai integrációs szervezetbe. Ennek oka egyrészt
a korábbi gazdasági-politikai helyzet részbeni
azonosságából adódik, másrészt abból, hogy nekik
is hasonló megoldásokat kell találniuk saját alkotmányos
berendezkedésük továbbfejlesztése érdekében.
A jogharmonizációs folyamat ugyanis nem merül
ki az Európa-jog puszta átvételében, hanem magában
foglalja az alkotmányos berendezkedés átalakítását,
a tagságból adódó sajátosságokra való felkészítését.
Ezért az összehasonlító alkotmányjog a számukra
is fontos ismereteket és tapasztalatokat nyújthat,
és megkönnyítheti, illetve felgyorsíthatja csatlakozásuk
közjogi harmonizációját.
Összefoglalásként megállapítható, hogy az összehasonlító
alkotmányjog komoly kihívások elõtt áll. Az, hogy
az európai alkotmányozásnak milyen hatása lesz a
tagállami alkotmányokra, részben megjósolható, de
ez egyúttal össze is függ az Unió további fejlõdési folyamatával.
Ennek megismerése, tudományos értékelése
azonban a nemzeti alkotmányjog-tudomány
egyik legaktuálisabb feladata. Az alkotmányjognak
ugyanis normatív keretet kell adnia a tagállami és
az európai uniós politikai törekvések számára, ami
nem azonosítható az Európai Unió közjogi megoldásainak
egyszerû átvételével. Az alkotmányjogilag
korrekt megoldások megtalálásához az összehasonlító
alkotmányjog-tudománynak érdemben kell tudni
hozzájárulnia, ami az ilyen jellegû kutatások intenzívebbé
válását és az alkotmányjogászok közötti
tudományos-szakmai kapcsolatok további elmélyítését
feltételezi.
Jegyzetek
JURA 2004/2.