2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

Kun Tibor: Betekintés a francia nyelvû afrikai mozi jelenébe
135
litikáját Sid Ali Palotájában egy elegáns ünnepség
során vitte be Alia egy dallal, amelynek egyik felforgató
sora így hangzik: „Tunéziát kiadtátok az ellenségnek”
– ekkor a vendégek felálltak és elhagyták
a Palotát. A jelenet megdöbbentõ, megrázó, s
mindezt csak fokozza, hogy mialatt mindez történik,
Khedizsa, Alia anyja meghal.
A filmben kiemelkedik néhány igazán szép vagy
durva jelenet: (a jelenben) Alia sétál a kihalt Palotában
és annak udvarában, miközben felidézõdnek
benne a múlt képei; (a múltban) a beynek volt egy saját
kislánya, Aliával egykorú, s a két lány jó barátnõk
voltak. Egy alkalommal családi fénykép készült,
Alia is odaállt a családhoz, a fényképész azonban
elküldte az elit társaságból. Utána bey visszahívta
a megalázott kis Aliát, és a két barátnõ társaságában
külön lefényképeztette magát. Más: a kis Alia
nagyon szeretett lanton játszani, s egyszer, miközben
énekkel kísérte lantjátékát, az ablak mögül a bey
megilletõdötten nézte. Khedizsa a bey szeretõje volt,
s a még kislány Alia egyszer tanúja volt szeretkezésüknek;
néma kiáltással rohant ki a Palota kapujához.
Kegyetlen jelenet, amikor Khedizs – terhes lett:
undorodott magától, ütötte-verte a hasát, hogy megölje
benne a gyereket – s a lánya ezt is látta.
Figyelemreméltó a film zenéje, az arab zene és
arab dalok különleges hangulatot adnak a jeleneteknek,
a szereplõk lelkivilága ábrázolásának. M.
Tlatli ezzel az alkotásával állást foglalt az arab nõk
idõnként embertelen kizsákmányolása, lelki – testi
megaláztatása ellen, s ez az adott történelmi
idõszakban nagy és merész lépést jelentett az arab
nõk emancipációja felé. S tagadhatatlan: a Palota falain
belül valóban szinte csak csöndet vélünk hallani,
még akkor is, amikor zene szól, dalolnak vagy éppen
vidáman tréfálkoznak egymás között a szolgálók
– ez az igazi Palota csendje.
4. A La Genèse (Teremtés) Cheick Oumar SISSOKO
által rendezett, szintén a világirodalomnak is részét
képezõ mûbõl eredetileg külön cikket akartunk
írni, annyira jelentõsnek tartjuk ezt az alkotást minden
szempontból; feldolgozandó anyag is ennek
megfelelõ mennyiségben gyûlt össze, s most ezt a
részletekig menõ matériát kell tanulmányunk többi
elemzett filmjének arányaihoz igazítani. (La Genèse,
102’. R.: SISSOKO, Cheikh Oumar, sz. 1945. Párizsban
társadalomtudományi tanulmányokat végzett.
Hazájában megalapította a KORA FILMS nevû alkotói
közösséget.)
Sissoko a Biblia Genezis-ének 23-tól 37-ig terjedõ fejezeteit
dolgozta föl oly módon, hogy hol szorosan
követte az alapmûvet, hol szabadon használta azt fel
J.-L. Sagot-Duvauroux forgatókönyve alapján; a film
ezért itt-ott erõsen darabosnak tûnik, talán ez az
egyetlen igazi esztétikai hibája. A film alkotói Afrikába
helyezték a cselekményt, a szereplõk bambara
nyelven beszélnek, ezért a film feliratos. A bonyolult
filmcselekmény ismertetését nemigen találjuk
szerencsésnek jelen esetben, inkább a fõbb vonalakat
emeljük ki, amelyek a következõk: Jákob József
nevû fiát siratja, holtnak hívén azt; Ézsau egy tál lencséért
eladja Jákobnak elsõszülöttségi jogát, innen
Jákob és Ézsau ellenségeskedése; Jákob harca Istennel,
aki Jákobot Izraelnek nevezi el; Dina és mostoha
sorsa; Ézsau és vándorlásai; József Egyiptomban;
Jákob fiainak bosszúja Szichemen Dina Szicha által
történt meggyalázása miatt: megtámadták Szichemet
és a környezetében lévõ összes férfit (még egy siró
kisbabát is, csak mert õ is hímnemû volt), megölték;
Támár prostituáltnak öltözve lefeküdt apósával, ezt
késõbb bizonyítani is fogja; Jákob (azaz már régóta Izrael)
gyermekei letelepedtek Józsefnél Egyiptomban.
Nagyon izgalmas összehasonlítani részleteiben a
filmet (annak cselekményét) az eredeti, tehát bibliai
történettel. Érdekes párhuzamokat és változtatásokat
találunk a filmben – ezekre most és itt nincs
lehetõségünk kitérni. A film hûen adja vissza a Biblia
idevágó részleteinek drámai, sõt gyakran az ókori
tragédiákat idézõ hangulatát, hangulatait. A színészek
az afrikai környezetben is méltó és cáfolhatatlan
bizonyítékát adják ebben az alkotásban is – csakúgy
mint a fentebb ismertetett Hiénákban – , hogy
az örökértékû, az egész emberi civilizációhoz szóló,
eredetileg más földrészen, más rassz képviselõi által
írt mûvek bárhol, bármikor megõrzik örök mondanivalójukat.
(Ld. még az ugyancsak martinique-i
néger Aimé Césaire La tragédie du roi Cfristophe /Kristóf
király tragédiája/ c. darabjának a párizsi Comédie
Française-ben fehérek által elõadott darabját!)
Sissoko egy interjúban magyarázza a La Genèse indíttatását,
célját, irányultságát, tanulságait: „Álmain
és történetein túlmenõen magára kell vállalnia a
következõ küldetést: mozivászonra vinni, azaz bizonyos
módon ’hivatalossá tenni’ azt, hogyan élnek,
szeretnek, tépik magukat, hogyan szenvednek,
örülnek, harcolnak az afrikai társadalmak, és amit a
világ szinte kizárt a képek birodalmából. S hozzátennék
még egy követelményt: ritkaságuk és a kért
pénzügyi eszközök miatt – melyek jelentõsek a mi
gazdasági környezetünkben, de jelentéktelenek a világ
filmgyártásához viszonyítva –, az a véleményem,
a mi filmjeink nem engedhetik meg az anekdotázás
luxusát. Ha nem a társadalom sürgõs problémáihoz
nyúlnak (ti. az afrikai filmek), az afrikai közönség,
amely egyébként nem jut hozzá az Északról beáramló
képözönhöz, kínosan frusztrálva érzi magát,
és – kétségtelenül jogosan – teszi fel a kérdést: mire
szolgál ez? Filmgyártási tervemet erre a közelségre
és erre az elkötelezettségre alapoztam. A La Genèse
mindennek a kifejezõdése. Mindezeken kívül új át-
JURA 2004/2.