2004. Ã©vi 2. szÃ¡m - Jura - PÃ©csi TudomÃ¡nyegyetem

More documents

Recommendations

Info

172 Illésy István: Giovanni Sartori: Összehasonlító alkotmánymérnökség és esetleges visszahívása parlamenti szavazást igényel. A hatalommegosztás azonban nem jelenti, hogy a két hatalmi ág kölcsönös függõségi helyzetben lenne. Sartori szerint „a parlament feloszlatásának hatalma (már ahol a kormányfõnek van ilyen hatalma) nem állítható párhuzamba a parlament kormány feletti hatalmával. Az elõbbi idõnkénti lehetõség, míg az utóbbi folyamatos ellenõrzés” (125. o.). A hatalommegosztás mellett közös jellemzõje még ezeknek a kormányformáknak, hogy hatékony mûködésükhöz a parlamenti képviselõk relatíve nagyfokú pártfegyelme szükséges. E két jellemzõn túl azonban a parlamentáris rendszerek jelentõs eltéréseket mutathatnak. Ennek illusztrálására Szerzõ részletezi az angol „miniszterelnöki vagy kabinetrendszernek”, Németország „pártok uralta parlamenti rendszerének”, 4 valamint a francia III. és IV. köztársaság gyûlési rendszerének sajátosságait. Szerzõ szerint az elnöki és a félelnöki rendszerek közös jellemzõje, hogy az elnököt nem a parlament választja. Ezen a közös alapon túl azonban „a félelnöki rendszer pontosan azért ,fél’, mert megfelezi az elnöki hatalmat. Ráadásul a félelnöki rendszerek a hatalommmegosztás alapján mûködnek: az elnöknek meg kell osztania a hatalmat a miniszterelnökkel; a miniszterelnöknek viszont folyamatos parlamenti támogatással kell rendelkeznie” (147–148. o.). Ez azonban még nem elégséges a félelnöki rendszer definiálásához. A francia V. köztársaság példájából kiindulva Sartori további fogalmi ismérvként határozza meg azt, hogy „olyan hajlékony duális hatalmi struktúráról, olyan kétfejû végrehajtó hatalomról van szó, amelynek ,elsõ feje’ a parlamenti többségi kombinációk változásával változik (ingadozik)” (151–152. o.). Ezen ismérv alapján azonban Szerzõ kizárja a félelnöki rendszerek sorából a szakirodalom által ilyenként emlegetett valamennyi többi berendezkedést (Ausztria, Izland, Írország, Srí Lanka, Portugália, Finnország). A könyv második tematikai egysége is a „melyik a jobb rendszer?” kérdésfeltevéssel zárul. Az egyes kormányzati rendszerek teljesítõképessége azonban nagyban függ az érintett politikai közösség adottságaitól, a kontextustól. Éppen ezért válasz helyett Sartori átfogalmazza kérdését: ki lehet-e találni szilárdabb és hatékonyabb vegyes rendszert? Választ a folytatásban kísérel meg adni. 4. A harmadik rész, különösen Szerzõ hírnevéhez képest, meglehetõsen eklektikusra sikeredett. Egyfelõl „A politika nehézsége” elnevezéssel olyan fejezettel indul, amely könyve címéhez és tematikájához nehezen, korábbi munkáihoz viszont könnyen köthetõ. 5 Másfelõl a legtöbb fejezet („Váltakozó elnöki rendszer: egy javaslat”, „Az elnöki rendszerek problémái”, „A parlamentáris rendszerek problémái”) szervesen kapcsolódik a második részhez. Külön tárgyalásukat tulajdonképpen csak az indokolja, hogy ellenkezõ esetben csak az „Alkotmánymérnökség” címû, zárszónak is beillõ fejezet alkotná a harmadik részt. Ha ehhez az olvasó kapcsolja azt a tényt, hogy egyes témák részletesebb kifejtését illetõen Sartori többször visszautal korábbi munkáira, akkor arra a megállapításra jut, hogy inkább összegzõ, mint új munkát tart a kezében. A harmadik rész központi eleme Szerzõnek az ún. váltakozó elnöki rendszer bevezetésére irányuló gondolata. Abból indul ki, hogy bár Franciaország eddig képes volt kezelni a megosztott kormányzati rendszert (eltérõ pártállású államfõ és kormánytöbbség), de ez a rendszer magában rejti a végrehajtó hatalom két feje, két motorja ellentétes irányú mûködésének kockázatát. Éppen ezért olyan rendszert javasol, amelyben a két motor nem egyszerre jár, hanem egymás után lépnek mûködésbe. Olyan parlamentáris rendszerrõl lenne tehát szó, amelyet az elnöki rendszerrel való felváltásának és helyettesítésének lehetõségével ösztönzünk, illetve büntetünk. Ha a parlamenti motor leblokkol, helyébe lép az elnöki. Mégpedig úgy, hogy ha a parlamentáris módszerrel beiktatott kormány megbukik, akkor mûködni kezd az elnöki mechanizmus: az államfõ egyben kormányfõ is lesz, tetszése szerint nevezi ki és menti fel a minisztereket, kormánya ellen nincs helye bizalmi, vagy éppen bizalmatlansági szavazásnak. Az ilyen rendszer hatékony mûködéséhez az is szükséges, hogy a köztársasági elnököt közvetetten vagy közvetlenül a nép válassza, hivatali ideje egybeessen a parlamenti ciklus idõtartamával, és korlátozás nélkül újraválasztható legyen. 5. A záró fejezet „Alkotmánymérnökség” címe ismételten nem teljesen takarja a tartalmat. Szerzõ ugyanis elõször nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy a jól mûködõ politikai rendszerek alkotmánnyal történõ megtervezése, az államszervezet hatékony szabályozása körültekintõ mérnöki munkát igényel. Inkább arra figyelmeztet, hogy az alkotmányoknak azt kell megszabniuk, hogy a normákat hogyan kell megalkotni, nem pedig azt, hogy mit kell szabályozniuk. Másként fogalmazva, az alkotmányoknak elsõsorban az ellenõrzött hatalomgyakorlást biztosító eljárásokat kell rögzíteniük, és éppen ezért tartalom semlegesnek kell lenniük. Zárszavában tér vissza Sartori ahhoz a gondolathoz, hogy az államszervezet minden más szervezetnél jobban igényli, hogy jutalmak és büntetések, ösztönzések és elrettentések rendszerével tartsák a rendes kerékvágásban. Mindent összevetve azonban megállapítható, hogy koherens szemléletû, gyakorlati példákkal alátámasztott, jelentõs fogalmi pontosításokat hordozó, olvasmányos mûvet vehet kezébe az érdeklõdõ közönség. JURA 2004/2.
Illésy István: Giovanni Sartori: Összehasonlító alkotmánymérnökség 173 dulós rendszer mellett érvel. Szerinte ugyanis, bár elõfordulhat, hogy a választópolgár a második fordulóban kényszerûen nem az elsõdleges preferenciája szerint szavaz, ezt a kényszerítettségét azonban nem a választási rendszernek, hanem a többi választópolgár elsõ fordulóban kifejezett többségi akaratának kell tulajdonítani. A választási rendszerek hatásait illetõen Szerzõ – elsõsorban Duverger-t 2 és Lijphart-ot 3 bírálva – az alábbi megállapításokra jut. Strukturált pártrendszer és a preferenciák választókerületek közötti szétszóródása esetén a relatív többségi rendszer kétpárti formátumot eredményez. Ha a pártrendszer strukturált, de a preferenciák nem szóródnak szét, akkor a többségi rendszerek eliminálják a kis pártokat, de annyi pártot engednek át, amennyit a választói preferenciák többség feletti koncentrációja lehetõvé tesz. Strukturált pártrendszer mellett az arányos választási renszernek a pártok számát redukáló hatását a bennefoglalt aránytalansági tényezõk (pl. választókerületek mandátumban mért nagysága, szavazatok mandátumra váltásának képlete, parlamentbe jutási küszöb) okozzák. Strukturálatlan pártrendszer és tiszta arányos választási rendszer mellett a pártok száma annyira növekedhet, amennyit a választási kvóta lehetõvé tesz (67. o.). Sartori az arányos és a többségi rendszerek elõnyeit és hátrányait illetõen is pontosítja az általában sommásan megfogalmazott szakirodalmi álláspontokat. Eszerint a többségi rendszerek akkor jobbak, ha kétpárti rendszert eredményeznek, ez pedig egypárti kormányt produkál. Ez azonban nem garantált, mert a többségi rendszer alacsony szinten tartja ugyan a pártok számát, azonban a helyi érdekeket elõtérbe állító lokalizmushoz is vezethet. Másfelõl az arányos rendszer nem tiszta formájában egyszerre biztosíthat megfelelõ mértékû reprezentativitást és kormányozhatóságot, tiszta formájában azonban túlzott fragmentáltságot eredményezhet. 3. A kormányzati rendszereket tárgyaló második részben Szerzõ elõször a prezidenciális rendszerrel, annak fogalmi ismérveivel, a prototípusnak számító Egyesült Államok alkotmányos berendezkedésével, valamint a latin-amerikai megvalósítási kísérletek kudarcával foglalkozik. Szerinte csak akkor beszélhetünk elnöki rendszerrõl, ha az államfõt a nép választja, a parlament bizalmatlansági szavazással nem foszthatja meg mandátumától, és õ irányítja az általa kinevezett kormányokat. Rámutat azonban arra, hogy a demokratikus kormányformák prezi den ciális és parlamentáris rendszrekre való szétválása nem elméleti szinten kidolgozott tudatos választás eredménye. Egyszerûen arról volt szó, hogy amikor az európai államok elkezdtek áttérni az alkotmányos kormányzatra, Franciaország kivételével, mindegyikük monarchia volt, ahol az örökletes államfõi tisztség mellett választott elnökök számára már nem volt hely. Amerikában ellenben majdnem mindegyik állam köztársaságként vált függetlenné, ezért kénytelenek voltak államfõt választani. Az Egyesült Államok berendezkedése nem csak alfája az elnöki rendszereknek, hanem egyben az egyetlen tartósan mûködõképesnek bizonyult ilyen rendszer. Meglepõ módon azonban Sartori arra a következtetésre jut, hogy „az amerikai rendszer alkotmánya ellenére, nem pedig annak köszönhetõen mûködõképes” (113. o.). A probléma lényege egyfelõl abban rejlik, hogy az amerikai modell megkülönböztetõ jegye nem pusztán az, hogy fékek és ellensúlyok rendszere (ez minden jogállamra jellemzõ), hanem hogy a hatalmat a hatalmi ágak elválasztásával (és nem megosztásával) fékezi és ellensúlyozza ki. Másfelõl az elválasztáson alapuló hatalmi struktúra erõsen hajlamos a megbénulásra. Mûködõképességéhez egységes kormányzatra, vagyis ugyanolyan pártállású törvényhozási többségre és végrehajtó hatalomra van szükség. Ellenkezõ esetben a mûködõképesség fenntartásához három tényezõre van szükség: ideológiai elvek hiányára, gyenge és fegyelmezetlen pártokra, valamint arra, hogy az elnök az ún. helyi (választókerületi) engedmények politikáján keresztül képes legyen legalább ad hoc jellegû többséget maga mögé állítani. Mindez azonban az instabilitás nagyfokú veszélyét rejti magában. Szerzõ több tényezõt is megjelöl a Latin-Amerikára jellemzõ törékenység forrásaként. A gazdasági pangás, a kirívó egyenlõtlenségek és a szociokulturális körülmények mellett a két legfontosabb ok a „rossz” pártrendszerre támaszkodás (az elnök mögött nincs stabil parlamenti többség, vagy az túl önálló), illetve a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztásának elve. „Ez a szétválasztottság tartja ugyanis Latin-Amerika elnöki rendszereit a túlzott hatalom és a tehetetlenség közötti örökös ingadozás állapotában” (119. o.). Természetszerûleg adódik a kérdés: a parlamentáris berendezkedésre történõ áttérés megoldást jelentene-e? Nem feltétlenül. Ugyanis „a parlamentáris rendszerek megfelelõ mûködésének szükséges feltétele a fegyelmezett pártok létezése. Fegyelmezetlen pártokkal a parlamentáris rendszerek rosszul mûködõ gyûlési rendszerekké válnak” (121. o.). Az elnöki rendszerrel ellentétben a parlamentáris berendezkedés nem a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztásán, hanem a parlament és a kormány közötti hatalommegosztáson alapul. Ez azt is jelenti, hogy a kormányok beiktatása, támogatása JURA 2004/2.
Page 1 and 2:
A Pécsi Tudományegyetem Állam-
Page 3 and 4:
3 TARTALOM STUDIUM BANKÓ ZOLTÁN:
Page 5 and 6:
Bankó Zoltán: A távmunka a Munka
Page 7 and 8:
Page 9 and 10:
Page 11 and 12:
Csapó Zsuzsanna: Európa biztonsá
Page 13 and 14:
Page 15 and 16:
Page 17 and 18:
Page 19 and 20:
Page 21 and 22:
Page 23 and 24:
Page 25 and 26:
Page 27 and 28:
Drinóczi Tímea: Az országgyûlé
Page 29 and 30:
Page 31 and 32:
Page 33 and 34:
Page 35 and 36:
Page 37 and 38:
Gál Gyula: Állami világûrjogok
Page 39 and 40:
Page 41 and 42:
Page 43 and 44:
Page 45 and 46:
Horváth Csaba: A civil társadalom
Page 47 and 48:
Page 49 and 50:
Page 51 and 52:
Page 53 and 54:
Kecskés András: A kárfelelõssé
Page 55 and 56:
Page 57 and 58:
Page 59 and 60:
Page 61 and 62:
Kengyel Péter: Az Európai Unió k
Page 63 and 64:
Page 65 and 66:
Page 67 and 68:
Page 69 and 70:
Page 71 and 72:
Page 73 and 74:
Page 75 and 76:
Kovácsy Zsombor: A dereguláció l
Page 77 and 78:
Page 79 and 80:
Page 81 and 82:
Page 83 and 84:
Page 85 and 86:
Page 87 and 88:
Page 89 and 90:
Page 91 and 92:
Page 93 and 94:
Nagy Éva: Kölcsönszerzõdésbõl
Page 95 and 96:
Page 97 and 98:
Page 99 and 100:
Page 101 and 102:
Nochta Tibor: A magánjog kereskede
Page 103 and 104:
Page 105 and 106:
Page 107 and 108:
Petrétei József: Jog-összehasonl
Page 109 and 110:
Page 111 and 112:
Page 113 and 114:
Page 115 and 116:
Heinrich Scholler: Der gleiche Zuga
Page 117 and 118:
Page 119 and 120:
Page 121 and 122: Vókó György: Nemzetközi büntet
Page 129 and 130: Kun Tibor: Betekintés a francia ny
Page 141 and 142: Rózsás Eszter: A gyermekvédelem
Page 151 and 152: István Horváth: Light and shadow
Page 157 and 158: Monori Gábor: Konferencia az Euró
Page 159 and 160: Óriás Nándor: Emlékeim töredé
Page 171: Illésy István: Giovanni Sartori:
Page 175 and 176: Tilk Péter: Samu Mihály: Általá
Page 181 and 182: A „JURA” korábbi számainak ta
Page 183: A „JURA” korábbi számainak ta
show all

2004. Ã©vi 2. szÃ¡m - Jura - PÃ©csi TudomÃ¡nyegyetem

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?