2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

164
Óriás Nándor: Emlékeim töredékei V.
mán és elegánsan fogunk együtt keringõzni.
A következõ napok, illetve hetek aztán a
táncmûvészet költõi birodalmából a vegyes szigorlat
tárgyainak, fõleg a nekem kevéssé rokonszenves
büntetõjognak útvesztõibe kalauzolták becses személyemet,
s a könnyû múzsa kultusza az egyetem
õszi szemeszterének némely szombat estéire korlátozódott.
Mindezek pedig egy borongós október végi
délután, egy fehér bot váratlan felbukkanásával kapcsolatban
tolultak emlékezetembe.
8. A jogászbál elõkelõségei: védnökök és
fõvédnökök, parancsnokok díszes sorából itt csak
két név viselõjét említem: a férfiak közül kiemelkedett
szálas alakja Nagy Ferenc professzornak, aki a
kereskedelmi minisztérium államtitkári méltóságából
nem a miniszteri bársonyszék felé gravitált, hanem
a Budapesti Egyetem Kereskedelmi és Váltójogi
Tanszékére tért vissza, hogy kiválóan rendszeres
és módszeres professzori munkájával ismét a
felsõoktatásból vegye ki részét. Õ természetesen feleségével
és két leányukkal – júnói termetû, komoly
szép leányok – jelent meg a Jogászbálon. A védnök
hölgyek sorából Lánczy Leóné elõkelõ neve kívánkozik
tollamra, mert ezt a szépséges dámát férje, a
nagytekintélyû pénzmágnás a korábbi férjétõl hódította
el, aki pedig ugyancsak nevezetes személyiség
volt: Szászy-Schwartz Gusztáv.
Hiszen a Jogászbálhoz mint a „Társasági élet”
jelentõs eseményéhez nem méltatlanul csatlakozik
a Medikus és a Bölcsészbál is. Ez utóbbiról csak anynyit,
hogy rendezõi és jól megszervezett táncosai
valamennyien igen jól vasalt, hibátlanul reprezentatív
frakkban parádéztak. Hogy honnan ered ez a
mintaszerû elegancia, elárulta a gárda egyik igen
lelkes és szorgalmas, ám kevésbé diszkrét vitéze.
A frakk jogászpályánk indulásának egykori rekvizituma
a szép hagyományok sivár sivatagjában bázis
számba menõ elemet jelent. Hát ezt a ruhadarabot
vidékrõl származó ifjú létemre bölcsész koromban
nem irigység nélkül, de annál inkább nagyképû
komolysággal traktáltam. Ezt az internacionális
fémjelzésû ruhadarabot beszerezni joghallgatói
minõségemben már elkerülhetetlen feladatnak kellett
tekintenem. Némi huzavona után megépült tehát
a frakk, de mivel Szász Béla barátom szabójánál
több öltöny árának kényelmes havi részletre történt
törlesztésével, illetve az erre irányuló kötelezettség
vállalásával hosszabb idõre terjedõen be valék táblázva,
a szolid és szerény Tollusz mester, gyulafehérvári
szabó kivitelezésében épült meg a frakk. Nem
fõvárosi szabó mûvész mesteri remeke tehát, de ha
rangja nem is kimagasodó szintû, de lényege és rendeltetése,
nemkülönben alkalmazhatósága, mint a
próba rövidesen igazolta azonban kétségtelen. Ez a
próba a báli szezont hagyományosan nyitó Jogászbálon
történt és a nevezetes ruhadarab boldog gazdája
számára a táncos ifjúság farsangi diadalmenetében
való részvétel lehetõségét biztosította. Ehhez a
felvonuláshoz ugyanis pénz alig-alig kelletik vala. A
bálok sorát a Jogászbál nyitotta meg, hogy utána a
Medikusbál és a Bölcsészbál, illetve a Mûegyetemi
bál következzék. (A Közgazdasági Egyetem csak az
elsõ világháború után létesült.) A báli éjszaka hagyományosan
két részre tagozódott. Az elsõ félidõ
1/2 10-tõl tartott.
Lezajlottak az elsõrendû bálok, s pihenõre tért
vagy „pénzelõleggel” raktárba került (azaz zálogházba
vándorolt) a frakk. A budai Vígadóban rendezett
táncmulatságokon már a szmoking is eléggé
ünnepélyes ruhadarabként jött számításba. Valósággal
fejcsóválva vettük tudomásul, hogy Balatonfüreden,
a hagyományos Anna-bálon – július hó utolsó
hetében – frakkosan jelennek meg a férfiak – húsztól
hetvenöt évesig – népes oszlopa. Nyáron különben
a vajszínû flanell nadrág és kék színû zakó volt
a divattal lépést tartani igyekvõ férfiak többé-kevésbé
általánosan elfogadott formaruhája. Kevésbé ünnepélyes
társas összejövetelek elbírták a lazítást, de
társaságban ingujjban nem táncoltak a középosztály
férfiai. Egyébiránt a nyári üdülõkbõl augusztus közepe
után haza, ti. a városokba – elsõsorban Budapestre
– irányult a tömegforgalom, szeptember elején
már megkezdõdött az alsó- és középfokú iskolákban
a tanítás, míg a felsõfokú tanintézetekben szeptember
volt az elmulasztott, vagy csak részben sikerült,
illetve eredménytelenül megkísérelt vizsgák pótlásának,
vagy megismétlésének ideje. És német földön
(Ausztriában és a Német Birodalomban) a július
közepén kezdõdõ nyári szünet csak október táján
ért véget, hazai virányainkon mindennemû iskola
teljes gõzzel folytatta mûködését már a melankolikus
szeptember végén. S a téli nap már a horizont
szélén leselkedett, mikor a vigalomban fáradt pesti
nagy diákok a Lánchídon a balpartra visszagyalogolva
egyértelmûen úgy döntöttek, hogy nehéz munkájuk
után nem reggelizni, hanem aludni, aludni, aludni
fognak. Egyikük-másikuk annyira komolyan vette
ezt a programot, hogy az egész vasárnapot átaludta.
Ami annál inkább érthetõ eljárásnak bizonyult,
mivel az ünnepnap étkezési költségei már elõzõleg
úgyis felhasználásra kerültek a báli sonka-vacsora,
vagy illetve és a budai féléjszaka fröccsei igénybevételének
keretében. Hétfõn korán reggel aztán hazulról
csomagban kapott füstölt szalonna jókora darabja
szerepelt a dús elfoglaltságot ígérõ munkanap kijózanító
melódiájának nyitányául.
A túlzásig óvatosak, egyedülállók, nehézkesek
ilyen meghívásra nem is várva, a budai Vígadóba
igyekeztek, gyalog sétálva át a Lánchídon. Hiszen
Budán is vigadtak az emberek, s felcsillant az öröm
JURA 2004/2.