2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

74
dimenziókban végezhetjük el. Tisztán mennyiségi
szemlélettel (ti. a jogszabályok számának, terjedelmének
vizsgálatával) átfogó képet kaphatunk arról,
hogy mekkora szabálytömeg nehezedik az állampolgárokra,
azonban mindez keveset mond a szabályozottság
ténylegesen tetten érhetõ szintjérõl. A
napjainkban sokhelyütt alkalmazott vizsgálati módszerekkel
viszonylag egyszerûen számszerûsíthetõ
a jogszabályok által eredményezett ún. adminisztratív
teher (engedélyezési, bejelentési, adatközlési
stb. tevékenységek tényleges költségei) mértéke. Az
egyes szabályozási területeken a jog dereguláció általi
visszahúzódása pedig az érintett életviszonyok körében
történõ változásokkal jellemezhetõ, lehetõség
szerint kvantitatív eszközökkel.
A dereguláció mint fogalom közkeletûségén túl
két alapvetõ válfaja, a technikai és az érdemi dereguláció
létezése is közismert. A fenti kettõsségbõl világosan
következik, hogy a technikai az, ami „nem érdemi”,
azonban további fogódzó most sem áll rendelkezésre.
A magam részérõl a két formát akként különböztetem
meg, hogy a technikai dereguláció nem jár
érdemi jogalkalmazási következménnyel, az egyébként
sem alkalmazható szabályok kiküszöbölését
szolgálja, míg az érdemi dereguláció tényleges jogalkalmazási
relevanciával rendelkezik: elsõsorban a
szabályozás tartalmi egyszerûsítését értjük alatta.
Alapkérdés, hogy mi történik a deregulációt
elszenvedõ jogszabállyal. A jogszabályok szintjén
a dereguláció elsõdleges közvetlen megjelenési formája
a hatályon kívül helyezés. A dereguláció után a
hatályon kívül helyezett jogszabályok nem tûnnek el
nyomtalanul: a jogszabály-nyilvántartások lehetõvé
teszik, hogy korábbi idõszakok hatályos joganyaga
visszakereshetõ maradjon a múltbéli eseményeket
érintõ jogalkalmazás és a jogtörténeti munkálatok
lehetõvé tétele érdekében. Mindemellett természetesen
elképzelhetõ olyan (érdemi) deregulációs folyamat,
amelynek következtében alapvetõen megváltozik
az adott szabályozási területre vonatkozó joganyag,
tehát a dereguláció bizonyos szabályok hatályon kívül
helyezésén túl új, a korábbiaknál valamilyen szempontból
kisebb szabályozási terhet jelentõ, egyszerûbb
szabályok megalkotását is magában foglalja.
A dereguláció ugyan a jogalkotás oldaláról változtatja
meg a jogrendet, nem függetleníthetõ azonban a
jogalkalmazástól, sõt létjogosultságát és eredményességét
is alapvetõen befolyásolják a jogszabályok tényleges
érvényesülésével kapcsolatos jelenségek.
2. Miért a jogszabálytömeg csökkentése
a megfogalmazott cél?
Felvethetõ, hogy miért vizsgáljuk önállóan a szabálytömeg
csökkentésének irányában ható folyamatot, és
Kovácsy Zsombor: A dereguláció lehetõségei a magyar jogban
miért nem a teljesebb körû szemléletet tükrözõ dinamikus
egyensúlyi állapotról, az ideális mértékû szabályozás
folyamatos fenntartásáról beszélünk.
A jog akkor lehet megfelelõ eszköz, ha kizárólag
azokat az életviszonyokat szabályozza, amelyek
befolyásolására nem áll rendelkezésre hatékonyabb
módszer, továbbá a megvalósított szabályozás a jogalkotói
szándékoknak megfelelõ hatások kiváltására
alkalmas.
A kontinentális jogrend zárt, valamennyi, jogilag
potenciálisan jelentõs életviszony szabályozását
célul kitûzõ sajátossága folytán sokszor túlkapásokra
kerül sor: a jog túlburjánzik, az élet olyan területeire
is beszivárog, ahol más eszköz alkalmazása
célravezetõbb volna.
A jogi szempontból laikus személyek és a profeszszionális
jogalkotás, jogalkalmazás közötti szakadék,
a jog iránti bizalmatlanság egyik legjelentõsebb oka
az egyén számára átláthatatlan szabálytömeg, amely
mind mennyiségileg, mind belsõ összefüggéseinek
vélt vagy valós kuszasága miatt alkalmatlan az önálló
tájékozódásra.
A jogismeret fejlesztésére irányuló tevékenységek
fontosságán túl „a másik oldalon” a joganyag
egyszerûsítésével tehetünk lépéseket az említett szakadék
eltüntetése érdekében.
Nem teszi szükségtelenné a deregulációs szemlélet
érvényesítését az sem, ha a jogalkotás ideális hatókörét
megtaláljuk. Az általános szabályalkotással,
a „regulációval” párhuzamosan mindig meg kell jelennie
ugyanis a deregulációnak mint negatív jogalkotásnak
a jogszabálytömeg dinamikus egyensúlyának
megõrzése érdekében.
Tehát a dereguláció a szabályozás egyensúlyának
egyik (sokszor háttérbe szoruló) oldalaként, a másik,
produktív oldal mindennapjainkban érzékelhetõ,
már-már a jogbiztonságot is veszélyeztetõ dominanciájának
ellensúlyozására szolgáló eszközként kerül
kiemelésre a szabályozási folyamatok közül.
3. A „preventív dereguláció”
A dereguláció kifejezés meglévõ szabályok eltávolítására,
egyszerûsítésére utal, a szabályozás szükséges
mértékûre történõ szorítása érdekében azonban
proaktív szemlélet érvényesítése szükséges: a
jogszabály-elõkészítés során úgy kell eljárni, hogy
a megalkotásra kerülõ jogszabályok idõtállóságát, a
fölösleges túlszabályozás elkerülését biztosíthassuk.
A szabályozási célok megválasztásánál figyelembe
kell venni a társadalom várható hozzáállását. A jogalkotói
szándékok érvényesülése, a várható hatályosulás
megítélése szempontjából fel kell térképezni az érintettek
viszonyulását a javasolt szabályozáshoz.
A hatásvizsgálat eszközrendszerével felmérhetõk
a különbözõ, nem csak pénzügyi értelemben vett
JURA 2004/2.