2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

Csapó Zsuzsanna: Európa biztonságpolitikai architektúrája
kié (vagy mindkettõé) a jövõ? Mik a különbségek a
két védelmi szervezõdés között? Az eltérésekbõl milyen
funkciómegosztás adódik? Hogyan történik az
együttmûködés? Konkurenciát jelent-e egymásnak
az EBESZ és az ESDP? Melyik mivel járul hozzá Európa
biztonságához?
1. Az EBESZ szerepe a megváltozott világpolitikai
helyzetben: Az EBESZ kétségtelenül a hidegháború
által életre hívott intézmény. Legfõbb célkitûzése
a szembenálló két hatalmi tömb közti minimális
együttmûködés biztosítása volt.
A gyõztesek és vesztesek nélkül befejezõdött hidegháború
73 elmúltával nemzetközi szervezetek sorának
létjogosultsága, fennmaradásuk további indokoltsága,
biztonsági szerepvállalásuk hatékonysága
kérdõjelezõdött meg. Valki László gondolatát
kölcsönvéve: csupán egyetlen szervezet „vált adekváttá”
a gyökeresen átalakult világpolitikai helyzethez,
az önmagát rövid idõn belül felszámoló Varsói
Szerzõdés. 74
Az akkor még Európai Biztonsági és
Együttmûködési Értekezlet nevet viselõ Helsinki
folyamat életbenntartását is sokan ellenezték, hivatkozva
atavisztikus jellegére. Számos támadási felületet
találtak az EBESZ ellenzõi: 75 Például, hogy a
szervezet részes államai rendkívül eltérõ politikai,
gazdasági és kulturális háttérrel rendelkeznek, más
és más biztonsági kihívásoknak kell megfelelniük,
vagyis túl tág területet fog át az EBESZ, nem képez
homogén egységet az Albániától Azerbajdzsánon
át Ausztriáig, Andorráig ható szervezet. Ilyenfajta
sokszínûség összefogására ott az ENSZ, nincs értelme
még egy párhuzamos szervezetnek. Az EBESZ
szemére vetették, hogy az egyhangúságra, konszenzusra
törekvõ, vétóra bármikor lehetõséget adó döntéshozatal,
mely csupán politikai kötelezettséget
von maga után, elégtelen eszköz, nem visz elõbbre,
kerékkötõje a továbblépésnek.
Az EBESZ ’90-es évek eleji nem túl sikeres akciói
– Szerbia, Azerbajdzsán, Karabah – után az
euro atlanti biztonsági szervezet kezdett magára találni.
Köszönhetõ volt ez fõképp a lépésrõl lépésre
zajló intézményesülési folyamatnak, illetve a funkciók
átértékelésének, és a megfelelõ, hatékonyan ellátható
feladatok (kisebbségvédelem, választások
ellenõrzése stb.) megtalálásának. Csecsenföld, Macedónia,
illetve a balti államok bizonyították, az EBESZ
igenis fontos szereplõje lehet az új európai biztonsági
struktúrának.
Kérdés persze, menyiben változtatott a helyzeten,
hogy az Európai Unió is kezdett megizmosodni, védelmi
jelleggel feltöltõdni. Milyen hatással volt/van
az EBESZ-re az ESDP kialakulása, fejlõdése? Ebben
az ismét megváltozott helyzetben továbbra is bizonyítani
képes az EBESZ indokoltságát?
23
Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet
csak akkor tud az Unió biztonság- és védelmi
politikája mellett megkapaszkodni, fennmaradni
és hatást gyakorolni Európa biztonságpolitikai architektúrájában,
ha képes olyan jellegzetességeket,
önmagát meghatározó eltéréseket felmutatni, melyek
mint minõségi különbségek, továbbra is alátámasztják
mûködésének szükségességét. Egyik ilyen
megkülönböztetõ jellegzetessége pl. – a korábban
támadási felületet jelentõ – széles tagsági rendszer.
2. A tagság: Tagadhatatlan különbség az EBESZ
és az EU/ESDP között a tagság létszáma. Míg az Európai
Unió 2004-es bõvülése után is mindössze 25
fõt számlál, addig az EBESZ-ben mára már 55 állam
mûködik együtt.
Ahogy az EBESZ szélesebb értelemben fogja fel és
használja a biztonság fogalmát, úgy tágabban értelmezi
Európa határait is (az USA-tól és Kanadától itt természetesen
eltekintek). Az EBESZ-nek tagja, helyesebben
részes állama – valamennyi korábbi EU-tagállamon és
a tízes bõvüléskor csatlakozó országokon kívül – az
Unióba felvételt még nem nyerõ vagy nem kérõ kelet-közép-európai
országok (pl. Bulgária, Románia,
Moldova), a NATO-, de nem EU-tag európai/ázsiai
ország Törökország, illetve a skandináv állam
Norvégia, a volt Jugoszláv Szocialista Köztársaság
széthullásával megszületõ új délszláv államok (pl.
Horvátország, Macedónia, Bosznia-Hercegovina,
Szerbia és Montenegró) és Albánia, sõt közép-ázsiai
és kaukázusi államok (Kazahsztán, Kirgizisztán,
Tadzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, illetve
Azerbajdzsán és Örményország), Oroszország,
Fehér-Oroszország és Ukrajna, de még Svájc és a
Szent Szék is.
Az EBESZ tehát hû maradt ahhoz az alapkoncepcióhoz,
melyet még a hidegháború idején, indulásakor
magára vállalt. Nevezetesen amellett, hogy
hozzájárult Európa, egész Európa biztonságához,
egy küldetést is teljesített: a kontinens egységét demonstrálta
– a megosztottság ellenére.
Ma már, legalábbis politikai, ideológiai értelemben,
nem beszélhetünk Európa kettéosztottságáról.
Az EBESZ széles értelemben vett Európa-felfogása
ezért már nem a régi funkció szolgálatában áll.
A Vlagyivosztoktól a Vatikánig, Bakutól Berlinig,
Athéntõl Akmoláig jelen levõ biztonsági szervezet
reprezentativitásának jelentõsége a biztonság – ebben
az értelemben is vett – komplex megközelítésében
keresendõ. Az EBESZ:
– komplexen kezeli a biztonsági kockázatokat (katonai,
gazdasági, emberi jogi, kisebbségi jogi, környezetvédelmi
stb. problémák együtt kezelése),
– komplexen kezel egy-egy válságszituációt
(konfliktusmegelõzés, konfliktuskezelés, konfliktus
utáni rehabilitáció),
JURA 2004/2.