2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

58
õ hatásukra került alkalmazásra, mégpedig az öszszes
visszterhes kötelemre vonatkoztatva.
Érdekes gondolat a kártérítés igazságosságával
kapcsolatosan – amint korábban Jhering okfejtését
felidéztük – a kártérítésben megbúvó többszörözõ
funkció igazságosságának kérdése is. Az említett indoklásban
a többszörözõ feladat abban állott, hogy
a sérelem okozóját megfenyíthesse, és megbüntethesse.
Kétségtelen, hogy javarészt az egyén mentalitásához
sajnálatos módon közelebb áll ez a magyarázat,
mint amit Lukács evangéliuma tanít eme
többszörözõ funkcióról. Abban ugyanis Jézus megdicséri
Zakeust azon gondolatáért: „Ha valakitõl valami
patvarkodással elvettem négyannyit adok helyébe.”
43 Ezek a gondolatok viszont a többszörözõ funkció
mellett azt is megvilágítják, hogy a kár megtérítésének
szándéka a lelkiismeret kérdése is. Fontos e
gondolat, mert – erkölcsi értelemben – eleve kizárja
a kártérítés fedezetének elvonását, ezáltal napjainkig
hat. És éppen napjaink példáinál maradva nyilvánvaló,
hogy hatványozottan idegen a keresztény
értékrendtõl, ha eme fedezetelvonás és a vagyonjogi
viszonyok mesterséges átrendezése például a házasság
színlelt felbontásával valósul meg.
Végezetül: az igazságosság keresztény zsinórmértéke
láthatóan jóval szigorúbb, mint amit az ókori
törvényektõl egészen a modern polgári törvénykönyvekig
bárhol föllelhetünk. A Római Katolikus
Egyház II. Vatikáni egyetemes zsinat nyomán elkészült
katekizmusában a következõt olvashatjuk: „A
szerzõdések a kölcsönös igazságnak vannak alávetve,
amely az emberek közötti kereskedelmi forgalmat
jogaik pontos tiszteletben tartásával szabályozza.
A kölcsönös igazság szigorúan kötelez; megköveteli
a tulajdonjogok védelmét, az adósság megfizetését
és a szabadon vállalt kötelezettségek teljesítését.
A kölcsönös igazság nélkül az igazságnak semmilyen
más formája nem létezhet.” 44
Ezen gondolatmenet pedig ismét arra mutat rá,
hogy a kártérítés, a sérelmek megtérítése és annak
igazságossága a keresztény filozófiában ma is központi
helyen áll. Nem meglepõ az sem, hogy a X parancsolat
normái között a VII. – a tulajdonviszonyokat
taglaló – parancsolat az egyetlen, amelynek katolikus
felfogásban vett elégtétele anyagi javakban is
megnyilvánul, megszegése esetén ugyanis az elégtétel
csak akkor valósul meg, ha megvalósult az okozott
kár megtérítése is.
Számos további gondolat felsorakoztatásától
azonban – kényszerûen – el kell tekinteni ehelyütt,
mivel most csak a keresztény filozófia ókori eredetével
szorosan összefüggésbe hozható vagy ahhoz legalábbis
közvetlenül kapcsolódó együtthatók áttekintése
a cél, mely ráhatások már tulajdonképpen a hatalmi
és szervezeti értelemben vett egyház születése
elõtt fennálltak. Bár a folyamat nem ér véget, mégis
a keresztény ráhatások virágkorának, a középkori
kánonjog kibontakozásának vizsgálata érezhetõen
más idõbeli és gondolati egységet alkot, s arra csak a
kártérítési jog középkori fejlõdésének vizsgálata során
célszerû kitérni.
Jegyzetek
Kecskés András: A kárfelelõsség antik gyökereirõl
1
Goethe: Faust. Európa Könyvkiadó, Budapest 1995
(Fordítás Jékely Zoltán jogutódja, Kálnoky László jogutódja)
2
Bódy László id. mûhöz írt jegyzete: „itt tört görög hadakra
Róma – a püdnai csatatér, ahol i. e. 168-ban a rómaiak
megsemmisítõ vereséget mértek Perszeusz makedón királyra.”
3
Mádl Ferenc: A deliktuális felelõsség a társadalom és
a jog fejlõdésének történetében (Akadémiai Kiadó Budapest
1964) 118. o.
4
Mádl Ferenc: i.m. 127. o.
5
Mádl Ferenc: i.m. 132–133. o.
6
Mádl Ferenc: i.m. 120. o.
7
Vö. Rondo Cameron: A Concise Economic History
of the World From Paleolithic Times to the Present- Second
Edition (Oxford University Press New York 1993) 58–59. o.
A görög városállamokhoz köthetõ a vert pénz feltalálása. Az
elsõ pénzérméket valószínûleg reklám céljából verették görög
kereskedõk vagy bankárok. A legkorábbi érmék Kis-Ázsiából,
a Kr. e. VII. századból származnak. A vert pénz megjelenése
több okból is kiemelkedõen jelentõs. A kereskedelemben
alapvetõ étrékmérõként a gazdasági fejlõdés új dimenzióit
nyitotta meg. Jogi szempontú elemzésünkben is utalnunk
kell azonban arra, hogy a klasszikus római jogban a kártérítés
pénzösszegszerû, mely kétségtelen fejlõdés például Hamurábi
kódexének szankcióihoz képest. A pénz finomabb értékmérõ
skálaként, könnyebben igazodhatott a károk sokféleségéhez.
8
Vö. Nochta Tibor: A kármegelõzés polgári jogi
eszközeirõl (Jogtudományi Közlöny 1989. március), valamint
Nochta Tibor: Az elmaradt vagyoni elõny megítélésének változásáról
a kártérítési jogban (Jogtudományi Közlöny 1991. december)
c. tanulmányai intézménytörténeti szempontok alapján
elemzi a kárfelelõsség római jogi korszakát.
9
Marton Géza: A polgári jogi felelõsség (TRIORG KFT
Budapest 1993) 36. o.
10
Bessenyõ András: A római magánjog az európai jogi
gondolkodás történetében (Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs
1999) 272. o.
11
Benedek Ferenc: A római magánjog: kötelmi jog. (Kézirat).
12
Benedek Ferenc: i.m.
13
Bessenyõ András: A római magánjog az európai jogi
gondolkodás történetében (Dialóg Campus Kiadó Budapest–Pécs
1999) 272. o.
14
Bessenyõ András: i.m. 281–282. o.
15
Benedek Ferenc: i.m.
16
Mádl Ferenc: i.m. 144. o.
17
Mádl Ferenc: i.m. 105–107. o.
18
Sólyom László: A polgári jogi felelõsség hanyatlása.
Akadémiai Kiadó, Budapest 1977. 54. o.
19
Bessenyõ András: i.m. 279-280. o
20
Sólyom László: i.m. 54-55. o.
21
Molnár Imre: A római magánjog felelõsségi rendje
111. o.
22
Sólyom László: i.m. 55. o.
23
Sólyom László: i.m. 54. o.
24
Molnár Imre: A római magánjog felelõsségi rendje 93. o.
25
Mádl Ferenc: i.m. 148. o.
26
Mádl Ferenc: i.m. 146. o.
27
Marton Géza: i.m. 42. o.
28
Sólyom László: i.m. 57. o.
JURA 2004/2.