2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

178
szor pedig ennek egyik jellemzõjeként jegyzi meg,
hogy az európai jogpolitika feloldja a kontinentális és
az angolszász jogszemlélet ellentmondásainak egy részét
is. (217. o.) Igényként fogalmazza meg több európai
jogág fejlõdésére vonatkozó elvárásait, melyek között
az európai alkotmányjog és az alkotmányosság
fellendülését külön kiemeli. A kötet elemzi az európai
jogpolitika és a nemzeti jogrendszerek közötti viszonyt,
mellyel kapcsolatban alapvetõ követelményként
szögezi le, hogy az európai jogfejlõdés a hagyományos
nemzeti jogi megoldásokat nem nélkülözheti.
(219. o.) Részletesen elemezve jelenik meg a kiadványban
az etnokrácia problematikája (220. o.), valamint
az önrendelkezési jog tartalmi elemeinek kibontása
(222. o.), Szerzõ pedig ezekkel összefüggésben
a nemzetállam mai szemléletére is kitér. Rámutat
arra, hogy az európai jogpolitika jelentékeny követelménye
a népek-nemzetek önrendelkezési jogának intézményesítése
(225. o.). Az alpont az európai jogharmonizáció
elveire és gyakorlati követelményeire is hangsúlyt
fektet, ezen belül hangsúlyozza a kölcsönösséget,
rámutatva a jogharmonizáció sajátosságaira, jelezve
egyben, hogy e folyamat változásban van.
11. A tizedik fejezet a jogi szabályozás patológiájával
és terápiájával foglalkozik. E rész azzal a megállapítással
vezeti be Szerzõ mondanivalóját, hogy a
jogtudomány általában nem foglalkozik a jogi szabályozással
kapcsolatos negatív jelenségekkel (232.
o.), továbbá a jog specifikus patologikus formái a
jog hivatásának mellõzésébõl következnek, s más
káros hatásokat is generálnak (235. o) A kötet elemzi
a jogi szabályozás „káros és kóros” jelenségeit és
azok okait, kiemelve, hogy azokat maga a jogpolitika
is okozhatja. (236. o.) A kóros jelenségek okainak
számbavétele után Samu professzor a jogrendszerek
fõbb patologikus jelenségeit tekinti át, majd a
jogi szabályozás lehetséges terápiájára kínál megoldást.
(246. o-tól) Ezzel összefüggésben hangsúlyozza
az „öngyógyító” és a külsõ eszközök együttes igénybevételének
kívánalmát, rámutatva, hogy az elõbbi
a szakmai tevékenység eredményeképpen jelenhet meg.
Ezzel kapcsolatosan az igazságszolgáltatás „egészséges”
fejlesztésének lehetõségeit és feltételeit is részletesen
tárgyalja a munka. Ugyancsak kitér Szerzõ
a jog depolitizálásának kérdésére, ami valójában a kötet
alcímeként is jelezte a tárgyalni kívánt kérdések
lényeges területeit. A jog depolitizálását Samu professzor
véleménye szerint az indokolja, hogy a politika
a jog önkényes felhasználására, a jogi kötöttségek
mellõzésére irányulhat (262. o.), emiatt „a politika
jogfölöttisége helyett a jog fölényét kell biztosítani
az önkorlátozott hatalmi rendszerben”. (264.
o.) Szerzõ alapos és rendszerezett nézeteinek összegzései
is megjelenik a kötetben, ami mindenképpen
az Olvasó és a felhasználó munkáját segítõ tényezõ.
Tilk Péter: Samu Mihály: Általános jogpolitika. A jog depolitizálása
12. A kötetet Függelék zárja, amely „Az igazságosság
és a jogrend elválaszthatatlansága. A természetjog és
a jogpozitivizmus „örök” dilemmájának feloldása a jogpolitika
értékorientációja alapján” címet viseli. E részben
elsõként arra mutat rá a Szerzõ, hogy a természetjog
és az ember alkotta jog által adott eltérõ igazságértelmezés
központi kérdéssé vált (269. o.). A természetjog
és a jogpozitivizmus szembeállítását és annak
feloldhatatlanságának tévhitét vizsgálva arra a
következtetésre jut, hogy a teljes szembeállítás hibának
minõsül, másrészt vizsgálja a konszenzushiány
okát is (273. o.). Jellemzõként fogja fel a kiadvány a
jog meghatározásának egységesülését, mellyel kapcsolatban
problematikusnak tartja, hogy a mai gondolkodás
is beszorul a természetjog, vagy a jogpozitivizmus
„ketrecébe” (275. o.), továbbá, hogy a
jog lényegét illetõen máig sincs tudományos konszenzus
(276. o.). Szerzõ munkájában a jogpozitivista
nézõpontnak a jog hatalmi jellegével kapcsolatos
pontatlanságát és a természetjogban a jog erkölcsi
jellegének elvontságát veti össze, önállóan elemezve
mindkét sajátosság összetevõit. Helyeselhetõ az a
következtetése, mely szerint bármelyik tényezõ túlhangsúlyozása
helytelennek tekinthetõ.
A „Függelék” utolsó pontja annak a Szerzõ általi
kijelentésnek a tartalmát fejtegeti, mely szerint a „jogállamiság
az igazságosság és a jogszerûség szintézise”.
(287. o-tól) Ezzel kapcsolatban – a jogirodalom
nézeteinek áttekintését szándékosan mellõzve – Samu
professzor értékelést és kritikát fogalmaz meg az Alkotmánybíróság
ún. „elévülési határozatával” kapcsolatban,
valamint más problémákat is felvillant,
melyek az igazságosság és a jogbiztonság viszonyával
hozhatók kapcsolatba.
* * *
Áttekintve a kötet tartalmát, logikai elemzését, arra
a következtetésre lehet jutni, hogy mélyreható és
rendkívül nagy tudásanyagot hasznosító, szintetizáló
munka került az Olvasó kezébe. A kiadvány hasznosságát
a mû alapossága, a széles körû tárgykörben
mozgó, mégis imponálóan összeszedett írások jellege
adja. Szerzõ valamennyi témakörrel összefüggésben
saját gondolatait is csokorba gyûjti, s nem retten
vissza akkor sem, ha az általa helyesnek vélt elemzések
eltérnek a jogirodalom szerzõinek többsége által
vallott nézetektõl, vagy az Alkotmánybíróság álláspontjától.
Emiatt, bár a felvetések értelemszerûen néhol
vitathatók, a monográfia szerzõje új, értékes, figyelemreméltó
kötettel gyarapította az elméleti jogtudomány
produktumainak nívós sorát.
JURA 2004/2.