2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

130
ez az afrikai filmnek egyik legizgalmasabb vonása.
Idézzük megint Sembène Ousmane-t: „Amikor számot
adtam magamnak arról, hogy a hazámban dúló
analfabétizmus miatt könyveimmel sohasem érhetem
el a tömegeket, úgy döntöttem, filmjeimben szólok
azokról a problémákról, amelyek népem elõtt állnak…
Didaktikai erényein kívül a mozinak népi látványosságnak
kell lennie.” 9
Történelmi helyzetébõl adódóan a mai afrikai mozi
egyrészt erõsen ideologikus, elkötelezett – mert ezt
várják el tõle –, másrészt viszont lírai, sokszor alkalmazza
a komikumot, illetve sokszor brutálisan kegyetlen;
de amit bizton mondhatunk róla az az, hogy sohasem
öncélú, már ami a mûvészinek nevezhetõ filmeket
illeti, legyenek azok rövidfilmek, „hosszú”, azaz
játékfilmek. Vannak természetesen a dokumentumfilmek,
de ezekkel most nem foglalkozunk (bár némelyik
játékfilm erõsen dokumentalizált !)
A tematika: itt-ott nagyjából már érzékeltettük,
igaz, inkább csak hangulatilag; most megpróbáljuk
röviden és megközelítõ pontossággal ismertetni. Az
1960-as éveket követõ idõszakban az afrikai film „iskolatémái”
a gyarmatosítás elleni harc, a függetlenség
„gyermekbetegségei”, a „daloló holnapok” (amelyek
azután gyorsan elhallgattak), a nõ szerepe az afrikai
társadalomban. Ez a tematika kielégítette annak
a kornak filmgyártóit és -nézõit, de ma már új
a környezet, újak a társadalmi-politikai viszonyok,
az emberi kapcsolatok, nõ az igényes kultúra iránti
érdeklõdés, és fõleg egyre több az olyan filmrendezõ,
akit a hagyományos tematika nem elégít ki: a filmcsinálást
a világ nagy rendezõiskoláiban (Párizs, Moszkva…)
a legnagyobb rendezõktõl tanulták, s ilyen irányú
ismereteiket ültették át a gyakorlatba. A távoli
és közeli történelmi múlt ma is témák, de más irányokat
vett ábrázolásuk, s új témáknak ott vannak
a mai mindennapok társadalmának problémái, sok
film filozofikus tartalommal és mondanivalóval telt
meg; megint mások már az útját vesztett nagyvilágot
ábrázolják, nem kímélve politikusokat, nemzetközi
szervezeteket.
Hogyan válasszunk tehát az utóbbi évek afrikai
filmtermésébõl? Mit részesítsünk elõnyben, s
fõleg, hány filmet mutassunk be? Döntésünk végül
a következõképpen alakult: hét filmet ragadtunk ki a
kiinduló, elõre kiválasztott közel két tucat frankofon
afrikai filmtermésbõl, melyek a következõk a hivatalosan
bejegyzett dátumaik szerint (sajnos, van olyan
film, amelynél két dátum is fel van tüntetve, ezt jelezzük
majd): Yaaba 1989, Hyènes 1992, Les silences du
Palais 1994, La Genèse 1999, Sia, le rêve du python, 1999,
Bronx – Barbès 2000, Lumumba, 2000.
Kun Tibor: Betekintés a francia nyelvû afrikai mozi jelenébe
II. Filmek
S most nézzük a filmeket a fenti sorrendben!
1. Yaaba: 90’. Burkina Faso. Rendezõ (a továbbiakban
R): OUEDRAOGO, Idrissa; zene (a továbbiakban
z.): Francis Bebey. Ouedraogo 1954-ben született,
tanulmányait a Szovjetunióban és Franciaországban
végezte.
Két kiemelkedõ afrikai mûvész fémjelezte alkotást:
a rendezõé és a kísérõ zene szerzõjéé. Az elsõ
zárt körû vetítésünk alkalmából a film végén rendezett
rövid vita során az egyik nézõ megkérdezte
tõlünk, mikor, milyen korban játszódik a film? Nos,
elõször zavarba jöttünk, ugyanis valóban gyakorlatilag
semmi sem utal pontos dátumra, sem a ruhák,
sem a környezet, semmi…Fekete-Afrika szahel
vidékén vagyunk, a természet kietlenségét itt-ott
töri meg egy-egy kiterjedtebb bokros vidék. Egy
kislány (Nopoko) és egy kisfiú (Bila), mindketten
megközelítõleg 8–10 évesek lehetnek, nagyon jó barátok,
s rendelkeznek a felnõttek sok, alig észrevehetõ
tulajdonságával, különösen a kislány, a maga mármár
nõies huncutságával, a fiúval szembeni sokszor
tudatos-tudattalan kacér viselkedésével. Õk ketten
és egy nagyon öreg asszony a fõszereplõi a filmnek,
a két gyerek ugyanis bensõséges barátságban van az
öregasszonnyal, akit a falu lakóinak egy része boszorkánynak
tart. A kisfiú egyszer verekedésbe keveredett
néhány más fiúval, a kislány a védelmére
kelt, s a verekedés közben az egyik „ellenfél” fiú egy
ócska, rozsdás késsel megsebesítette a kislány karját,
úgy, hogy az vérzett is. A lány nagyon beteg lett (tetanuszos),
s a babonás lakosok felgyújtották az öregasszony
(Yaaba, másik nevén Sana) rozoga kunyhóját,
azt hívén, az õ boszorkánysága betegítette meg
Nopokót, sõt, azt sem engedték meg, hogy az általa
küldött elismert gyógyító ember próbálkozzék a
kislány gyógyításával. Végül, amikor Nopoko már
halálán volt, a lány anyja titokban elküldött ezért a
gyógyító emberért, aki saját készítésû gyógyszerkeverékével
teljesen meggyógyította a kislányt. A két
gyerek ezután meglátogatta Sanát, hogy ennivalót
vigyenek neki, de már csak egy másik rozoga kunyhó
falának dõlve, ülõhelyzetben, holtan találták meg.
Miért nehéz a cselekmény idõbeliségét pontosan
megmondani? Nos, azért, mert mind irodalmi,
mind esztétikai szempontból a mesék, pontosabban
az oralitás és a valóság határán vagyunk, közelebb
az elõbbiekhez, mint az utóbbihoz. A cselekmény
nyugodt folyását – ritmusát – csak itt-ott töri
meg a mozgalmasság, igaz, akkor alaposan belekerülünk
a helyi családok, azonos vagy különbözõ
nemû szereplõk közötti viták, veszekedések formájában.
Az esztétikum itt elsõsorban az etikai magatartásokban
tükrözõdik, még ha az idõnként (nagyon
JURA 2004/2.