2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

Horváth Csaba: A civil társadalom és a demokrácia
tott visszhang és a Klubnak a sajtóban is megjelent
felhívása nyomán az MSZMP helyi vezetése kikérte
az Értelmiség Klub véleményét a lap megújulásával
kapcsolatban. Az új fõszerkesztõ kinevezésében így
az ÉK is befolyásoló tényezõvé vált.
1989 éve a parlamenti képviselõk visszahívásának
megindulása is egyben. Pécsett erre elsõ ízben júniusban
a helyi parlamenti képviselõkkel folytatott fórumon
került sor Aczél György személyét illetõen.
1990 elején a legérdekfeszítõbb és legérdekesebb
rendezvények azok voltak, melyek a parlamenti választásokkal
foglalkoztak. Az összejöveteleken a közönség
elõször láthatta egyben a „teljes kínálatot”, a
pártokat és velük együtt elõször az „önjelölt”, majd
a tényleges képviselõjelölteket. A szondaszerep magától
adta az elõválasztás lehetõségét is. Érdekes módon
a heterogén összetételû Klub polgárai helyesen
jelezték elõre az elsõ szabad választásokon megválasztott
egyéni képviselõket (elsõsorban az MDF
részérõl). Fél évvel késõbb, az önkormányzati választások
elõtt viszont nemcsak a politikai szituáció
változott meg, hanem megfordult a szimpátiák irányultsága
is, ami elõre jelezte a liberálisok és a függetlenek
elõretörését.
Az Értelmiségi Klub 1989–1990 fordulóján ért
népszerûségének csúcsára. Taglétszáma meghaladta
a 450-et, vagyis sokszor még a helyi pártok saját
tagságát is meghaladta. Rajtuk kívül legalább
két-háromezren megfordultak a rendezvényeken.
Ez a szám az országos és helyi médiák közvetítésének
köszönhetõen nyilván megsokszorozódott. Az
ÉK egyik célját mindenképpen elérte: sikerült az értelmiség
egy részét a közéletbe bevonni és alakítani
a politikai magatartást és szocializációt. Talán ennek
is köszönhetõ, hogy az országosan jelentkezõ intolerancia,
a kultúrálatlanság, a politikai ellenfelek egymás
iránt érzett gyûlölete Pécsett nagyon kevéssé tapasztalható
a mai napig. Nemzeti kerekasztal jellegét
természetesen elvesztette az országos és a helyi
választások után, 1990 végére. Akik aktív politikai
szerepvállalásra vállalkoztak, azok jó része elhagyta
a pártot és saját pártjában politizált tovább, vagy
vállalt funkciót. A közéleti találkahely szerepe azonban
jó darabig még megmaradt. A „hivatalos szembenállások”
– a közösnek vallott tradíció miatt – azokon
az estéken teljesen normális kapcsolattá váltak.
Az is rögzült, hogy egy-egy közéleti személy klubban
való szereplése több egy vitaestnél, hiszen a fellépést
késõbb igazolhatta a leendõ bukás vagy karrier
úgy a választásokon, mint az országos és helyi
politikában egyaránt. A Klub gyûjtõpártiságának
eredménye a késõbb soraiból kikerült parlamenti
és helyi képviselõk, az országos vagy helyi hatalmi
pozíciókba kerülõk, akik itt járták ki a demokrácia
megalapozó osztályait. Az meg szinte természetes,
51
hogy az épp hatalmon lévõk ritkábban, az ellenzéki
pozíciókkal rendelkezõk gyakrabban látogatják a
rendezvényeket.
9. A Pécs-Baranyai Értelmiségi
Egyesület
1990 végétõl ismét felvetõdött az Értelmiségi Klub
tartalmi és szervezeti megújulása, illetve átalakulása.
Többen jósolták a Klub elhalását, hiszen úgymond
betöltötte „történelmi szerepét” Pécsett. Erre
valóban több jel is utalt. Megteremtõdött a demokrácia,
vele együtt a nyilvánosság is. Az ellenzékiség
szerepe is megkérdõjelezõdött. Ráadásul kialakult
egy olyan politikai szituáció, amely Pécsnek sajátos
politikai mozgást és attitûdöt eredményezett. Azaz
az országos hatalmi szintet 2002-ig a város nem képezte
le, épp ellenkezõleg. Más volt tehát az országos
és a helyi politikai felállás. A Klubban ugyan maradtak
– váltogatva – kormánypárti és ellenzéki politikusok,
azonban a vezetésben 1994-re már a függetlenek
kerültek döntõ többségbe. Ezért fogalmazódott
meg az ún. „kreatív, szellemi ellenzékiség”
igénye, de még inkább a pártoktól való távolságtartás,
a semlegesség és a függetlenség értékei mentén.
Az átalakulás szükségességét negatív élmények
is gyorsították. A demokrácia gyakorlásában még
nem voltak tapasztalatok és sok elképzelés körvonalazódott.
A rendszerváltás idõszakának romantikája
egybemosódott a közvetlen demokrácia igénylésével,
vagyis azzal, hogy a polgárok a választásokat
követõen is valamilyen formában tehetnek jelzéseket,
véleményüket meghallgatják és esetleg beleszólhatnak
a politikába. 1990-ben a Klub kísérletet
tett egy ún. „Egyeztetõ Fórum” létrehozására és
mûködtetésére, elõsegítendõ az önkormányzat tevékenységét.
A legitimitást azonban másképpen értékelték
a pártok és másként a társadalmi szervezetek.
A „választási legitimitás” nem tudott együttmûködni
a tényleges, vagy „mûködési legitimitással”. Viszszaköszönt
a régi rendszer – sõt rendszerek – hatalomértelmezése:
„akinek Isten hatalmat adott, észt is
adott hozzá”. És mindezt azok – a most már – politikusok
fogalmazták meg, akik a Klubban tettek szert
ismertségre és akik természetesen csak felhasználták
az adott lehetõségeket és terepet.
Ami megmaradt, az a szondaszerep. Neves közéleti
személyek továbbra is ellátogattak a klubba –
szinte minden politikai irányzat képviselõi (ami egyfajta
„szaknévsort” eredményezett). A közvetlen demokráciából
annak diszkrét bája maradt fenn. Élõben
lehetett továbbra is találkozni velük, lehetett továbbra
is vitatkozni és véleményt nyilvánítani. Rendsze-
JURA 2004/2.