2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

136
Kun Tibor: Betekintés a francia nyelvû afrikai mozi jelenébe
voltak ezek a feketék, honnan jöttek, hogyan kerültek
hatalomra, hogyan fogtak hozzá a kormányzáshoz
és a rendcsináláshoz, kik segítették és kik gátolták
õket úgymond jövõépítõ munkájukban?
Ebben a történelmi korszakban Fekete-Afrikában
az egész világra kiható ideológiai, gazdasági és
fegyveres szembenállók határozták meg a politikát,
amely kornak emblematikus személyiségérõl, Patrice
E. Lumumbáról, Kongó elsõ szabadon választott és szabadon
megölt miniszterelnökérõl készített hatalmas
léptékû, dokumentációt és fikciót ötvözõ filmet egy
haiti származású filmrendezõ. Utolsó ismertetendõ
filmünket most is ennek rövid ismertetésével kezdjük.
(Lumumba. 115’. Francia–német–belga koprodukció.
R.: PECK, Raoul. Sz.: 1953. Mérnök – közgazdász,
tanulmányait Berlinben végezte.)
A film archív felvételekkel indul, majd egy felirat
emlékeztet bennünket az 1885-ös Berlini Konferenciára,
amikor Kongó II. Leopold belga király saját személyes
tulajdonává vált. Majd a jelen: egy éjjel két férfi
egy hullát ás ki egy sírból és másik helyre viszik,
ahol – mint késõbb kiderül – a meggyilkolt Lumumba
testét darabolják fel s égetik el egykedvûen! Ezután
visszalépünk a történelemben, amelyben már az igazi
cselekmény zajlik, középpontjában Lumumbával,
aki utcai sörárusból és postai tisztviselõbõl vált Kongó
miniszterelnökévé, miközben megismerkedik
Mobutuval. Lumumbának lehetõsége nyílik arra,
hogy Belgiumban õ képviselje Kongót. A tárgyalások
színhelyén az egyik szobában a belgák nagylelkûen
azt tanácsolják egymásnak, hagyják, hadd tapasztalják
meg a kongóiak a szabadságot, azaz úgy akarják
feltüntetni, õk, mármint a belgák ajándékozzák azt
Kongónak. Léopoldville, 1960., május. A kongóiak
ünneplik függetlenségüket, amelyet a megjelent belga
küldöttség Leopold király, majd Belgium törekvései
eredményeként tüntet fel, míg Lumumba beszédében
figyelmezteti a kongóiakat: függetlenségüket
õk maguk harccal vívták ki, s még a gyarmatosítás
kegyetlen idõszakát is felidézi, mindez persze irritálja
a belgákat. Kongóban hamarosan elszabadul a
pokol: a nép támadja mind a Lumumba által vezetett
kormányt, mind az ott maradt belga lakosságot.
Mindez arra készteti a belga politikusokat, hogy bevessék
a belga ejtõernyõsöket Kongóban.
S ekkor megtörténik a tragédia: Katanga, az ásványi
kincsekben gazdag tartomány kiválik Kongóból,
az ország a káosz szélére kerül. Lumumba az
ENSZ-hez, a korábban megválasztott Kaszavubu
elnök az oroszokhoz akar fordulni segítségért, ezt
azonban Lumumba elutasítja. A belga ejtõernyõsök
bevetése után Mobutu átveszi a biztonsági erõk vezetését,
és bejelenti Lumumbának a háborút, amibe
ez utóbbinak már nincs beleszólása: az amerikaiak
beleegyezésével és támogatásával Mobutu irányítja
az eseményeket, Kaszavubu is cserbenhagyja
Lumumbát, akit végül 1961 január 17-én egy börtönben
egy orvos és egy küldöttség közönyös jelenlétében
félholtra vernek a biztonsági erõk, majd egy éjjel
egy erdõben agyonlövik. Mobutu képmutatóan
egy perces néma felállást kér a téren elõtte táncoló
ünneplõ közönségtõl, politikustársaitól az õ tudtával
és beleegyezésével kivégeztetett volt harcostárs,
Lumumba emlékére.
Pecknek sikerült ebben a filmjében azt bemutatni,
ami sok más korabeli vagy késõbbi, hasonló jellegû
film alkotójának nem: hatalmas freskóban bemutatni
egy, világpolitikai kihatásokat is kiváltó ember és
politikus – Lumumba – árnyalt, összetett, ellentmondásos,
végül is naív, a törvényességben bízó alakját.
Példás a dokumentációja, amely azonban sohasem
fordul unalmas tényismertetésbe. A feszültség uralja
az egész alkotást, néha nehezen elviselhetõ a fegyveres
erõk brutális fellépése Lumumba ellen, akit mind
emberként, mind politikusként gyûlöltek mind a belga
gyarmattartó politikusok, mind a környezetében
dolgozó ellenfelei. A filmben a színészek hûen játszszák
el azokat a jeleneteket és eseményeket, amelyeket
annak idején a maguk realitásában mi és az egész
világ láthatott az újságokban, a filmhíradókban. Az
igazi tétet azonban csak kevesen ismerték a világban,
és sokan még ma is tagadják.
De hogyan látja filmjét, annak cselekményét maga
a rendezõ? Mit akart velünk érzékeltetni? „Lényeges,
hogy megismerjük ezt a történetet, mechanizmusait,
a szóban forgó érdekeket, a konfliktusokat,
amelyek még ma is léteznek, hiszen mindez semmit
sem változott… Ugyanaz a kapitalista világ, ugyanazok
a hatalmas érdekek. A különbség csak anynyi,
hogy most tovább hagyják agonizálni az afrikaiakat,
mielõtt közbelépnének, mert a tétek kisebbek.”
21 „A mozinak nem csak történeteket kell mesélnie.
Én harcos, emlékezõ mozit csinálok… Teljes
egészében akartam megmutatni (ti. Lumumbát), nem
akartam elkendõzni a benne szunnyadó, idõnként
észrevehetõ demagógust.” 22 A Lumumba holttestének
feldarabolását mutató naturalista, alig hihetõ
jelenetekrõl ezt nyilatkozta: „Nem én találtam ki a
hulla két belga megbízott általi feldarabolásának történetét:
birtokomban van egyikük tanúvallomása.” 23
III. Összegzés
Mivel a Bevezetõben elég hosszan foglalkoztunk
az afrikai filmmel általában, záró fejezetünket rövidre
fogjuk. Két véleményt idézünk két, a cikkben
említett személytõl, még ha ezekkel ellentmondunk
is írásunk címének. Az elsõ idézet a
JURA 2004/2.