2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

Óriás Nándor: Emlékeim töredékei V.
167
a lányok szemében, amikor a szünóra végén váratlanul(?)
megjelent egy pesti oldalról érkezõ fiatal gárda,
frakkosan, elegánsan (átizzadt gallért útközben a
tartalékul hozott friss példánnyal kicserélve, mivelhogy
a 6-7 centiméternyi magasságú színpadi gallér
a pesti keringõzés során harmonikához hasonlóvá
gyûrõdött, s valóban legkevésbé volt esztétikusnak
minõsíthetõ). Táncos kedvû és lábú pesti fiatalok
mihamar teljes lendülettel vetették magukat a megújuló
forgatagba, s a téli nap már-már az elegánsnak
vagy éppen reprezentatívnak mondható programján
egy (rövid) nyitó csárdás, utána a bécsi keringõnek
leegyszerûsített, sima változata, az ún. boston következett
(nem volt szabad ugrálva táncolni), a sort bezárta
a némileg komplikált formájú francia négyes,
amelynek szabályos alakját még csak a tánciskolák
õrizték. Egy vagy ötnegyed órás szünet biztosította
a pihenést, amelyre bizony férfi és nõ egyaránt rászorult,
s amelyet könnyû vacsorával töltött el a bálozó
fiatalok tehetõsebb rétege.
9. 1908. Bizony már huszonkét éves vagyok, s egzisztenciám
még mindig megalapozatlan. Jövõmet
meredek útján lehetõleg biztosítani igyekvõ szüleim
szovátai kis ingatlanaikat az én nevemre szerzik.
Mint „villatulajdonos” meghívást kapok az ún.
fürdõbizottságba, ahol a tanárjelölt, pennaforgató
(„tintanyaló”) ifjú ember rövidesen jegyzõi megbízást
kap, ami persze díjazás nélküli megtiszteltetés.
„Tanár Úr, Ön igen hasznos munkát végez a közösségért.”
A tanár úr szolidan viselkedik és öltözködik, ruháinak
anyaga egy utazó ügynök közremûködésével
jutányosan beszerezve, a földolgozást öreg szabó
„konzervatív” mintákra, akkurátusan végezte. Minden
kifizetve. Egy évvel késõbb már szorgalmas joghallgató,
azaz nemes egyszerûséggel jogász vagyok,
Budapesten vagyonos szülõk gyermekeivel korrepetálok.
Jól keresek, de egyelõre „hitelbe” öt öltözet
készül számomra egy belvárosi szabónál, a részlet
mögött baráti unszolás és jótállás. „Ha történetesen
megakadsz a havi húsz korona fizetésével, az sem
baj: ilyenkor még egy ruhát rendelsz”. Cseh földön
gyártott „angol” szövetbõl remek új öltözet kerül az
olcsóbérû hónapos szobácska szekrényébe.
Vasárnap délben pedig én is cilinderesen feszítek
a dunaparti korzón, amelyrõl aztán fél kettõkor az
Egyetem tér egyik mellékutcájába hetven filléres diákebédre
vezet az utam. Gondtalanul (vagy gondatlanul?)
élünk és nem halljuk a Karagyorgyevics csatlósok
lassan, de biztosan erõsödõ kardcsörtetését. De
hiszen azt sem tudjuk érzékelni, hogy a lélegzetvétel,
a megoldatlan szociális kérdés egyre sûrûsbödõ atmoszférája
itthon is mindinkább nehezedõvé romlik.
10. A frakk az frakk, a pesti úgynevezett elite bálokra
belépõjegy nélkül is jogosított. A frakk joghallgató
koromban tehát igen hasznos, de nem okvetlenül
szükséges ruhadarab volt. Nem ilyenné lép elõ,
amikor a minisztériumba kerülök, közelebbrõl pedig
a Miniszter osztályába. Alig két hónapja tartozom
ide. Kollégáim bizalmasan tájékoztatnak, hogy
az ügyosztály fõnöke: Andor György miniszteri tanácsos
rövid idõ múlva szokásos vacsorára óhajtja vendégekül
látni az ügyosztály fogalmazó karába tartozó
tisztviselõit, s ezen az ünnepi összejövetelen frakkosan
kell megjelennünk. A nagyon kellemes modorú
fõnök, aki egyházi méltóságot is visel: pápai prelátus
és az esztergomi fõkáptalan tagja, kívülünk néhány,
ugyancsak elõkelõ barátját is körünkbe invitálja
ilyenkor.
Csakugyan találkozunk itt a Közigazgatási Bíróság
két tagjával, az Igazságügyminisztérium két tanácsosával
és hölgyeikkel, s mielõtt asztalhoz telepednénk,
befut két szmokingos úr is: Keveházi Kováts
Gyula, a Budapesti Egyetem egyházjogi professzora
és veje: Klebelsberg Kuno gróf államtitkár, aki mint a
kultusztárca adminisztratív államtitkára a közszolgálat
szempontjából feljebbvalója. Frakkunk magaslatáról
elnézõ jósággal tekintettünk a két idõsebb úr szerény
öltözetére (Klebelsberg akkor negyvenéves volt,
apósa már jól túl a hatvanon). Frakkom történetébõl
nem hallgathatom el, hogy az 1932. év õszén a történelmi
Magyarország integrációjában az 1686. évi
grandiózus Habsburg példára emlékezve naivul ünnepeltük
Habsburg Ottó trónörökös huszadik születésnapját
egy, a Gellért Szállóban rendezett díszvacsorán
Molnár Kálmán társaságában, s én ugyancsak
elégedetten legeltettem szemeimet vidéki eredetû, de
Budapesten modernizált frakkom magaslatáról javarészt
tisztes öregurakból álló díszes társaság tagjainak,
helyesebben szólva a többségüknek már ódivatúvá
élemedett frakkján.
A d í s z v a c s o r a p r o g r a m j á b a e g y e t l e n
pohárköszöntõ volt illesztve, a magyar politika old
menje: Apponyi Albert gróf mondotta, mellén az
Aranygyapjas Renddel, amelyet a számkivetésbõl
hazalátogató Károly királytól Budaörs után kapott,
Andrássy Gyula gróffal egyidejûleg. Magam
illõ tisztelettel és az erdélyi ember meghatottságával,
boldogan koccintottam közeli – illetve szembeni
asztalszomszédaimmal: Zichy-Rubidován báró
(nem gróf !) egykori diplomatával, Pehm József zalaegerszegi
apátplébánossal, azaz Mindszenty Józseffel,
a késõbbi veszprémi püspökkel, majd utóbb bíboros-hercegprímással,
továbbá Kratochwill ny. altábornaggyal,
aki erdélyi származású ember.
A legitimisták Ottó trónörököst ünneplõ díszvacsorájáról
átsiklik az emlékezés egy hasonló
természetû összejövetelre. Jóval késõbb a Hungária
Szállóban Grosschmid Béni professzornak nyolcvanadik
születésnapját ünnepeltük, kevésbé szer-
JURA 2004/2.