2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem
2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem
2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Óriás Nándor: Emlékeim töredékei V.<br />
De elszaladt, megint csak elszaladt a tollam.<br />
Egyelõre még a pesti belváros közepén, s hosszú életünk<br />
egyik kezdõ szakaszában vagyunk. A Sörház utca<br />
egyik sarokházában üzemelõ kisvendéglõbõl gépzene<br />
vidám hangja szûrõdik az õszi estébe. Aszongya<br />
„Vendéglõ a víg villamos kalauzhoz”. Könnyû feladat<br />
a villamos kalauz számára vígnak lenni: este<br />
8-kor beszivárog a közeli Eskütérrõl a róla elnevezett<br />
kisvendéglõbe, s táskájából elõszedi hideg vacsoráját,<br />
egy-két könnyû fröccsel ízesítve fogyasztván, egy piros<br />
villamossal még kapuzárás elõtt hazaér, hogy másnap<br />
reggel kipihenten elegáns sárga villamoskocsiján<br />
korzózzék a Duna-parton az „új” Országházig és<br />
vissza, jószerivel megint csak a Belváros rendes népét<br />
szállítgatván ide-oda. De nekem az akkori sorsom bizony<br />
nehéz, s kilátásaim bizonytalanok. Szemben a víg<br />
villamos kalauzzal én bizony szomorkás diák, tandíjmentes<br />
bölcsészhallgató vagyok, aki másfél órai séta<br />
után szintén kapuzárás elõtt hazaérkezni igyekszem.<br />
A szép, a „nótás házmesterlány” a népszerû Radó<br />
Antal által hangulatosan meg lévén ugyan énekeltetve,<br />
de a koraesti tíz órakor történt kapuzárás után<br />
már zordon felmenõje (apja vagy nagyapja) úgynevezett<br />
kapupénz ellenében nyit ajtót számomra. Mellesleg<br />
mondva: a kapupénz éjfélig csak 10 fillér volna,<br />
de ha én „úriember” létemre nem a dupláját fizetném,<br />
a nagy ház rendjének féltékeny õre bizonynyal<br />
becsületsértés gondolatával inkasszálna. Pedig<br />
20 fillér az egyetemi hallgató napi kenyérszükségletének<br />
ellenértékéül elegendõ. De végül is – így vagy<br />
amúgy – itthon vagyok, s a fõbérlõk nappali szobáján<br />
csendben átlopózva könyvemhez telepedhetem. És<br />
ugyan melyiket vegyem elõ? A legsürgetõbb feladat<br />
persze a latin és történelmi kollokviumokra készülni,<br />
hiszen ezek sikerétõl függ a nélkülözhetetlen tandíjmentesség.<br />
Igen, igen, de áprilisban a gyulafehérvári<br />
papnevelõ intézetben – püspöki engedéllyel – a<br />
hittudományi tanfolyam hetedik és nyolcadik félévi<br />
anyagából: lelkipásztorkodás-tanból és egyházjogból<br />
vizsgát kell tennem. Az elõbb említett lelkipásztorkodás-tan<br />
kevésbé érdekel ugyan, mivel ha – netalán<br />
– mégis a papi pályát választanám, adminisztratív<br />
munkában való elhelyezkedésre igyekezném,<br />
vagy gimnáziumi, esetleg fõiskolai tanár óhajtanék<br />
lenni. Az egyházjog mindenesetre nagyon érdekel,<br />
kedvvel tanulom, hiszen legelõször is a kánonjogi<br />
doktorátus megszerzésére törekszem. És mindenesetre<br />
nem „kilépett kispap”, hanem végzett teológus<br />
minõségben folytatnám tanulmányaimat. (A 19.<br />
század elején ez az embertípus nálunk még elvétve<br />
is alig-alig fordult elõ, a bécsi Egyetemen ellenben<br />
megszoktam, hogy a teológiai karon civil hall-<br />
* Óriás Nándor professzor emlékiratának elõzõ fejezetei<br />
folyóiratunk 200<strong>2.</strong> <strong>2.</strong>, 2003. 1. és <strong>2.</strong>, valamint <strong>2004.</strong> 1. számában<br />
találhatók.<br />
Óriás Nándor <br />
ny. egyetemi tanár<br />
Emlékeim töredékei V.<br />
Egyetemi évek*<br />
159<br />
1. Az 1906. év szeptemberében beiratkoztam a Budapesti<br />
Tudományegyetem Bölcsészeti Karára, történelem–latin<br />
szakos rendes hallgatónak. Húszéves voltam<br />
már, de mögöttem három esztendei papnevelõ<br />
intézeti nevelés valóban nem fokozta életrevalóságomat,<br />
s jó szüleim indokoltnak vélték, hogy miként<br />
három év elõtt a bécsi egyetemen, úgy ezúttal<br />
a budapestin, egyiküknek gyámolításával kezdjem<br />
meg tanulmányaimat. Akkor atyám kísért el<br />
sorsdöntõnek szánt utamra, most anyám vállalta<br />
ezt a feladatot. Egy gyermekkori iskolatársam<br />
közremûködésével az Egyetem központi épületének,<br />
tehát a bölcsészeti és jogi fakultás tantermeinek közelében<br />
bérelt számomra szép, kétablakos földszinti<br />
szobát, nem külön bejáratút, de déli fekvésût, aztán<br />
havi száz koronás költségvetés rögzítésével, jóságos<br />
szívében aggodalommal, magamra hagyott.<br />
Havi száz korona – öt darab húszkoronás bankjegy<br />
–, nagy pénz volt ez akkoriban egy pesti diákember<br />
számára bevételül és ugyancsak nagy pénz egy erdélyi<br />
kispolgári család budgetjében kiadásul. Nem<br />
könnyelmûsködtem, szesz és dohány nélkül, reggeli<br />
kávé, menzai ebéd és rendszerint olcsó hideg vacsora<br />
voltak a lakbér mellett kiadási tételeim. (Könyvekre<br />
mástól kaptam borítékban ötven korona ajándékot.)<br />
A Sörház utcai bérházban kívülem még egy<br />
filozopter lakott, az enyéimnél is szerényebb viszonyok<br />
között, amelyek bizony már mostoháknak is<br />
voltak nevezhetõk. Persze hamar megismerkedtünk,<br />
s én, a Gyulafehérvárról indult katolikus teológus és<br />
õ, a nyakas kálvinista enyedi diák igen jól megértettük<br />
egymást. Aztán csak évtizedek múlva találkoztunk<br />
a fõvárostól távol esõ Mázaszászváron, egy kevéssé<br />
emlegetett baranyai bányászfaluban, mindketten<br />
megöregedett, de el nem vénhedt pedagógusok.<br />
Pavai Vajna Ferenc nyugalmazott bányafõtanácsos,<br />
országos hírû, jeles geológus, a mecseki bányászat<br />
és a harkányi gyógyfürdõ nagyszabású fejlesztése és<br />
korszerûsítése körül kiváló érdemeket szerzett szakember,<br />
én a pesti indulás után hatvan esztendõvel.<br />
Õ jóízûen pipázott, én türelmesen köhécseltem. Az<br />
élet messze sodort egymástól, de mindketten optimisták<br />
maradtunk. És emberszeretõk. Azonos indulás,<br />
azonos kvalitás.<br />
JURA 2004/<strong>2.</strong>
Change language