2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem

Tilk Péter: Samu Mihály: Általános jogpolitika. A jog depolitizálása
177
szerint a társadalomirányítás megvalósul a jog által,
másik szerint a társadalomirányítás a jog eszköze. A
kötet nagy elõnye – és ez a többi fejezet vonatkozásában
is megfigyelhetõ –, hogy nem elégszik meg a
nézetek puszta ismertetésével. Szerzõ etekintetben
is az elemzett álláspontok pontosítására, magyarázatára
törekszik, logikus, következetes megállapításokkal
mutat rá az egyes vélemények hiányosságaira
és pozitív oldalaira egyaránt. A fejezet külön részét
alkotja a modern társadalomirányítás és a jogpolitika
viszonyrendszerének tárgyalása (29. o-tól),
melyet a társadalmi szabályozás és a jogpolitika öszszefüggéseinek
bemutatása követ.
4. A harmadik rész a jogpolitika mibenlétére keresi
a választ. A jogpolitika jogelméleti magyarázatának
áttekintésével induló rész rámutat arra, hogy a jogpolitikát
a jogfilozófia több képviselõje is a fennálló
jogrendszer értékeléseként fogta fel, ám e fogalmat
természetesen többen elmélyítették és cizellálták.
(45. o.) A magyar jogfilozófia egyik jellegzetessége,
hogy a jogpolitika elméleti megragadása elsõsorban
a természetjog és az újkantiánus jogfilozófia tételeihez
kapcsolódik. A kötet helyesen mutat rá, hogy a
jogpolitika tartalma, irányultsága alapvetõen az uralkodó
jogelméleti szemléleten alapul, emiatt Szerzõ
számos szaktekintély elgondolását csokorba gyûjtve
törekszik az ezt befolyásoló körülményeket áttekinteni.
(46–50. o.)
A jogpolitika közéleti tevékenységként is megjelenik,
melyre a kötet önálló alfejezetcíme is utal. Samu
professzor részletesen elemzi ezzel összefüggésben a
jogpolitika értékelõ, koordináló, szûrõ szerepét és ezek
sajátosságait. A harmadik rész ezen túlmenõen a jogi
kulturáltság és a jogpolitika összefüggéseire is hangsúlyt
helyez, amely manapság komoly aktualitással rendelkezik.
A jogpolitika szerepe egyrészt a jogi kultúra
által kitermelt értékek feletti õrködés, másrészt viszont
a társadalmi berendezkedés alapvetõ elveinek,
követelményének, értékeinek a jogba való beemelése.
(56. o.) Fontos megállapítás, hogy a jogi szabályozás
kulturáltsága csak az egész jogrendszer sajátosságainak
áttekintése alapján minõsíthetõ. (57. o.) A
harmadik részt a jogpolitika prospektív jellegének
bemutatása, valamint a jogpolitika és a jövõkutatás
kapcsolatának és összefüggésének vizsgálata zárja.
A jogpolitika a jövõt illetõen elsõsorban extrapolációt
végez, azaz – Samu professzor megfogalmazásában
– a jogszolgáltatás adatai alapján a valószínûvárható
jogszabályozási tendenciára következtet,
ami hozzájárul a jogalkotás tervezéséhez és a jogalkalmazás
gyakorlati irányainak megjelöléséhez is.
(65. o.) Ez utóbbi jelenségekkel kapcsolatban is megismerheti
az Olvasó a Szerzõ alaposan alátámasztott
és indokolt nézeteit, következtetéseit.
5. A negyedik fejezet A jogállamiság jogpolitikája címet
viseli. Szerzõ elsõként a jogállamiság fogalmának
tisztázását kísérli meg, melynek indoka, hogy a jogirodalomban
és a joggyakorlatban is sok a felületes
és egyoldalú meghatározás. (72. o.) Samu professzor
emiatt részletesen elemzi a jogállamiság fogalmának
meghatározásával összefüggõ elõítéleteket, majd a
jogállamiság elõfeltételeit veszi sorra, melyeket a demokratikus
fejlõdés vívmányainak tekint. A kötet a
jogállamiság tartalmi sajátosságai között legfõbb vonásként
a társadalmi igazságosságot jelöli meg (79. o.),
majd felhívja az Olvasó figyelmét arra a számításba
veendõ körülményre, hogy a jogállamiság mindig
történeti adottságokhoz kötõdik. Végezetül Szerzõ
megállapítja, hogy a jogállamiság „a modern demokrácia
alkotmányos mûködésének intézményi-jogi kerete,
amelynek pedig legfõbb elvi alapja az erkölcsi
és szakmai megalapozottság és jogi értékorientáció,
amelyet a jogpolitikai irányvonal közvetít”. (83. o.)
A kiadvány negyedik része ezekután a jogállamiság
problémáit a „társadalompolitika és a jog mezsgyéjén”
haladva tekinti át, melynek keretében a halálbüntetés
(84–88. o.) és a polgári engedetlenség (88–90.
o.) kérdésköre kerül részletesen vizsgálat alá. Szerzõ
helyesen szögezi le, hogy a jogállamiság jogpolitikájának
alapvetõ témája az élet védelme, alapvetõ elve
a demokratizmus. Összegzésül rámutat, hogy a jogállamiság
jogpolitikájának alapvetõ irányvonala az emberi
jogok fejlesztését, jogintézmények mûködtetését
és alkalmazását a demokratizmus vezérelve alapján
szorgalmazza a jogalkotás és a jogalkalmazás jogpolitikája
keretében. (91. o.)
6. Az ötödik rész a jogalkotás jogpolitikájának rejtelmeibe
vezeti be az Olvasót. A történelmi elõzmények
áttekintését követõen a kötet a jogi szabályozás szükségletének
és a jogi relevanciának a jellegzetességeibe
kalauzol, majd a jogalkotás jogpolitikai szemléletének
és fejlõdésének szentel értékes gondolatsort.
Ezen belül kiemelhetõ az a rész, amely a jog korlátoktól
való mentességét célzó elképzelésektõl a korlátok
szükségességét elismerõ elméletekig terjedõ
fejlõdési ívet vázolja fel. E fejezet foglalkozik a jogi
szabályozás rangsorának és egyensúlyának kérdéskörével
is, külön kiemelve a jogalkotás egyensúlyának
fontosságát, elemezve az ezt befolyásoló
tényezõket. (102. o-tól)
Külön kihangsúlyozandó a mû ama részének fontossága
és idõszerûsége, amely a jogalkotás jogpolitikájának
szakmai orientációjával kapcsolatosan fogalmaz
meg információgazdag gondolatokat. (106–110. o.)
A kötet a jogalkotás korrekciója és a jogpolitika kapcsolatának
elemzését követõen a jogalkotás személyi
feltételeinek szentel teret. Különösen figyelemreméltó
az a megállapítás, amely arra mutat rá, hogy a magyar
jogéletben „a jogalkalmazó tevékenység ellátásához
külön szakmai vizsga szükséges, a jogalko-
JURA 2004/2.