2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem
2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem
2004. évi 2. szám - Jura - Pécsi Tudományegyetem
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
Illésy István: Giovanni Sartori: Összehasonlító alkotmánymérnökség<br />
171<br />
Illéssy István<br />
egyetemi adjunktus<br />
AD HOC<br />
Giovanni Sartori:<br />
Összehasonlító<br />
alkotmánymérnökség<br />
A kormányzati rendszerek<br />
struktúrái, ösztönzõi, teljesítményei<br />
1. A Magyarországon az Akadémia Kiadó gondozásában<br />
2003-ban forgalomba került mûvet eredetileg<br />
Ingegneria costituzionale comparata – Strutture,<br />
incentivi ed esiti címmel a bolognai Il Mulino Kiadó<br />
jelentette meg 1995-ben. Végigtekintve Szerzõ korábbi<br />
fõbb mûvein [Representational Systems (1968),<br />
Political Development and Political Engineering<br />
(1968), Parties and Party Systems: A Framework for<br />
Analysis (1976), La politica: logica e metodo nelle<br />
scienze sociali (1979), The Theory of Democracy<br />
Revisited (1987), Elementi di teoria politica (1990)]<br />
megállapítható, hogy azok közé a társadalomtudósok<br />
közé tartozik, akik az alkotmányjog-tudományt<br />
intézményi oldalról és politikatudományi megközelítésben<br />
mûvelik. Ugyanez jellemzi a címben megjelölt<br />
mûvet is, amely ezenfelül összehasonlító jogi szemléletet<br />
tükröz. Mind kiterjedésében („mert a demokrácia<br />
minden létezõ formáját lefedi”), mind módszerét<br />
tekintve [„mert az összehasonlító ellenõrzésen alapul,<br />
abban az értelemben, hogy az általánosításokat<br />
mindig szembesíti a hivatkozott esetekkel” (9. o.)].<br />
A címben szereplõ „alkotmánymérnökség” kifejezés<br />
szokatlan, de jól kifejezi a mû alapgondolatát,<br />
ezért az elõszó rögtön ennek magyarázatával<br />
kezdõdik. Sartori számára Bentham a kiindulópont,<br />
aki szerint a „valóság két nagy motorja (engine) a<br />
büntetés és a jutalmazás”. Szerzõ ebbõl azt a következtetést<br />
vonja le, hogy „az alkotmányokat ösztönzéseken<br />
és büntetéseken alapuló szerkezetekként kell<br />
megtervezni és felépíteni” (9. o.). Ezeket az alapnormákat<br />
– illetve tágabb értelemben az alkotmányos<br />
rendszereket – tehát nem egyszerûen az államilag<br />
szervezett társadalom legfontosabb szabályainak<br />
foglalataként kell felfogni, hanem olyan rendszerként,<br />
amelynek önálló mûködési logikája van, és amelyben<br />
egyetlen elem megváltoztatása kihat az összes többire.<br />
Szerzõ ezt azért tartja fontosnak hangsúlyozni,<br />
mert szerinte a könyv születéséig (1993) végbemenõ<br />
és szinte az egész világra kiterjedõ intézményi változások<br />
kapcsán sajnos megállapítható, hogy „a nagy<br />
reformeseményeink a reformátorok elképesztõ hozzá<br />
nem értésérõl tanúskodnak” (1<strong>2.</strong> o.).<br />
A mû három részre tagolódik: 1. A választási<br />
rendszerek, <strong>2.</strong> Prezidencializmus és parlamentarizmus,<br />
3. Témák és javaslatok. Az elsõben Szerzõ<br />
egyfelõl röviden bemutatja az arányos, az egyfordulós<br />
egyéni választókerületi, valamint a kétfordulós<br />
rendszer különféle formáit, másfelõl vizsgálja, hogy<br />
ezek milyen hatást gyakorolnak a politikai rendszerre.<br />
A második részben meghatározza az elnöki<br />
és a félelnöki kormányzati rendszerek differentia<br />
specifica-ját, és ezek jó mûködésének feltételeit. A<br />
parlamentáris rendszerek kapcsán megállapítja, hogy<br />
ez az elnevezés erõsen kritizálható, mivel egymástól<br />
jelentõsen különbözõ kormányzati rendszereket foglal<br />
magában az angol „miniszterelnöki” rendszertõl<br />
kezdve, a német „pártparlamentarizmuson” kersztül,<br />
az ún. gyûlési rendszerekig (pl. francia IV. köztársaság).<br />
A harmadik szerkezeti egység új javaslatként<br />
fogalmazza meg a „váltakozó vagy idõszakos elnöki<br />
rendszert, amely képes megoldani mind a reménytelen<br />
elnöki rendszerek (pl. Brazília), mind a rosszul<br />
mûködõ parlamentáris rendszerek (pl. Olaszország,<br />
Izrael) problémáit” (11. o.).<br />
<strong>2.</strong> Az elsõ részben Szerzõ fontos és gyakori,<br />
a választási rendszerek sajátosságaival, hatásaival,<br />
elõnyeivel és hátrányaival kapcsolatos szakirodalmi<br />
hibákra és pontatlanságokra hívja fel a figyelmet.<br />
A választási rendszerek ismérveivel kapcsolatos<br />
elsõ ilyen hiba az arányos és a listás (többképviselõs<br />
választókerületi), valamint a többségi és az egyéni<br />
(egyképviselõs választókerületi) rendszerek azonosítása.<br />
A két fogalompár ugyan általában együtt<br />
jár, azonban nem teljesen fedik egymást, mivel a választási<br />
rendszerek a szavazatok mandátumra váltásának<br />
kritériuma alapján lehetnek arányosak vagy<br />
többségiek, a szavazás módja szerint pedig listásak<br />
vagy egyéniek. Ebbõl az is következik, hogy hatását<br />
tekintve az arányos választási rendszer is okozhat<br />
aránytalanságot. Elsõsorban akkor, ha a választókerületek<br />
a kiosztható mandátumokat tekintve<br />
kisméretûek. 1 Szerzõ megközelítésében a leginkább<br />
újszerû az, hogy önálló kategóriaként kezeli a kétfordulós<br />
rendszert, amely többségiként mûködik egymandátumos,<br />
arányosként többmandátumos választókerületek<br />
alkalmazásakor. Ráadásul úgy, hogy<br />
mind az elsõ, mind a második esetben csupán korlátozottan<br />
többségi, illetve arányos hatású. Figyelembe<br />
kell venni ugyanis, hogy amíg az elsõ fordulóban<br />
a választópolgárok elsõdleges preferenciáik szerint<br />
szavazhatnak, addig a második forduló inkább a<br />
kormányképes többség kialakítására ad lehetõséget.<br />
Ez indokolja azt is, hogy amikor Szerzõ a „melyik a<br />
jobb?” kérdésére keresi a választ, akkor is a kétfor-<br />
JURA 2004/<strong>2.</strong>
Change language