PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

A szabadságharc hónapjai és az abszolutizmus első évei ismét csak tervek készítésével teltek
el. Az állománygyarapítás rendszertelenné vált. Csökkent az ajándékozók száma, tovább
akadozott a kötelespéldány-szolgáltatás, és a pénzért történő vásárlásra alig volt lehetőség,
hiszen a tisztviselők munkabérét is csak nehezen tudták fizetni. Mindezek ellenére a könyvtár
1848-1849-ben 2500 nyomtatvánnyal és 102 kézirattal gyarapodott. Nem haladt azonban a
felállítás, a rendezés és a feltárás, annak ellenére sem, hogy Mátray már 1849-ben hozzálátott
a Széchényi-törzsanyag, majd a következő évben a kézirattár rendezéséhez és katalogizálásához.
A már rendezett és feltárt anyag korlátozott mérvű használatát a felsőbb szervek
elrendelték, azonban a nyilvános olvasóterem a katalogizálás munkálatainak elhúzódása miatt
még sokáig nem nyílt meg. A könyvtárőr és egyetlen írnoka a 100.000 kötetnyi állományból
1857-ig csak 12.000 kötetet tudott katalogizálni. Valamivel biztatóbb volt a kézirattár helyzete:
1858-ig közel 13.000 egység címleírása készült el. Tudósok, akadémikusok, egyetemi
tanárok és közéleti személyek - felsőbb utasításra - kölcsönözhettek is. Ez az intézkedés is
csupán azt tette lehetővé, hogy 1851-1860 között 107 kölcsönző 876 tételt használt a könyvtár
állományából. Vagyis gyakorlatilag azt jelentette, hogy a könyvtárat a közönség nem használhatta.
Nem sok változást hoztak a hatvanas évek sem. A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója 1861-
ben emlékiratot adott át az országgyűlésnek az intézmény helyzetéről. Ebben a könyvtárat
illetően a már korábban felsorolt kívánalmak szerepeltek: rendszeres éves beszerzési keret
biztosítása, a kötelespéldányügy rendezése, a Corvina Könyvtár külföldre került és fellelhető
anyagának visszaszerzése, a katalogizálás befejezése, mindezek érdekében új állások
szervezése, a könyvtár rendszeres helybeni használatának lehetővé tétele. Az igazgató
egyszeri 100.000 forintot és évente folyamatosan mintegy 50.000 forintot kért. Az emlékirat
ügyében az országgyűlési királyi biztost küldött ki, aki újabb jelentést szerkesztett, ezt újabb
adminisztratív lépések követték - mindez azonban a könyvtár problémáinak megoldását nem
mozdította elő. Csupán 1865-ben született meg az uralkodói döntés, mely egyszeri 50.000
forint „kegyelmi adomány” kiutalását engedélyezte. Ezt kiegészítette egy 14.000 forintos
összeg az épület és a kert rendbehozatalára. A rendszeres államsegélyt 12.000 forintban
állapították meg. A személyzet bővítésére 1866-ban került sor. A könyvtárban ettől kezdve
egy őr (Mátray Gábor), két segédőr, egy írnok és két szolga munkálkodhatott. Mindezek
eredményeként 1866. június 4-én megnyitották az Országos Széchényi Könyvtár nyilvános
olvasótermét. Ezt végső fokon a közvélemény és a sajtó kényszerítene ki. A közönség számára
érthetetlen volt, hogy az új épületben miért késik a könyvtár nyilvánossá tétele.
Ennek - mint tudjuk - súlyos tárgyi okai voltak. Ekkor még csak a Széchényi-féle alapkönyvtár,
a kézikönyvtár, a kézirat- és ritkaságtár volt feldolgozva. A harmincas évek óta beszerzett
és ajándékba kapott értékes különgyűjtemények rendezetlenül, felhalmozva álltak a nagyrészt
polcozatlan raktártermekben. Az állomány a hatvanas években - a politikai viszonyok
fokozatos enyhülésével - újabb értékes anyaggal gyarapodott. Ezek közé tartozott Kölcsey
Ferenc és Sándor Móric könyvtára is. Mindezek azonban csak a még feldolgozatlan állomány
arányát növelték.
A kiegyezés utáni korszakra - a kétségtelen eredmények ellenére - számos súlyos probléma
megoldásra várt. Az állomány növekedése oly mértékű volt, hogy ekkor már mintegy 110 000
kötet állt feldolgozatlanul, a térképeken, metszeteken és kisnyomtatványokon kívül. Ezt a
munkát a hatfőnyi, rosszul fizetett személyzet nem tudta elvégezni. A berendezés hiányos
volt, s ami a legfontosabb: nem történt még döntés a jelzetek és felállítások rendszerének kérdésében
sem. A kiegyezés évében így zárult az Országos Széchényi Könyvtár előtörténete, „hősi
korszaka”, mely szorgalmas könyvtárosok munkájával, az adományozók megértésével csupán
lerakni tudta a jövendő fejlődés alapjait, a kibontakozás útját azonban nem tudta megtalálni.
105