PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

A könyvtár vezetői többször változtak (Fejérpataky László, Melich János, Hóman Bálint,
Lukinich Imre), de igazgatásuk alatt a könyvtárosi munka a régi, nehézkes keretek közt folyt.
Hátráltatta az intézmény tevékenységét, hogy Lukinich távozása (1929) után nem állítottak
élére igazgatót, hanem négy szervezeti egységre bontották (könyvosztály és kézirattár,
levéltár, hírlaptár, zenetörténeti osztály), amelyek nem a könyvtár részlegeiként, hanem önálló
múzeumi tárakként működtek a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Hóman Bálint
ellenőrzésével.
Változást csak Fitz Józsefnek, a kiváló könyv- és könyvtártörténésznek a kinevezése hozott
(1934). Kezdeményezésére a szakkatalógus feladatainak csak nehezen megfelelő müncheni
rendszert felhagyva áttértek a tizedes osztályozásra, a katalóguscédulák gépi sokszorosítására,
a folyószámos raktári felállításra. A színháztörténeti gyűjtemény önálló osztállyá alakult át, és
1937-ben referensi (tájékoztató) osztályt szerveztek, amely nemcsak a használatról, de az
egész könyvtár állományáról és az olvasót érdeklő kérdések irodalmáról is felvilágosítást
adott. 1940-ig további két gyűjtemény kapott külön szervezetet, az aprónyomtatványok,
továbbá a régi és ritka könyvek tára.
A kölcsönzők száma 1920-tól kb. 1935-ig évi 3-8000 közt ingadozott, a kölcsönvitt köteteké
pedig 4-16.000 közt. 1936 körül a könyvtár egész állományát prézens jellegűnek, azaz csak
helyben olvashatónak minősítették, s erre való tekintettel a kölcsönzést erősen megszigorították,
csak intézményekre korlátozták.
A gazdasági válság tetőzése idején megnőtt a helyben olvasók száma. Ez a szám mindenesetre
lényegesen nagyobb lett volna, ha a 94 személyes olvasóteremben a látogatási időt 1927-ben
nem csökkentették volna négy és fél órára, reggel 9-től du. fél 2-ig. A korlátozást részben
anyagi nehézségekre hivatkozva vezették be (kevesebb világítási, fűtési költség kell), részint a
késői nyitvatartástól a múzeum egyéb gyűjteményeinek biztonságát féltették, számítva az esti
sötétségben besurranó tolvajokra.
Az Akadémiai Könyvtár
Az 1910-es évekhez viszonyítva a legnagyobb visszaesést az Akadémiai Könyvtárban lehetett
tapasztalni. Raktárai már az első világháború előtt zsúfolásig megteltek, képtelenek voltak
befogadni az új szerzeményeket. Ezért a kevesebbet keresett szakokba tartozó könyvek közül
sokat összecsomagoltak, kivontak a forgalomból, és feltornyozva helyezték el. A húszas évek
közepén valamit javult a helyzet, mert az Akadémia hivatala néhány szobát átengedett a
könyvtár részére. Itt és a szomszédos ház üzlethelyiségeiben sikerült 1700 polc folyóméter
befogadóképességű új raktárt létesíteni, s így az egész állományt polcokon elhelyezni. 1932-
től azonban az új beszerzésnek megint csak pótállványokon és a régi anyag tömörítése révén
tudtak helyet szorítani.
A gyorsan értéktelenedő és nagyon kevés pénzből 1919-től még a legfontosabb külföldi
könyveket, folyóiratokat sem lehetett megvenni. A helyzet később sem sokat javult. 1929-től
1941-ig, 13 év alatt összesen csak 1782 (!) külföldi könyvet vett a Könyvtár. A cserepartnerek
száma már a világháború alatt lecsökkent 287-ről 87-re, és 1920-ra már a megmaradtakkal
való kapcsolat is megszűnt. Hiányzott a hazai csereanyag, mert az Akadémia a húszas évek
elején jóformán semmit sem adott ki. Egyedül néhány nyugati akadémia (London, Edinburgh,
Róma) küldte meg kiadványait ellenszolgáltatás nélkül. Így sokáig csak a kötelespéldányok és
néha hagyatékok révén jutott új kiadványokhoz az intézmény.
211