PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

kezében; terjeszteni akarja a nemzeti irodalom jeleseinek népszerűségét és közérthetőségét,
küzdeni kíván a rossz irodalom ellen... harcolni akar a magyar nemzetre végzetessé válható
internacionálé és a nép kihasználása ellen, emelni kívánja a politikai érettséget...”
Szabó Ervin a népkönyvtárak állományának megválogatására szóló általános irányelveket
fejtegette. Szerinte a népkönyvtárak „eleinte azzal a bevallott tendenciával létesültek, hogy a
tudásnak és műveltségnek félelmes különbségeit a vagyonos osztályok és a proletárság között
áthidalják, be nem vallott, de összeállításuk elveiből igen sokszor kétségbevonhatatlanul
kitűnő feladatuk ellenben az, hogy az úgynevezett hazafias, erkölcsös, vallásos irodalommal
nem tudásukat, hanem erkölcsüket hozzák közelebb a vagyonos osztályokéhoz, vagyis a
lázadás szellemét öljék ki belőlük”. Ez a törekvés, mondta, csütörtököt mondott. A népkönyvtárak
ennek ellenére fönnmaradtak, sőt növekedtek, és már-már minden tekintetben háttérbe
szorítják a régi, tudományos könyvtárak jelentőségét is.
Szabó Ervin a következő elvek érvényesítését követelte: a népkönyvtárak legyenek a népé, a
munkásságé. Minél kezdetlegesebb valamely ország könyvtárügye, annál inkább igyekeznek a
népkönyvtárakat népművelő hivatásuktól eltéríteni, és a fönntartók, a gyárosok és az egyház
szolgálatába állítani. Pedig nem lehet más céljuk, mint a nép művelődés és szórakozás iránti
szükségleteit szolgálni. Vagyis a tudományok köréből azt kell nyújtani, ami a munkásság
gazdasági, társadalmi és politikai törekvéseivel összefügg; fegyvereket az egészségesebb,
emberiesebb létért való küzdelemhez. A szórakoztató irodalomból azt, amit a tömegek
valóban élvezettel olvasnak. Külföldi tapasztalatok szerint a népnek nem kell vallásos és
teológiai irodalom, viszont annál jobban érdeklik a természettudományi, technikai és szociális
problémák.
Ezután Szabó Ervin felolvasott egy sillabuszt, azaz tervezetet, amely irányelveket ad a
népkönyvtárak állományának válogatásához. Eszerint:
1. Cél az olvasók ismereteinek gyarapítása jelenről, múltról, természeti, társadalmi és tudományos
eseményekről, és az hogy a szépirodalom és művészet kiváló termékei útján szórakoztatásukról
és érzelemviláguk differenciálásáról gondoskodjék. 2. „Ezen céljai követésében
csak az igazság és a szépség elvei vezethetik”. 3. Ezek az elvek osztályok és pártok folytonos
harcainak reflexeként változók, s „a népkönyvtár is eltéveszti hivatását, ha egyetlen társadalmi,
politikai vagy tudományos irányzat szolgálatába szegődik”. 4. Nem tartozik feladatai
közé, hogy a „hazafiságot”, a „vallást”, a „nemzeti eszmét” védelmezze és terjessze. „Hazafisága,
vallása, nemzeti eszméje minden osztálynak van, s mindenkié más.” Ezt legkevésbé
azok a könyvek fejezik ki, amelyek „irányzatosan egy általános, a nép minden osztályát és
rétegét egyformán felölelő hazafias eszmét konstruálnak”. 5. „Az egyetlen irányelv: öntudatos
igaz és bátor embereket nevelni, hogy minden ember ismerje helyét és szerepét a természetben
és társadalomban.” 6. A népkönyvtár ezt azzal segíti elő, hogy „a múlt és jelen összes
világmozgató problémáit legjobb képviselői útján ismerteti”, 7. Egyetlen követelmény az,
hogy „tudománya színvonalán álló becsületes munka legyen”. 8. A szépirodalmi rész megválogatásában
is csak a legfejlettebb esztétikai ítéletek vezethessenek. Nem „hazafias” vagy
„erkölcsös” irodalom kell, sem elavult régi művek, hanem „szép” irodalom.
A kialakult vita során nagyjából ugyanannyian foglaltak állást Ferenczi, mint Szabó Ervin
mellett. Tóth Rezső gimnáziumi tanár szerint a népkönyvtár adjon lelki táplálékot, vigaszt, és
ne ismertesse a „múlt és jelen összes világmozgató problémáit”, mert nincs nagyobb rossz a
meg nem értett vagy félig értett tudásnál. Hasonlóan nyilatkozott Prohászka Ottokár
székesfehérvári püspök: a népnek eszmények kellenek, de az újak ne rontsák a régieket.
Ember Károly tanítóképző intézeti tanár arra hívta fel a figyelmet, hogy nem ember az, akinek
nincs hite és hazaszeretete.
168