PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

A tudományos könyvtárakra vonatkozóan a legtöbb panasz az olvasótermek túlzsúfoltsága
ellen hangzott el.
Ezek a megállapítások nagy segítséget nyújtottak a könyvtárügy fejlesztési tervének kidolgozásában.
A két könyvtári központ
A szocialista művelődéspolitika gondoskodása az államapparátus működésének megszilárdulása
után fokozatosan kiterjedt a könyvtárak tervszerű mennyiségi és minőségi fejlesztésére.
Ennek elengedhetetlen feltétele volt a képzés, az állománygyarapítás, a módszertani tanácsadás,
az új intézmények helyének tervezése, a több könyvtárt érintő kérdések, szolgáltatások
egységes szervezése. Ezt a célt szolgálta a két könyvtári központ.
Az 1923-ban alapított Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központot már 1945-ben
átszervezték Országos Könyvtári Központtá. Elődje feladatait kivétel nélkül átvette, ezenkívül
könyvtárszervezési és -módszertani feladatokat is vállalt, a körzeti könyvtárak és a kötelékükben
álló helyi könyvtárak számára kezelési szabályzatot, osztályozási útmutatót adott ki.
Sietett újra megindítani és továbbfejleszteni a külföldi intézményekkel való, a háború következtében
megszakadt csereviszonyt, és újból kiépíteni könyvtárközi kölcsönzést. Ez utóbbi
feladat teljesítését nagyon megkönnyítették a központi katalógusok. 1950-ben nyomtatásban
adta ki a Külföldi folyóiratok központi címjegyzéke 1945-1948 című katalógust, amely 447
hazai könyvtárba járó kurrens külföldi folyóirat lelőhelyét tartalmazta.
A könyvek katalógusát a világháború alatt biztonsági szempontból a Tolna megyei Lengyel
községbe vitték. A központ 1949-ben visszaállíttatta a fővárosba, folytatta az új bejelentések
feldolgozását, és kiszélesítette a bejelentő könyvtárak körét. A könyvtárak eleinte nem
egységes alapelvek szerint jelentették be új szerzeményeiket, noha 1951-ben a központ kiadott
egy címleírási szabályzatot. A címleírás technológiájának, továbbá a könyvtári technika egységesítésének
érdekében a központ együttműködést kezdeményezett az Országos Szabványügyi
Hivatallal, és ennek eredményeképpen a könyvtári szabványok hosszú sorozatát adták ki,
amelyek a különféle dokumentumok címleírásán kívül az ügyviteli nyomtatványok, könyvtári
bútorok formáját, a mikrofilmezést és általában a könyvtári munka minden területét szabályozzák.
Elsőnek a katalóguskartonok méretét határozták meg, mégpedig a nemzetközileg
elfogadott 75 x 125 milliméterben. A szabványok egy része kötelező érvényű volt, másik
csoportja viszont, egyes intézményeknek a fejlődésben való elmaradottsága miatt, csak ajánló
jellegű.
Az Országos Könyvtári Központ legtöbb időt igénylő és legfontosabb tevékenysége annak a
3.783.000 kötet könyvnek az összegyűjtése és biztonságba helyezése volt, amely 1949-től
1952. november 13-ig került raktáraiba.
Ez a csak tonnákban és köbméterekben mérhető könyvtömeg különféle forrásokból származott.
A központ 1949-ben könyvtárközi duplumértékesítő akciót indított. A könyvtárak
csak kevés hasznosítható duplumanyagot küldtek, de az alkalmat felhasználták a raktáraikat
feleslegesen megtöltő művektől való megszabadulásra, és duplumanyag helyett - a központ
egyik munkatársának, Wix Györgynének feljegyzése szerint - „hasznavehetetlen fölöspéldányaikat
adták le, Törvénytárakat, a Rendeletek Tárait, kompaszokat, nemesi almanachokat,
elavult folyóiratokat, selejtes, szentimentális regényeket, statisztikai kiadványokat...”
254