PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

„amint mondják”, István király feleségéé volt, tehát Gizella királyné adományaként került -
bizonyára még az alapításkor - a kolostor birtokába, és amelyről ez a jegyzék megemlíti, hogy
ebbe voltak belemásolva a kolostor kiváltságlevelei.
A XI. század elején alapított nevezetes, gazdag bencés kolostor volt a pécsváradi is. Ennek a
XIII. század elején készített hamis alapítólevelében is találunk könyveket, összesen 35 kötetet:
28 liturgikus könyv, 1 kétkötetes, teljes Biblia (Bibliotheca), 2 Regula, 2 bibliamagyarázat és
1 homíliás könyv. Mint láttuk Pannonhalma esetében, a Biblia is liturgikus könyvként volt
használatos, a homíliák pedig a misén elhangzott szentbeszédek. Tehát a jegyzék nem szól a
tulajdonképpeni könyvtárról, sem pedig az iskola könyveiről; csak az istentisztelet könyvei.
Ilyen tekintetben nem sokkal marad el a pannonhalmi jegyzéktől, amihez meglehetősen
hasonló is. Ezért föltehető, hogy a hamis oklevél készítéséhez egy XI. századi hitelesjegyzéket
használtak föl, amely azonban csak a templomi fölszerelésre terjedt ki, vagy csak ezt a részt
vette át a XIII. századi oklevélíró.
A „könyves” király százada
A XII. századból sajnálatos módon egyetlen könyvjegyzék sem maradt ránk, így tehát e kor
egyébként gyors kulturális fejlődésének könyvtári vonatkozásairól kevésbé vagyunk tájékozottak,
mint az előzőről.
A XII. századi kulturális élet fejlődését elősegítette a korábbi évszázadhoz képest nyugodtabb
bel- és külpolitikai helyzet, magyar diákok tanulása a párizsi egyetemen, a Nyugatnál egyelőre
még sokkal fejlettebb kultúrájú, az eredeti római hagyományokat folytató Bizánccal való
szorosabb kapcsolatok, az írásbeliség erősebb térfoglalása, új szerzetesrendek megtelepedése.
Hogy a fejlődés a könyvek elterjedése terén is jelentős lehetett, arra mégis számos elszórt,
töredékes adatból következtethetünk.
Mindenekelőtt ott áll a XI-XII. század fordulóján a korai magyar könyvtörténet rendkívül
érdekes királyi alakja, Könyves Kálmán. A királyi jelzők nagy változatosságában hazánkban
és külföldön találunk ilyeneket: Nagy, Szent, Merész, Hódító, Harcias, Oroszlánszívű, Szép,
Rettegett. De sok gúnyos jelzőt is: Kopasz, Kövér, Földnélküli. Olyan királya azonban, akinek
jelzője a „Könyves”, csak a magyarnak van. Ez a krónikáinkban olyan visszataszítónak
rajzolt, de tetteiben olyan nagy király, Kálmán.
Benne van ebben a jelzőben az írástól még annyira idegen, a könyvet valami misztikus, papi
eszköznek tekintő magyar világi társadalom csodálattal vegyes idegenkedése attól a királytól,
aki nem a kardot, hanem a könyvet forgatja. Talán ez is a krónikás hagyomány rosszallását
fejezi ki a harcos lovagkirály, László imponáló alakja után a trónon következő bölcs, de
púpos, gyönge fizikumú uralkodót illetően; könyves király ő, nem kardos. Másrészt föltűnő a
könyves király akkor, amikor az írásbeliség XI. századi, XII. század eleji hanyatlásának idején
még oklevél is alig van. De akárhogy, pozitív vagy negatív formában fogjuk is föl a „könyves”
jelzőt, a korai magyar könyvtörténetnek szép és jellemző vonása.
Jellemző az is, hogy a krónikák azzal a megjegyzéssel közlik Kálmán „könyvességét”, hogy
eredetileg a papi pályára szánták, váradi püspök volt, de később mégis, a pápa fölmentésével,
ő foglalta el a trónt. Püspöki múltjának az emléke tehát a könyvolvasás, tulajdonképpen a
könyvből való zsolozsmázás: „A magyaroktól Cunues Calman-nak neveztetett azért, mert
könyveket bírt, amelyekből mint püspök a zsolozsmát (»horas canonicas«) végezte.”
11