PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

Ilyen országos intézményt természetesen nem lehetett a semmiből létrehozni. A legkézenfekvőbb
megoldásnak valamelyik meglevő könyvtár erőteljes fejlesztése látszott. A három
legnagyobb gyűjtemény, amely a 10.000 kötetesnél nagyobb könyvtárak állományából
összesen 21%-kal részesedett, Budapesten működött, és - az állománynagyság sorrendjében -
az Egyetem, a Nemzeti Múzeum és az Akadémia birtokában volt. Szász először ezeket kereste
fel, megvizsgálta épületeiket, állományukat, beszélt vezetőikkel. Tapasztalatait, véleményét
jelentette Eötvösnek, majd ennek lényegéri hosszabb cikket közölt a Pesti Naplóban,
Közkönyvtáraink és egy országos könyvtár címmel, s ezt 1871-ben különlenyomatban is
megjelentette.
Szász úgy vélte, hogy ilyen intézmény létrehozása csak nagyon-nagyon távoli cél lehet.
Viszont azonnali hatállyal el kellene rendelni a többespéldányok kicserélését és a jövőbeli
beszerzések tervszerűbbé tételét. Nevezzenek ki - javasolta - egy országos főigazgatót, aki a
három intézmény igazgatóival kollégiumot alkotna. Ez a kollégium negyedévenként - esetleg
gyakrabban is - összeülne, és döntene az állam által az állománygyarapításra kiutalt összeg
háromnegyedének hováfordításáról, s így a beszerzést összehangoltabbá lehetne tenni. A
fennmaradó negyedrészt a három intézménynek előre folyósítanák, s ebből mindhárom
megrendelné azokat a munkákat, amelyek kétség nélkül saját gyűjtőköréhez tartoznak, és
ebből fedezné az alkalmi vásárlásokat, a kéziratok, ritkaságok, okiratok, hungaricumok
(magyar vonatkozású külföldi munkák) beszerzését.
A tervezet elkészült, de könyvtárügyünkre semmi befolyást nem gyakorolt. Semmi sem történt
a három intézmény együttműködése érdekében, nem állították fel a javasolt kollégiumot, az
igazgatók sohasem egyeztették a beszerzéseket, sőt még a gyűjtőköri elhatárolásra sem hoztak
intézkedést egészen a felszabadulásig.
A három könyvtár egyesítésének terve később még sokszor felmerült. Például Tisza Kálmán
1871-ben javaslatot nyújtott be a képviselőháznak egy országos könyvtár létesítéséről. Azt
ajánlotta, hogy amíg ez megvalósul, az állománygyarapításról a minisztériumok (!) döntsenek,
hogy az ily módon „beszerzendő könyvek nagy részben legalább a létesítendő országos
könyvtár első alapját képezhessék”.
1872. január 10-én P. Szathmáry Károly író fejezte ki rosszallását az állandó pénzügyi
bizottságban az előző évben hozott könyvtári határozatok végrehajtásának elmulasztásáért.
Ezután a könyvtárügy hosszú ideig nem szerepelt a parlamentben.
Lényegében Szász Károly javaslatát ismételte meg Szily Kálmán akadémikus, mikor 1905-
ben az Akadémiai Könyvtár vezetőjévé nevezték ki. Jelentést írt az Akadémia igazgató
tanácsához, s ebben kifejtette, hogy „sokkal jobban szeretném, ha a három nagy könyvtár
helyett már ma is egy könyvtárunk lenne”. Ezek a könyvtárak „csak ideiglenes különítménynek
tekintendők, amelyeknek az lesz végső rendeltetésük, hogy majdan egy fedél alatt tömör
egésszé egyesüljenek”. Addig, amíg ez megvalósul, az állománygyarapításban tartsák szem
előtt a jövőt. Beszéljék meg időnként a teendőket. A Széchényi és az Egyetemi Könyvtár
vezetőit, akik amúgy is akadémikusok, hívják meg tagnak az Akadémiai Könyvtár bizottságába.
Ez a javaslat sem valósult meg.
Még 1912 elején is tartottak a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban egy értekezletet,
amelyiknek egyik fő témája a nagykönyvtárak egyesítése volt. Ez alkalommal a tervezgetés
csupán nagy általánosságban mozgott.
Utoljára a Tanácsköztársaság idején vették tervbe az Akadémiai és az Egyetemi Könyvtár
egyesítését, de a proletárdiktatúra bukása miatt ennek a megvalósítása is elmaradt.
125