PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

Nyilvánvaló, hogy ennyi mindenfélét csak egy rendkívül jól dotált, nagy személyzettel
rendelkező intézmény tud beszerezni. Az Akadémiai Könyvtárról pedig abban a korban egyik
sem volt elmondható.
Az évi gyarapodás 1885-ig átlagban évi 1500, 1897-ig 2300 kötet körül mozgott, ettől kezdve
az 1918-i összeomlásig felülmúlta a 10.000 kötetet. 1900-1919 közt a tényleges gyarapodás
186.520 mű. Ennek a mennyiségnek jelentős része, 85%-a kötelespéldány. A könyvtár részére
ugyanis a nyomdáknak az „irodalmi értékű” művekből egy példányt be kellett szolgáltatniuk.
Számuk jelentősen megnövekedett az 1897. évi kötelespéldány-törvény óta, mert ettől kezdve
a kötelességüket nem teljesítő nyomdákat pénzbüntetésre ítélhették.
Az új szerzemények 8%-a a külföldi akadémiákkal és tudományos intézetekkel folytatott
cseréből származott. A kiegyezés idején kb. 100 külföldi cserepartnernek küldte meg
kiadványait a Magyar Tudományos Akadémia. A partnerek száma állandóan emelkedett, és
1914-ben meghaladta a 250-et.
Vásárlásra csak szerény összeg állt rendelkezésre, az országgyűlés által megszavazott évi
5000 forint. Jóllehet ezt az összeget a korszak végére 20.000 koronára emelték, ebből is kevés
külföldi monográfia vásárlására nyílt lehetőség. Csak a gyarapodás 5%-a származott vételből.
A gyarapodásban darabszámra és százalékban (2%) aránylag kicsi, de annál értékesebb
gazdagodást jelentettek a hagyatékok és az ajándékok. Például 1880-ban megkapta az
intézmény Széchenyi István kéziratait, könyveit, 1895-ben Elischer Boldizsár Goethegyűjteményét,
1905-ben Ráth György könyveit, 1906-ban Kaufmann Dávid hagyatékát, és
majdnem minden esztendőben legalább egy-egy elhunyt tudós szakkönyvtárát.
Az akadémiai palota és a palotán belül a könyvraktárak tervezésekor nem számoltak az
állomány megsokszorozódásával. A raktárak - a múzeum könyvtárához hasonlóan - már az
1890-es évek közepén zsúfolásig megteltek. Pótállványokat állítottak fel, de az új szerzemények
így is csak egymás mögött, kettes-hármas sorokban fértek el, egyes szakokat össze
kellett csomagolni, és a használatból ideiglenesen kivonni. Valami kevés és átmeneti
segítséget jelentett, hogy két szolgálati lakást átalakítottak raktárrá.
A nagyarányú állománygyarapodás nehéz gondot okozott a katalóguskészítő munkában. Még
a régi anyagot sem tudták teljesen feldolgozni, az új beszerzéseknek pedig több mint
kétharmada feldolgozatlan s emiatt látogatók számára hozzáférhetetlen maradt.
Emellett egyéb feladatok is felmerültek. Sürgős volt például a 11.000 oklevélből és a
nagyszámú kötetes kéziratból álló kézirattár rendezése és katalogizálása. Ezt a munkát Rómer
Flóris kezdte el, a kiváló régész, aki 1869-ig vezette a kézirattárat, és 1876-1891 közt Jakab
Elek történész, az Országos Levéltár allevéltárnoka fejezte be. A katalógus azonban több
tekintetben nem felelt meg a kutatók jogos igényeinek, és ezért az állományt 1904 után újra
fel kellett dolgozni.
Az intézmény szerette volna a tudományos világ figyelmét felhívni különleges értékeire.
Ennek érdekében nyomtatott katalógusokat jelentetett meg az ősnyomtatványokról (1886),
Ráth György régi magyar könyveiről (1906), az Elischer-féle gyűjteményről (1896), a
Kaufmann-hagyatékról (1906), a meglevő periodikumokról (1906), valamint a történetírók
számára elsőrendűen fontos diplomatáriumokról és monumentákról (nyomtatott oklevélgyűjtemények)
(1909).
A feldolgozó munka - e sok feladat ellenére - mégsem vezetett csődhöz, s ez elsősorban
Hellebrant Árpád alkönyvtárnoknak köszönhető, aki 1877-től 1924-ig, tehát 47 esztendeig
dolgozott itt. Az akadémikus főkönyvtárnokok mellett ő képviselte a szakértelmet és nem
130