PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

Megnőtt viszont a könyv iránti érdeklődés a lelkészek, tanárok, tanítók, ügyvédek, orvosok és
mérnökök közt. Foglalkozás szerint a tulajdonosok többsége tanár, tanító (19%), hivatalnok
(15%) és lelkész (13%), tehát azok, akiknek munkakörük, hivatásuk megfelelő ellátásához
olvasniok is kellett. A magángyűjtemények kétharmada az ő birtokukban volt.
Iparost, kereskedőt csak elvétve találunk a György-féle összeírásban, szám szerint tizenkettőt.
Az a makói paraszt, aki Arany, Petőfi, Tompa, Horváth Mihály műveiből 500 kötetet gyűjtött
össze, éppúgy kivételnek számít, mint az a szerény jövedelmű tiszaújlaki sótiszt, akinek
dolgozószobájában több ezer kötet sorakozott a polcokon.
A gyűjtőket három csoportra oszthatjuk. A tudósok, professzorok, kutatók általában az őket
érdeklő szakkönyveket szerezték be. A bibliofilek száma aránylag kicsi, ők a régiségeket,
ritkaságokat gyűjtötték, a többség pedig válogatás nélkül mindent, ami érdekelte őket, ami
divatos volt.
A Könyvtári Szemle egyik rovata, a Könyvtári séták elkalauzol bennünket egy sereg egykori
gyűjtőnek, Bayer Józsefnek, Ernst Lajosnak, Glück Frigyesnek, Horánszky Lajosnak, Krejcsy
Rezsőnek, Todoreszku Gyulának a könyvtárába, és bemutatja, hogy ezeket milyen hozzáértéssel,
szeretettel és milyen válogatási szempontok szerint gyűjtötték össze. A magánkönyvtárak
állománya általában értékes volt. A szépirodalom nem haladta meg a 20%-ot,
utána a történelem következett 17,6%-kal.
Ezeknek a gyűjteményeknek a köteteit általában kevesen olvasták, a tulajdonoson kívül
családja és legfeljebb néhány jó barát. Jellemző erre egy 1915-ben megjelent tanulmány
megjegyzése: „A keszthelyi herceg Festetics család hitbizományi könyvtára kötetszámra (s
bizonyára anyagára nézve is) előkelő helyen áll a magyarországi könyvtárak között, de
használat szempontjából jelentéktelenebb a tenkegörbedi kaszinó könyvtáránál, mert 36.000
kötetjéből 8 olvasó 14 kötetet kölcsönzött egy év alatt.”
Kivétel természetesen e tekintetben is akad. Ilyen a gróf Teleki család 40.000 kötetes
marosvásárhelyi könyvtára, Erdély egyik legértékesebb gyűjteménye, amelyet - mint volt róla
szó - az 1798-ban kelt alapító levél családi hitbizománnyá minősített, de ugyanakkor úgy
rendelkezett, hogy a család a közönség részére állandóan tegye lehetővé az állomány
használatát. (Olvasója azonban alig akadt, csak vasárnaponként keresték fel a vásárhelyiek,
hogy megcsodálhassák díszterme szépségét.)
A főurak, kiváló bibliofilek könyvtárának - vagy legalább ezek egy részének - a közösség számára
más, „jövőbeli” értéke volt. Olyan állomány gyűlt bennük össze, amit a közkönyvtárak
nem tudtak beszerezni, vagy azért, mert gyűjtőkörük meghatározása nem történt meg, és
kezelői nem válogatták meg elég gondosan a beszerzendő műveket, vagy azért - s az esetek
többségében ez volt a fő ok -, mert kevés pénz állt rendelkezésükre beszerzés céljára. A
bibliofil magánkönyvtárak állománya később sokféle közkönyvtárba került be, s ma ott
közkincs. Közismert, hogy a Múzeumi, Akadémiai, Ráday stb. könyvtár alapját főúri gyűjtők
vetették meg.
Természetesen sok gyűjteményre a tulajdonos halála után mostoha sors várt, az örökösök elkótyavetyélték,
eladták sajtpapírnak, csomagolópapírnak, vagy egyszerűen kidobták, eltüzelték.
Nagy Istvánnak, Pest megye főjegyzőjének gyűjteménye különleges eset. 4000 röpiratból álló
könyvtára sok ritkaságot, unikumot tartalmazott, emellett kéziratokat is, gályarabok periratait,
Zrínyinek egy kéziratos művét. Nagy István halála után két lipcsei antikvárius vette meg,
1869-ben, 15.000 porosz tallérért. Egy részét azután továbbadták a British Museumnak, a
másik felét a Múzeumi Könyvtár vásárolta vissza.
176