PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

Grassalkovich-, a pétervásári Keglevich-, a sopronhorpácsi Széchenyi-, az albertirsai Szapáry-, a
bajnai Metternich-, a bároni Mattyasovszky-Zsolnay-kastély könyvtára sok-sok mással együtt
elpusztult. Másutt - szerencsére - a Központ kiküldöttei az állományt vagy legalábbis ennek
elég nagy részét megtalálták különféle raktárakban, pajtákban, padlásokon összehordva, és
biztonságba helyezhették.
Sok magánkezdeményezés is történt. Könyvtárosok, levéltárosok, tanárok több alkalommal
közbeléptek kallódó gyűjtemények megmentése érdekében. Néhány ilyen, találomra
kiválasztott eset: 1950 júniusában a Szolnoki Papírgyárban a bezúzásra váró könyvanyagból
kb. 13.000 kötetet emelt ki Kaposvári Gyula, a szolnoki múzeum igazgatója. Féja Géza
szociográfus író, 1946 után békéscsabai városi könyvtáros Békés megyében a Wenckheimkastélyokból
gyűjtött be sok könyvet. Soós Imre levéltári igazgató Egerben a líceum értékes
könyvtárát mentette meg, mikor az épületet a Pedagógiai Főiskola céljára kezdték átalakítani.
Takáts Endre bajai könyvtáros a Hadik-Barkóczy család értékes történelmi könyvtárát
vásárolta meg 5000 forintért. Uhlmann Aladár könyvtárvezető a megszüntetett miskolci jogakadémiának
egy vasgyári raktárba hurcolt könyveit szerezte meg a Városi Közkönyvtár
részére.
Teljesen sértetlenül csupán 3 nagy magánkönyvtár maradt meg, a keszthelyi Festetics-gyűjtemény,
a legértékesebb magánkönyvtár, amelyet később a Széchényi Könyvtár műemlékkönyvtárává
nyilvánítottak (ma a városi tanács irányítása alatt áll), a sajókazai Radvánszky
Könyvtár 25.000 kötete - ez az Egyetemes Evangélikus Egyház birtokába került - és Végh
Gyula bibliofil kollekciójának 5000 kötete.
A nagy egyházi könyvtárak épségben vészelték át a világégést, épületeik sem sérültek meg,
állományukat nem érte károsodás.
A magán kölcsönkönyvtárak nagyobbik fele harci cselekmények és egyéni fosztogatások
következtében elpusztult, feloszlott. A megmaradtukat 1951-ben - a könyvkereskedések államosításával
egy időben - szüntették meg. Kevés kivétellel értéktelen anyagból, úgynevezett
„limonádé-irodalomból” álló állományukra a közkönyvtárak nem tartottak igényt, s így
zúzdába kerültek.
Szakszervezeti és népkönyvtárak
A szocialista művelődéspolitika egyik célja a lakosság minél nagyobb részében felébreszteni
és növelni az olvasás iránti igényt, rendelkezésükre bocsátani a művelődéshez, tanuláshoz és
szórakozáshoz szükséges könyveket.
Az 1945-öt megelőző „száz év alatt - állapította meg 1946-ban Keresztúry Dezső vallás- és
közoktatásügyi miniszter - művelődéspolitikánk tengelyében a középosztály állt”. Ezután „a
műveltségben való előrehaladást, a képességek mentől gazdagabb kifejtését mindenki számára
egyenlő módon kell biztosítanunk”.
Ezért igyekeztek minél gyorsabban lehetőleg minden üzem, minden község részére elérhetővé
tenni a művelődésnek, az olvasásának a lehetőségét.
A régi olvasókörök, gazdakörök, magán kölcsönkönyvtárak megszűnése következtében ez a
feladat teljes egészében a közművelődési könyvtárhálózatra hárult, ennek két fő ágára: a
szakszervezeti és a területi könyvtárakra. A háború alatt elpusztult gyűjteményeket sietve
pótolták, és alapítottak újakat. Az 1945-tel kezdődő éveket a magyar könyvtárak hőskorának
kell neveznünk.
250