PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

Új nagykönyvtárt mindössze kettőt alapítottak, a szegedi és debreceni Egyetemi Könyvtárat. A
könyvtárak állománya a statisztikák szerint jelentékenyen megnőtt. Például Magyarország mai
területére számítva 1912-ben az állomány 8 intézményben haladta meg a 100.000-et, 1935-
ben pedig 15-ben. 1912-ben 31 helyen őriztek 30.000-nél több kötetet, 1935-ben pedig
kereken 50-ben. Az állomány növekedése azonban messze elmaradt a kiadványok számának
növekedésétől. A tudományos szempontból fontos külföldi könyveknek, folyóiratoknak
sokkal kisebb százalékát tudtuk beszerezni, mint korábban. Gyarapításra, könyvtárépítésre,
könyvtárosok fizetésére még a húszas évek végén mutatkozó konjunktúra idején is kisebb
összeg állt rendelkezésre, mint az első világháború előtt, az infláció és az 1929-ben kezdődő
gazdasági világválság idején pedig a könyvtárak javadalmazása még jobban csökkent,
nemegyszer a régi töredékére.
Nem fejlődött kellőképp az olvasók kiszolgálása, tájékoztatása sem. A szakkatalógusok ugyan
néhány helyen javultak - főleg az Egyetemes Tizedes Rendszer bevezetése folytán -, de a
korszerű dokumentáció bevezetésére még a kezdeti lépések sem történtek meg.
A közművelődési könyvtárak többsége nem találta meg helyét a könyvtári rendszerben. A
Fővárosi Könyvtár - hibái mellett is - mintául szolgálhatott arra, hogy miképp kell megszervezni,
berendezni és üzemeltetni egy korszerű városi könyvtárat, de példáját a vidéki
közgyűjtemények nem követték.
A szakszervezeti könyvtárak a munkásságra nehezedő elnyomás mellett is tovább fejlődtek.
Népkönyvtári vonalon mutatkozott a legfeltűnőbb visszaesés. Újjászervezésük az első világháború
előtti mintára történt, csak sokkal kevesebb anyagi támogatással, áldozatkészséggel, s
ennek megfelelően sokkal kevesebb eredménnyel.
A második világháború
A második világháború során sok könyv semmisült meg, de ez a pusztulás nálunk nem harci
cselekmények következtében kezdődött el. A német megszállás után 1944. április 30-án
megjelent 10.800/1944. számú rendelettel a miniszterelnökség utasított minden könyvtárt,
kaszinót, kiadót és kereskedőt, hogy a rendelet mellékletében felsorolt 120 magyarországi és
35 külföldi, zsidónak minősített szerző műveit haladéktalanul szolgáltassa be. A 44 vidéki és
14 fővárosi gyűjtőhelyen 20-25 vagonnyi mennyiségben kb. félmillió kötetet adtak le. Ezeket
zúzdába küldték, hogy ezáltal ezt a - vitéz Kolozsváry-Borcsa Mihály államtitkár fogalmazása
szerint - „a magyar szellemtől mindig távol álló” irodalmat megsemmisítsék. Az akcióval
„komoly nemzetgazdasági feladatot is teljesítenek, mert a könyvek nyersanyaga ezáltal -
hangoztatta - újból nyersanyaggá, a magyar szellemi élet nyersanyagává” válik.
A barbár pusztítás látványos külsőségek közt, számos meghívott jelenlétében kezdődött el. Az
első kötetet, Kiss József költeményeit, az államtitkár személyesen dobta a sokmázsás
kőkerekek közé. (Ezzel nagyjából egy időben elbocsátották a zsidónak minősített könyvtárosokat
- mint Halász Gábort, Waldapfel Esztert -, számuk azonban kevés, mert a harmincas
évek közepétől közalkalmazottnak csak keresztény származásúakat vettek fel.)
Az őrlőkövek könyvmegsemmisítő tevékenységét nyomon követte az aknák, bombák,
gránátok pusztítása. Sztálingrád és Voronyezs után már biztosra lehetett venni, hogy a főváros
és vele együtt az egész ország hadszíntérré válik. Az ostrom és a fenyegető légibombázás
pusztítása elől a könyvtárak különböző módon igyekeztek védekezni. A Széchényi Könyvtár
már 1943-ban 8143 kötetet, 142 ládában vidékre küldött.
246