PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

A magyar könyvtárak éppen erről mondtak le, amikor a szakkatalógust nem függetlenítették a
raktári rendtől, amikor a szakokat nem bontották kis alszakokra, holott ezt a raktári felállítás
megbontása nélkül is megtehették volna. Külföldi példát bőven találhattak volna rá. Andreas
Ernst August Schleiermacher hesseni nagyhercegi könyvtáros szakrendszerében 25 főszakot
és 8838 alszakot különböztetett meg. A porosz királyi könyvtár 1845-1851-ben készített
szakkatalógusa a magyar történelmet, tehát egy náluk aránylag kevés művel képviselt szakot a
következőképp tagolta: irodalom, vegyes és gyűjteményes kiadványok, általános történelem,
római kor, a magyarok legrégibb története, régészet, fejedelmek és királyok időrendben,
általános genealógia, életrajzgyűjtemények, címertan, rendjel, egyes családok leszármazása és
története, földrajz, statisztika, néprajz, szokások és erkölcsök, alkotmány és közigazgatás,
hivatalnoki kar, parlament, államszerződések, pénzügy, ipar, kereskedelem, országutak,
csatornák, hadügy, egyház (korszakokra bontva), jótékonyság, egyes országrészek, egyes
községek. James Duff Brownnak az angliai városi könyvtárak részére készített rendszere a
magyar történelmen belül egyedül a mohácsi vészig 20 alszakot különböztetett meg.
Ezzel ellentétben legnagyobb tudományos könyvtárunk, amelynek gyűjtőkörébe a történelem
hangsúlyozottan tartozik bele, az Egyetemi Könyvtár, egyetlen szakba osztotta - további
tagolás nélkül - az egyetemes történelmet, ókort, középkort, újkort, Egyiptom, India, Hellász,
Róma múltját, a népvándorlást, keresztes hadjáratokat, reformációt, forradalmakat, Anglia,
Francia-, Olasz-, Németország történelmét, városok, intézmények, erkölcsök kialakulását,
genealógiát, kronológiát, diplomatikát, heraldikát, biográfiát, numizmatikát, epigrafikát... Itt
már a szakrendszer felállításakor, a múlt század hetvenes éveiben 20-25.000 mű katalóguscédulája
zsúfolódott össze egyetlen szakba, s ez a szám az 1930-as évekig legalább a
duplájára szaporodott. Ennyi cédulát kellett volna átnézni annak, aki meg akarta tudni, hogy
például Abesszínia történetéről vagy a német parasztfelkelésekről mit olvashat; és ez az
átnézés maga napokat vett volna igénybe.
Az Egyetemi Könyvtár 47, az Akadémiai 51, a Széchényi Könyvtár 120, a Műegyetemi 25
szakba sorolta egész állományát, és a szakokon belül nem különböztetett meg alszakokat.
Mindennek következtében szakkatalógusaink tájékoztatási célra teljesen használhatatlanok
voltak. Megdöbbentő azonban, hogy könyvtárosaink erre nem is törekedtek, úgyszólván
sejtelmük sem volt a szakkatalógus alapfeladatáról. A tudós Ferenczi Zoltán, A könyvtártan
alapvonalai című mű szerzője az 1902. évről szóló könyvtári jelentésében a következő
meghökkentő kijelentést tette: „Aki tudománnyal akar foglalkozni, szakja irodalmát máshonnan,
másképpen kell összeállítani, s a könyvtárba csak azért megy, hogy megtudja mi van
belőle... Az, aki maga nem tudja a könyvtárban, mit kell keresni, hanem ezt a könyvtártól
kívánja megkérdezni, az lehetetlen feladatot kíván. Ezen segíteni, a közönséget szakszerű
felvilágosítással ellátni csak egy mód volna megközelítőleg, az, ha minden tudományszakra
külön-külön hivatalnok állna a közönség rendelkezésére.”
Gulyás Pál a népkönyvtárak szervezéséről írt munkájában a szakkatalógust feleslegesnek tartja
- legalábbis a népkönyvtárakban - mert a tapasztalat - szerinte - azt mutatja, hogy az olvasóknak
„csupán jelentéktelen töredéke használja”, s e „szerencsés kivételeket az egyes tudományokról
írt kézikönyvek irodalmi áttekintése sokkal jobban útba igazítja, mint a szakcímtár”.
Angol nyelvterületen már a múlt század utolsó harmadában elterjedt egy új szakkatalógusrendszer,
amely lehetővé tette, hogy a legkisebb tudományszakokról, a legelvontabb
problémákról, a legújabb kutatások irodalmáról is pontos tájékoztatást adjanak az olvasóknak.
A Melvil Dewey New York-i könyvtáros által 1876-ban kidolgozott táblázat a tízes számrendszer
segítségével tíz főszakra osztotta a tudományokat, majd ezek további tízes osztásaival
lehetővé tette a rendszernek elvileg a végtelenségig való finomítását. Például a termé-
180