PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

A Magyar Tudományos Akadémia fontos feladatai közé tartozott a magyar nyelvemlékek és a
külföldön található magyar vonatkozású könyv- és levéltári anyag gyűjtése. Ennek érdekében
indult meg - neves tudósok részvételével - a külföldi felderítés és dokumentumok másoltatása.
Elsőnek a British Museumban indult meg a munka, majd a bécsi Udvari Levéltár mellett
berlini, drezdai, wolfenbütteli, hamburgi, göttingai, brémai, párizsi, bázeli és más gyűjteményekben
és a dalmát városok levéltáraiban folytatódott.
A kéziratok rendszeres katalogizálására azonban helyhiány miatt nem kerülhetett sor. Ugyanez
a nehézség akadályozta a könyvtár nyilvános használatát is. A Teleki-házban a helybeni
használat havonta két alkalomra korlátozódott. A könyvkölcsönzés szinte megoldhatatlan
volt. A könyvtár irányításával kezdetben megbízott Toldy Ferenc elsősorban a folyóiratok
használatát óhajtotta biztosítani. A könyvtárhasználat nehézkes volta miatt az akadémiai tagok
inkább a másik két nagykönyvtárat, elsősorban az Egyetemi Könyvtárat látogatták.
A könyvtár végleges elhelyezése és berendezése nagyon lassú ütemben haladt. A Trattner-
Károlyi-házba való átköltözés után komoly formában felmerült az a - jogi érvekkel is
alátámasztott - gondolat, hogy az Akadémiát könyvtárával együtt a Magyar Nemzeti Múzeum
épületébe költöztessék át. Az átköltöztetés azonban a helyiségekkel kapcsolatos nézeteltérések
miatt szerencsére elmaradt. Az akkori könyvtári berendezésről keveset tudunk; feltehetően
nagyon egyszerű lehetett. Nyitott, részben a Teleki-könyvtárból, részben a rohonci Batthyánykönyvtárból
származó fapolcokon állt a könyvanyag, s az olvasók részére készíttettek egy-két
asztalt és széket.
A könyvtárnak a Teleki családtól történő átvételére az Akadémia bizottságot rendelt ki,
melynek tagja volt természetesen Toldy Ferenc is. Az átvétel módját részletes előírás
szabályozta. Az anyagot tudományáganként, fokozatosan vették át, s azt három csoportba
osztották. A „közönséges” könyvtár a külföldi szerzők műveit, a „magyar” könyvtár a széles
értelemben vett hungarikumokat foglalta magában. Az ősnyomtatványokat a harmadik
csoportba, a kézirattárhoz csatolták. Az előírás három katalógus készítését rendelte el:
betűrendes, szakrendi és helyrajzi katalógus készült. A nyitvatartási rend szerint az Akadémia
tagjai naponta 11-12 között látogathatták a könyvtárat, a közönség pedig heti három
alkalommal, délelőtt és délután, összesen 5-6 óra időtartamban. Szigorúan szabályozták a
kölcsönzés módját is. Továbbra is meghagyták a Múzeum felügyeleti jogát, azonban ez
csupán elvileg és csak a Teleki-féle törzskönyvtárra volt érvényben. Az egyéb anyagot illetően
az Akadémia és a Teleki család közösen rendelkeztek. Gyakorlatilag a törzskönyvtár különállása
fokozatosan megszűnt, s a tulajdonjogot csupán az átvételi jegyzék, illetve az ex libris
tüntette fel.
Az átadásnak ezzel az ésszerű és szakszerű módszerével kapcsolatban a Múzeum ellenvéleménnyel
élt - ami a tisztázatlan jogi helyzet sajnálatos következménye volt. A múzeumi
(nemzeti) könyvtár vezetője az alapítólevél egy valóban félreérthető szakaszára hivatkozva
úgy vélte, hogy a könyvtár tulajdonjoga valójában a Múzeumra szállt, s annak az Akadémia
csupán haszonélvezője. Ez az erőszakolt vélemény azonban a felettes hatóságoknál nem talált
meghallgatásra, viszont késleltette a végleges megoldást. Ezért fejeződött be az átvétel
munkája - melynek java részét Toldy Ferenc saját kezűleg végezte - csupán 1844-ben.
Nem tekinthető egyedi esetnek a kibontakozásnak ez a furcsa módja. Láttuk, hogy az
Országos Széchényi Könyvtár is küzdött hasonló nehézségekkel. Ennek okai bonyolult
társadalmi, tulajdonjogszemléleti kérdésekkel függenek össze. Az alapítók jó szándéka nem
volt elegendő gyors megoldáshoz, különösen akkor nem, ha a könyvtáralapítók nem feltétel
nélkül adták át nemzeti tulajdonba kincseiket, hanem biztosítani igyekeztek családi érdekeiket
is. Ez nagyrészt azzal is magyarázható, hogy az állam, melynek adományoztak, nem volt a
109