PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

Használatukról alig van adatunk. Ritkaság az olyan hely, mint a hódmezővásárhelyi Gorzatanya
népiskolája, amelynek kölcsönzési naplója ránkmaradt. Kezdetben tekintélyes forgalmat
bonyolított le - a szülők is kölcsönözhettek -, de ez fokozatosan csökkent, mert a kis, alig
százkötetes állományt hamar kiolvasták. Az 1905-1906-os tanévben 70 olvasó 485 művet,
1909-1910-ben 52-en 295 művet és 1911-1912-ben csak 9-en 73 művet vettek kölcsön.
A népiskolai gyűjtemények hatékonysága függött az állomány nagyságától, összetételétől, és
még inkább a könyvtáros-tanító egyéniségétől. Közülük számosan a népoktatás apostolainak
nevezhetők, mindent megtettek, hogy a gondjaikra bízott gyermekekből olvasó embereket
neveljenek. Ám az ellenkezőre is bőven akad példa. Egy, talán nem gyakori, de jellemző eset:
egyik elemi iskola igazgatója egy könyvtárosnak követendő példát ajánl: „A gyermekekkel
azért van annyi baj a könyvtárakban, mert ők választják ki, hogy mit olvassanak. Nálunk
egyszerűbb a kezelés. Nem sokat kérdezünk, hanem adunk egy könyvet a fiúnak, olvassa azt.”
Sok iskolában még rosszabb volt a helyzet, a könyvtárat kényelmi okból teljesen elzárták a
diákok elől.
A kimutatások szerint a használók túlnyomó többsége a tanulók közül került ki, számszerűen
276.200, ezenkívül 60.000 más olvasó vette kezébe az ott őrzött műveket.
A statisztika hitelességében azonban kételkedni lehet. Nem valószínű, hogy a könyvtárakat
néha kényszerből kezelő, elég rossz kereseti viszonyokkal rendelkező, külön javadalmazást
nem élvező, sokszor házi és gazdasági munkával megterhelt falusi tanító-könyvtárosok pontos
statisztikát vezettek volna. A jelentett számok egy része csupán becslések felfelé kerekített
adatai. Volt olyan iskola, ahol a lehetséges olvasókat jelentették be tényleges olvasónak, azaz
az összes tanulót.
Gondolkozásra késztet Apponyi Albert kultuszminiszternek 1908-ban a főigazgatóságokhoz
és a tanfelügyelőkhöz intézett körrendelete: az országos közoktatásügyi tanácstagok jelentései
alapján meggyőződött arról, hogy az iskolai könyvtárakat „a tanulók alig használják”, és ezért
nyomatékosan felhívta a tanítók figyelmét az olvasási kedv felélesztésének fontosságára.
Wlassics Gyula kultuszminiszter 1902-ben elrendelte, hogy minden állami és községi
népiskola szervezzen ifjúsági könyvtárt. Felállításukra, fejlesztésükre a tanulóknak 50 fillér
beíratási díjat kellett fizetniük. Nagyon hamar kiderült azonban, hogy ez az összeg alig
elegendő néhány munka beszerzésére. Ezért a Minisztérium engedélyezte, hogy az iskolák
saját költségvetésükből fedezzék a könyvvásárlás költségeinek egy részét.
Végül egy táblázat a népoktatási intézetek állományának nyelvi megoszlásáról: magyar 65,55,
német 28,46, francia 1,13, angol 0,27, latin 2,58, egyéb vagy több nyelvű 2,01%. Ebből az
derül ki, hogy a szlovák, román, szerbhorvát, rutén tanulók az iskolai könyvtárakban anyanyelvükön
gyakorlatilag semmit sem olvashattak.
A népkönyvtárügy kezdete
A kiegyezés után nehéz, de fontos feladat volt a kevés iskolát végzett falusi lakosság
műveltségének emelése. Ennek egyik hatékony tényezője lett volna a kulturális központoktól
távol eső települések közművelődési könyvtárakkal - akkori szóhasználattal népkönyvtárakkal
- történő ellátása, s a lakossággal való megkedveltetése.
150