PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

Eötvös is így gondolkozott. Általa ismételten hangoztatott és könyvünkben már idézett
véleménye szerint az állam minden hatalma elégtelen a népnevelés hathatós fellendítésére,
mert „a népnek csak magának lehet önmagát nevelni”. Sajnos, második minisztersége is csak
rövid ideig tartott, s így sok egyéb, hasonlóan fontos közoktatási teendői mellett nem tudott
időt és fáradságot fordítani népkönyvtárak létesítésére. Erre pénz sem állt rendelkezésére.
Csupán egy felhívást bocsátott ki népnevelési intézetek alapítására, hangsúlyozva, hogy ezeket
könyvtárakkal is el kell látni, mert máskülönben nem tudnak eredményes munkát végezni.
Felhívásának hatására egy ideiglenes népoktatási szövetség alakult. Ez a népművelési intézetek
számára alapszabály-tervezetet készített, s ennek 6.§-a szerint „helyenkénti körülmények
szerint választott könyvekből s a művelődést előmozdító egyébfajta eszközökből könyvés
gyűjteménytárakat fognak alapítani”.
Sajnos, a felekezeti széthúzás, a féltékenység s a közöny miatt két év alatt összesen csupán
20-25 ilyen egylet alakult, s ezek működése is a legcsekélyebbre korlátozódott.
Sipőcz Ferenc tanító a Néptanítók Lapja 1868-as 1. számában felhívta kartársai figyelmét
olvasóegyletek szervezésére, mert a tanítónak tovább kell művelnie magát. Az alapításra -
szerinte - már 3-4 tag is elegendő. Arra nincs adat, hogy felhívásának bármi eredménye lett
volna.
Schwarcz Gyula képviselő 1872. január 15-én javaslatot terjesztett a képviselőház elé: A
vallás- és közoktatásügyi, valamint a belügyminiszter hívja fel a törvényhatóságokat, s ezek
útján a községeket, hogy „a közművelődés minél nagyobb mérvben s minél sikeresebb terjeszthetőségére”
nyilvános könyvtárakat alapítsanak, s a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
törvényjavaslatot terjesszen elő ezek államsegélyben való részesítéséről. Semmi sem
történt.
A népkönyvtárak szervezésére az első komolyabban vehető mozgalom az 1870-es évek közepén
indult meg. Türr Istvánnak, Garibaldi tábornokának elnöklete alatt 1875-ben megkezdte
működését a Népkönyvtárak Alapítására és Terjesztésére Alakult Központi Bizottság. Ez
elnevezését később Iskolai és Népkönyvtárakat Terjesztő Bizottságra változtatta.
A mozgalom lelkes hívéül szegődött egy fiatal író, Dolinay Gyula, több ifjúsági lap
szerkesztője. 1878 szeptemberében Iskolai és Népkönyvtár címmel egy új, havonta megjelenő
folyóiratot indított, s ezt a népkönyvtári bizottság hivatalos lapjának ismerte el. Ebben jelent
meg a bizottság 1876-ban kiadott szervezési utasítása, amely kimondta, hogy a „népkönyvtárak
felállítása a népoktatási intézményekkel szerves összeköttetésben történjék... A népkönyvtárak
szorosabb értelemben véve tisztán csak az elemi népiskolát végzett felnőtt
egyének számára állítandók, s így a népkönyvtárak alapítása alkalmával sem a tanuló ifjúság
sem az úgynevezett értelmiség, sem pedig a magasabb oktatásban részesült ifjúság igényei
nem veendők tekintetbe”. Alapításukkor javasolja, hogy „a tanító mindenekelőtt hasson oda,
hogy, mint a törvény rendeli, bármily csekély iskolai könyvtár legyen. Ezután a legfelsőbb
osztályok növendékeinek... adjon oly könyveket, melyeket a szülők is hasznosan s gyönyörködve
olvashatnak”. Ha kérnek, adjon a szülők számára is olvasmányt, és ha ily módon öt
felnőtt egyént nyert meg, beszélje rá őket, hogy fizessen mindegyik 20 krajcárt, ezért rendeljen
meg folyóiratokat, s ha már húszan vannak, kérjen számukra a községházában olvasóhelyiséget.
Az ily módon beszervezettektől - az első elgondolás szerint - havi 10 krajcár
tagsági díjat kérjenek. Az összeg túlnyomó részét könyvbeszerzésre szánták, hatodát pedig az
év végén a könyvtáros-tanító kapja tiszteletdíjul.
151