PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

jelzeteket eredményezett (például P. O. Hung. 5387/kz). Ez később rendkívül megnehezítette
az állományellenőrzést, és emiatt kellett gyakran a polcokon a könyveket ide-oda tologatni.
A rendezés 1868-tól 1875-ig tartott. Ezekben az években a közönség nem látogathatta az
intézményt.
Az 1875. évi újranyitással egy időben a Múzeum épületébe bevezették a központi fűtést, s
ettől kezdve télen is fogadhattak látogatókat.
Az intézmény szervezetileg alapításától kezdve a Magyar Nemzeti Múzeum egyik tára volt.
Ezért néha Múzeumi Könyvtárnak nevezték, máskor pedig alapítójáról Széchényi Könyvtárnak
vagy teljesebb névvel Országos Széchényi Könyvtárnak. Mint nemzeti könyvtárnak
feladatává tették, hogy beszerezzen: a) minden Magyarországon megjelent nyomtatványt
nyelvre álló tekintet nélkül, b) a magyar szerzőktől külföldön megjelent könyveket, c) minden,
bárhol és bármilyen nyelven megjelent, Magyarországot részletesen tárgyaló művet, d) a
magyar összehasonlító nyelvészet tárgykörébe vágó minden dokumentumot, e) a hazai nem
magyar nyelvű szerzők jelesebb munkáit. A kurrens állománygyarapítással párhuzamosan
sürgős feladatként jelentkezett a múltból származó hiányok pótlása, annál inkább, mert a
régebben megjelent kiadványok beszerzése az esztendők múlásával egyre nehezebbé vált.
A dotáció azonban rendkívül alacsony volt 1870 után is, amikor évi 5000 forintra emelték fel.
Ebből kellett a köttetési költségeket is fedezni. Így a külföldi hungarikumok beszerzésére
ugyancsak kevés pénz jutott, a hiányok pótlása pedig végképp megoldatlan feladat maradt. A
kevés anyagi támogatás akadályozta meg azt is, hogy - Eötvös szándéka szerint - nemzeti
könyvtári feladatai mellett általános gyűjtőkörű tudományos könyvtár is legyen.
Tudós könyvtárosai a dualizmus idején sok jelentést és tanulmányt írtak a könyvtár múltjáról,
különleges ritkaságairól és értékeiről. Ennél azonban fontosabb lett volna, hogy az intézmény
mint nemzeti könyvtár kezdje meg a nemzeti bibliográfia kiadását. Erre csak szerény
kezdeményezés történt az 1876-ban megindított és még ma is megjelenő folyóiratban, a
Magyar Könyvszemlében. A nemzeti könyvtári feladatok más vonatkozásban is elsikkadtak,
mert az intézmény nem tett semmit a hazai könyvtárak együttműködése, a nemzetközi
kapcsolatok kiépítése, a könyvtárosképzés és a külfölddel való könyvtárközi kölcsönzés
kérdésében.
A rendszeres állománygyarapítás elsősorban a kötelespéldányokra épült. Az 1867. július 17-én
kiadott igazságügyminiszteri rendelet újra életbe léptette az 1848-i sajtótörvény rendelkezéseit:
minden hazai üzemben készült könyvből, folyóiratból a nyomdák díjtalanul küldjenek
egy példányt a múzeum könyvtárának. (Ugyanekkor megszüntette a nyomdák kötelezettségét
arra, hogy az Egyetemi Könyvtárnak is szolgáltassanak be egy példányt.)
Súlyos hibának bizonyult, hogy a rendelkezés nem tartalmazott büntetőszankciót. Ennek
következtében sok volt a mulasztás, nemtörődömség, a rendelet be nem tartása. A Széchényi
Könyvtár hiába reklamált, hiába panaszolta, hogy „több vidéki nyomda évek óta semmit sem
küldött be”, hogy felszólításaival nem törődtek. Állománya így csonka maradt, a nemzeti
irodalom teljességének megőrzésével kapcsolatos kötelességét nem tudta hiánytalanul
teljesíteni. Ezen a visszásságon csak az 1897. évi XLI. törvény segített valamit, mert 12. §-a
csekély pénzbírsággal sújtotta a beszolgáltatás elmulasztását.
A bibliotéka rendszeresen gyarapodott ritkaságokkal, írók, tudósok kisebb-nagyobb gyűjteményeivel.
Ezeket részben hagyatékként kapta, részben pedig a Kultuszminisztérium által e
célra adott különkeretből vásárolta meg, az 1867 és 1883 közt több részletben kiutalt 30.000
forintból.
127