PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

A Tanácsköztársaság könyvtárügye
(1919)
A könyvtárügy szervezése
Hazánkban sok jóakaratú, könyvekhez értő ember élt, olyanok is, akik a művelődésért sokat
tettek, áldozatokat hoztak érte. Tevékenységük nyomán számos könyvtár keletkezett, fejlődött,
de tervszerű könyvtárpolitikáról hosszú ideig nem beszélhettünk. Csak a századforduló
táján kezdte meg a kormányzat - szerény mértékben ugyan - a rendszeres könyvtárfejlesztést,
egy népkönyvtári hálózat kialakítását. Ennek a politikának egyik mozgató ereje a szocialista
mozgalmaktól, munkabeszüntetésektől, aratósztrájkoktól való félelem volt, célja pedig az
alsóbb néposztályok ideológiai átnevelése, a „lázadó szellem” megfékezése, s így a
nagybirtokos-tőkés osztályok uralmának konzerválása.
Ez volt a helyzet 1918 októberének végén, amikor a vesztett háború után győzött a polgári
forradalom. A hatalmat átvevő Károlyi Mihály és kormánya rendkívül nehéz helyzetbe került.
A mezőgazdasági és ipari termelés katasztrofális csökkenése, a rendkívül súlyos nyersanyaghiány,
a munkásság és a parasztság elégedetlensége, a nemzetiségek és az ellenforradalmi erők
mozgolódása, a pártok torzsalkodásai, a kommunisták elleni belső küzdelem, a szövetséges
hatalmak megújuló területi követelései minden erejét lefoglalták. Olyan mellékesnek látszó
kérdéssel, mint a könyvtárügy, nem tudott és nem akart foglalkozni. Országos fórumokon a
művelődéspolitikáról alig esett szó.
A könyvtárakkal kapcsolatban csak kevés és jelentéktelen kezdeményezés történt. Ilyen a
Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége tanítói szakosztálya keretében Czóbel Ernő tanár
indítványára létrejött Ifjúsági Reformbizottságé. Ez felülvizsgálta az iskolai könyvtárak
anyagát, összeállítatta a megtartandó és a kiselejtezendő könyvek jegyzékét, majd javasolta a
forgalomban levő ifjúsági irodalom túlnyomó többségének kiselejtezését, mert „a mesterkélt
morál, a hamisan értelmezett hazafiság, imperializmus, hősi erények, faji gőg, valláserkölcs
tobzódása jellemzi ezeket”. A bizottság úgy vélekedett, hogy hosszabb távon az iskolai
könyvtárak megszüntetendők, és helyettük amerikai rendszerű, nagy kerületi könyvtárak
állítandók fel. Ideális megoldás az osztálykönyvtárak létrehozása lenne, de ez a horribilis
költségek miatt egyelőre megvalósíthatatlan. Ám a megvalósítás érdekében nem tettek
semmilyen konkrét lépést.
A Budapesti Tudományegyetem kormánybiztosa, Jászi Oszkár 1919 elején felszólította az
Egyetemi Könyvtárat, hogy készítsen tervet közönségszolgálata megjavítására. A tisztviselők
február 27-én átadott válaszukban összefoglalták a korábban elhangzott kritikákat. Ezek a
következők: 1. Az olvasást és tanulást gátló akadályok. 2. A rendszeresség hiánya a fejlesztésben.
3. A kevés olvasótermi férőhely. 4. A hiányosan megszervezett belső munka. 5. A
könyvtárosok nem megfelelő magatartása. Orvoslásukra javaslatot tettek, de a javaslattevést
nem követték megfelelő intézkedések.
A könyvtárügy gyökeres átszervezésére mégis történt előkészület, mégpedig a Fővárosi
Könyvtárban. Szabó Ervin olyan könyvtárosgárdát nevelt és tanított be, amely az átalakítást
meg tudta és meg akarta valósítani. Ő maga ugyan már nem élt -1918. szeptember 30-án hunyt
el -, de a porondon maradtak munkatársai, Dienes László, aki az igazgatói poszton utána lett;
Kőhalmi Béla lapszerkesztő, bibliográfus, Pikler Blanka bibliográfus, Braun Róbert
szociológus, Madzsar József orvos, természettudós.
195