PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

1961-től minden teljes munkaidőben foglalkoztatott könyvtárostól megkövetelik legalább az
alapfokú végzettséget. Ezeknek a rendeleteknek a hatására jelentékeny mértékben emelkedett
minden könyvtártípusban az ott dolgozók képzettsége, és ezzel párhuzamosan munkájuk
értéke. Nehézség csak a részfoglalkozású könyvtárosoknál van, akik néhány száz vagy
legfeljebb másfél ezer forint tiszteletdíj fejében heti kettőtől húsz órában vezetik a falusi
fiókokat. Tőlük nem lehet megkövetelni, hogy hosszabb tanfolyamokon vegyenek részt.
Falun gyakran cserélődnek a könyvtárosok, sok köztük a csak „botcsinálta” dolgozó, aki
szívesen hagyja ott a helyét. Ezt elősegíti az a körülmény is, hogy a fizetések, a tiszteletdíjak
lemaradtak a más területen dolgozókéhoz viszonyítva. A pálya egyébként elnőiesedett. Sok
állást töltenek be nők, s ők gyakran hagyják ott helyüket szülés, gyermekgondozási segély
igénybevétele stb. miatt.
A nagy könyvtárak többségében nehéz probléma a raktárosok hiánya. Ma már eltűnt az a
réteg, amelynek felemelkedést, rangot jelentett raktárosnak lenni. Jobbára azok vállalkoznak
erre a munkára, akik érettségiztek, és a könyvtárat ugródeszkának tekintik az egyetemi
felvételhez. Mikorra megtanulták nehéz, pontosságot, precizitást követelő feladatukat,
máshová távoznak, vagy a csekély fizetés miatt, vagy azért, mert sikerült bekerülniük egy
főiskolára.
A könyvtárosi munka nem korlátozódhat csak a könyvek őrzésére, kézbe adására. Tudományos
és szakgyűjteményekben a könyvtárosi és a dokumentációs, információs szolgálat nem
választható szét, a könyvtárosnak mindkettőhöz értenie kell. Gondoskodnia kell arról, hogy a
szakmai érdeklődők hozzájuthassanak az őket érdeklő, számukra hasznos irodalomhoz, hogy
csak a valóban szükséges műveket rendeljék meg, tájékoztatni kell őket a bibliográfiákról,
dokumentációs művekről. Közművelődési intézményekben feladatuk a nevelés is, a jó könyvajánlás,
író-olvasó találkozók, művészeti események, filmvetítések, báb- és pantomimelőadások
rendezése, lapkivágatok készítése, tájékoztatás a szabadpolc és a katalógusok
használatáról, kezdeményezés a gyermeksegélyt élvező kismamák, öregek, magányosok
könyvvel való ellátásáról. Természetesen mindennek a megvalósítását sok helyen akadályozza
a kis létszám, az olvasótermek és a kulturális rendezvényekre alkalmas helyiség, valamint -
tegyük hozzá - a többletmunka honorálásának hiánya.
Végül említsünk meg még egy munkaterületet. „Tudományos könyvtáraink - állapította meg
1960-ban Kőhalmi Béla - nem nélkülözhetik munkatársaiknak egy-egy tudományban elért
kutatási felkészültségét, tapasztalatait, kapcsolatait és eredményeit.” Mindez hozzájárul
nemcsak az illető tudományág fejlesztéséhez, hanem - és most ezen van a hangsúly - hivatali
munkájuk jobb elvégzéséhez, a beszerzendő könyvek helyes kiválasztásához, az olvasók
pontosabb tájékoztatásához és kiszolgálásához. Könyvtárosaink jelentős része ezt a feladatot
vállalja is.
Az 1976-os könyvtári törvény lehetőséget ad a Művelődési Minisztériumnak a szakirodalmi
igények kielégítéséhez és a tájékoztatásban kiemelkedő szerepet játszó intézmények
„tudományos könyvtár”-rá minősítésére. (Az első minősítések 1980-ban történtek meg.) Ez a
rendelkezés arra is figyelmeztet, hogy a tudományos tevékenység sehol se legyen rossz
szemmel nézett mellékmunka, hanem az intézmény tekintélyét növelő tényező.
1956-ban alakult meg a Magyar Könyvtárak Szabó Ervin Köre. Ez 1965-től Magyar Könyvtárosok
Egyesülete névvel folytatja munkáját. Tevékenysége, taglétszáma azóta fokozatosan
bővült. Segít a könyvtár- és tájékoztatásügy társadalmi irányításában, a korszerű technikai
eszközök bevezetésében, elősegíti a könyvtárak közti együttműködést, ankétokat, tapasztalatcseréket,
előadásokat tart, kapcsolatba lép a külföldi könyvtáros egyesületekkel. Tagjai,
297