PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

Igazgatására az intézmények vezetőiből, neves tudósokból, egyetemi professzorokból tanácsot
szerveztek. Ennek kellett a magasabb szintű önkormányzatot megvalósítani, az intézmények
együttműködését, fejlesztését biztosítani, és véleményt mondani a Vallás- és Közoktatásügyi
Minisztérium által előterjesztett kérdésekről. A Gyűjteményegyetemnek a miniszteri elgondolás
fontos szerepet szánt az országos könyvtári szervezet, a művelődéspolitika irányításában.
Ezt bizonyítja az 1929. évi XI. törvénycikk, amely a közgyűjtemények ellenőrzését kivette a
minisztérium közvetlen felügyelete alól, és mindazokat a jogokat és kötelességeket, amelyek
korábban a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének a feladatai voltak, a
Gyűjteményegyetem Tanácsának mindenkori elnökére ruházta át. Az ő kötelességévé tették a
közgyűjtemények elhelyezésének, működésének, kezelésének ellenőrzését, vezetőinek útbaigazítását.
A tulajdonosoknak, törvényhatóságoknak és más testületeknek a feladata volt, hogy
gondoskodjanak megfelelő épületben való elhelyezésről, a szükséges anyagiakról, személyzetről,
a leltárak ellenőrzéséről, évente elszámolás és munkaterv készítéséről. Ha ezt nem tették,
ha gondatlanul kezelték a gyűjteményeket, ha hosszabb ideig indokolás nélkül elzárták a
nyilvánosság elől, állami kezelésbe vételüket is elrendelhette a tanács. Közgyűjteménnyé
nyilvánítani a századfordulón kialakult gyakorlat szerint csak azt a múzeumot vagy könyvtárat
lehetett, amelynek tulajdonosa ezt maga kérte. Aránylag kevés nyilvános könyvtár lett
közgyűjtemény, így a szegedi, soproni, győri, kecskeméti bibliotéka.
A Gyűjteményegyetem életképtelennek bizonyult, a teljesen különböző feladatú és profilú
intézmények együttműködése nem vált be, ezért 1934-ben feloszlatták. Megszüntetése után a
Minisztérium külön közgyűjteményi főfelügyelőt nevezett ki, és mellé egy országos előadót.
Az előbbi tisztséget Pasteiner Iván, az Egyetemi Könyvtár főigazgatója töltötte be, az utóbbit
egy néprajztudós, Viski Károly.
Az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ
A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a Magyar Nemzeti Múzeum keretében 1923-ban
egy új hivatalt szervezett, amely Kőhalmi Béla megállapítása szerint „az ellenforradalmi
kornak úgyszólván egyetlen haladást ígérő intézménye” volt. Neve Országos Könyvforgalmi
és Bibliográfiai Központ lett, tevékenysége fontos és sokoldalú. Ezek közül az első a
nemzetközi kiadványcsere volt.
1886-ban Brüsszelben nyolc ország egyezményt kötött, és kötelezte magát, hogy egymásnak
megküld minden nyilvánosságnak szánt hivatali, parlamenti, közigazgatási nyomtatványt és
minden olyan könyvet, folyóiratot, amelyet a kormányok rendeletére és költségére adnak ki.
Később több állam csatlakozott az egyezményhez, tizenhetedik szerződőnek 1923-ban
Magyarország. Elsősorban ennek a feladatnak a lebonyolítására alapították a központot. Az
általa közvetített csere azonban már az első két évben messze túlhaladta a Brüsszelben
megállapított keretet. Számos külföldi tudományos és irodalmi intézménnyel kötött külön
megállapodást, elsőnek 1923-ban a berlini Notgemeinschaft der deutschen Wissenschafttal (a
német tudomány szükségközösségével). Eszerint a központ 94 tudományos folyóiratot kapott
onnan rendszeresen, s ezért 43 magyar periodikumot küldött viszonzásképp.
A cseréhez azonban megfelelő anyagra volt szükség, mivel külföldön a csak magyar nyelvű
műveket nem olvasták, s így nem is igényelték. Ezért egy miniszterelnöki rendelet úgy
intézkedett, hogy pénzsegéllyel csak olyan tudományos, irodalmi és művészeti folyóiratok
kiadását támogatja, amelyek vagy idegen nyelvűek, vagy tartalmukról angol, francia, illetve
német nyelvű összefoglalásokat, kivonatokat közölnek, és meghatározott számú példányt
207