PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

120 oldal, a külföldön már korábban befejezett könyvtárépítkezések előnyeit, hátrányait
ismerteti. Sokat beszél a raktári felállításról, és részletesen felsorolja több nagy bibliotéka
régi, elavult szakrendszerét. A címleírásra, a katalóguscédulák sokszorosítására, a kártevők
elleni védekezésre kevés szót veszteget, a szakkatalógusokra még kevesebbet. A könyvtári
munkában járatlanok ebből még a szükséges elemi tudnivalókat sem tudták megtanulni.
Sokkal hasznosabb volt Gulyás Pál először 1906-ban és másodszor 1913-ban kiadott munkája,
A népkönyvtárak szervezése, fenntartása és kezelése, mert jó útmutatást adott a beszerzés,
selejtezés szempontjaira, a „címtározásra” vagyis katalogizálásra, s ezzel kapcsolatban a
névformák kiválasztására, az olvasószolgálatra, a statisztikák készítésére, a köttetésre és a
könyvek egészségügyére. Az állománygyarapítás alapelvei Gulyás szerint: csak a lehető
legjobb művek szerzendők be - figyelemmel az olvasók képzettségi fokára - rossz magyarságú
mű nem kell - a mulattató könyvek is neveljenek és fejlesszék a lelket - mellőzendők azok a
művek, amelyek hazánk bármely népének alsóbbrendű jellemvonásait ábrázolják vagy
nevetségessé teszik őket - a szerelem fizikai részét leíró művektől jobb tartózkodni vagy pedig
olvasásuk külön engedélyhez kötendő.
A könyvtárak számáról, állományáról, forgalmáról és egyéb adatairól két kiadvány tájékoztat.
György Aladár a Központi Statisztikai Hivatal által 1885-ben kezdeményezett országos
felmérés eredményeit publikálta. A nyers adatokat nemcsak közölte, hanem összefoglalta,
értékelte őket, és történelmi kiegészítésekkel látta el. A Múzeumok és Könyvtárak Országos
Főfelügyelősége Magyar Minerva címmel öt kötetben adta ki könyvtáraink és múzeumaink
évkönyvét. Az I. kötet az 1900., az V. az 1912-1913. évi helyzetet ismerteti. Elsősorban
címtár, arról informál, hogy hol és milyen gyűjtemények vannak. Valamennyi kötet értékes
adatokat szolgáltat a fontosabb intézmények múltjáról, állományáról, forgalmáról és
személyzetéről.
Építkezések
Két nagykönyvtárunk, a Széchényi és az Akadémiai közvetlenül a kiegyezés előtt kapott
helyet két szép, monumentális épületben, így elhelyezésüket jónak lehetett mondani. Az
Egyetemi Könyvtár azonban ócska, szűk, düledező épületben szorongott. Ennek a helyzetnek
a tarthatatlan voltáról mát az előző részben is sok szó esett, erről számolt be 1867 után Szász
Károlynak a fővárosi nagykönyvtárakról készített és már ismertetett jelentése: „Helyiségeiről -
írta - nem szólok, szomorú ének volna. A nagy terem a fenyegető ledőlés ellen ingadozó
oszlopokkal támogatva, a szekrények és állványok még létrával is nehezen elérhető magasságig
tornyosulva, a karzat szűk és gyönge, s rajta keskenysége miatt alig megtámasztható
létrán a fölmenetel és megállás életveszélyes, mert az egyensúlyból a legparányibb kibillenés
nem a karzatra, hanem az alsó talajra lökné a keresőt.” Ha a leggyorsabban nem emelnek egy
új épületet - fejezte be Szász - „világra szóló botrány” következik be, egy országos könyvtár
összedőlése.
Az építkezés „sürgős, sőt halaszthatatlan voltát” az országgyűlés is elismerte az 1937. évi
XXI. törvénycikkében, és költségeire 538.862 forint 53 krajcárt szavazott meg. Hazánkban ez
volt az első, csak könyvtár céljára készített épület, ezért részletesen kell foglalkozni vele.
A tervezéskor a könyvtár szükségletein kívül még egy kívánság is helyet kapott. Ez tűnik ki
Trefort Ágostnak az építkezésről szóló végjelentéséből: „Az épületnél nem szabad feledni,
hogy nemcsak 200.000 kötelet már is meghaladó és évről évre nagyobbodó könyvkészlet
befogadására van hivatva, hanem arra is, hogy az egyetem tanári karának, a főváros
189