PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

A magyar könyvtárak a szocializmus építésének idején
A kezdet
A Horthy-rendszer 1945-ben szörnyű megpróbáltatások közt omlott össze, az anyagi és
szellemi erők alig jóvátehető pusztulását hagyva maga után. Új szellemben kellett mindent
újjáteremteni, újjászervezni.
A könyvtárpolitikában ez az újjászervezés hosszú ideig az államhatalom közvetlen támogatása,
számottevő anyagi segítsége nélkül történt. A hatóságok, a koalíciós pártok minden
erejét igénybe vette az államrend, a közbiztonság helyreállítása, a termelés és az oktatás
megindítása, a földosztás, az üzemek, bankok államosítása, az értékálló pénz bevezetése, a
demokrácia megteremtése és megerősítése. A könyvtárakkal sokáig nem tudtak törődni.
A könyvtárak munkája mégis elég hamar megindult, először a nagyobb tudományos, szak- és
közművelődési intézményekben, ott, ahol a pusztulás mértéke kisebb volt. Mindenütt megkezdődött
a romeltakarítás, a beázástól átnedvesedett, a törmelékektől betemetett állomány
biztonságba helyezése, néhány helyiség használhatóvá tétele, az ablakok beüvegezése és -
eleinte erősen csökkentett mértékben - az olvasószolgálat megindítása.
A szakszervezeti és a népkönyvtárakban sokkal reménytelenebb volt a helyzet, mert a gyűjtemények
java részét elprédálták, szétszórták, felégették. A veszteség pontos mértékét nehéz
megállapítani, mert a felszabadulás utáni első években a súlyos gazdasági helyzet még az
adatgyűjtést is lehetetlenné tette.
A könyvtárak épségben maradt állományában sok, a világháború idejéből származó, kártékony
ideológiájú nyomtatvány rejtőzött, kommunistaellenes, zsidógyalázó pamfletek, Hitlert,
Mussolinit, Horthyt magasztaló könyvek, nyilas pártprogramok. Fontos volt ezektől megtisztítani
a könyvtárakat. Ezért rendelte el a Miniszterelnökség sajtóosztálya még 1945-ben,
hogy a könyvtárak kötelesek beszolgáltatni a fasiszta politikusok beszédeit, a fasiszta
szellemű életrajzokat, a német hadviselést dicsőítő kiadványokat, a fasiszta pártok politikai
jellegű sajtótermékeit, valamint az ilyen szellemű szépirodalmi műveket. A megsemmisítendő
könyveket a Miniszterelnökség sajtóosztálya A fasiszta szovjetellenes, antidemokratikus
sajtótermékek jegyzéke címmel négy füzetben sorolta fel, kb. 2750 magyar, 800 német, 180
olasz és francia könyvet, aprónyomtatványt, 230 magyar és néhány idegen nyelvű folyóiratot.
A jegyzékek valóban szennyirodalmat soroltak fel, zúzdába küldésüket csak helyeselni lehet.
A listákra azonban túlbuzgóság és az összeállítására szolgáló rövid idő miatt belekerült
néhány politikailag semleges mű is, iskolák, egyletek történetéről szóló, a trianoni békét és
következményeit objektívan tárgyaló könyv, pár hitbuzgalmi munka és két jó kézikönyv:
A Napkelet lexikona és a Katolikus lexikon.
A felszabadulás után nehezen felbecsülhető kár keletkezett a külföldre menekült tulajdonosok,
valamint a feloszlatott egyesületek könyvtárainak pusztulása révén. Állományukat a helyi
hatóságok sok városban, községben válogatás nélkül zúzdába küldték. Hatástalan maradt az
1949. évi 13. számú törvényerejű rendelet, amely kimondta, hogy a könyvtáraknak,
múzeumoknak „leletmentésszerűen minden értéket” őrizniük kell. De csak nagyon elkésve,
1951 nyarán, az Országos Könyvtári Központ ismételt sürgetése után adott ki a Vallás- és
Közoktatásügyi Minisztérium olyan rendeletet, amelynek alapján a Központ megkezdhette a
főurak és a nagybirtokosok kastélyaiban őrzött könyvek összegyűjtését. Addigra a gödöllői
249