PDF 1595 kbyte - MEK - Országos Széchényi Könyvtár

szettudományok az 5. főosztályba tartoznak, a fizika az 51.-be, a mechanika az 531.-be. (Ma
használnak 6-9 számjegyes alosztályokat is, így a másodlagos gammasugarakról szóló
műveket az 549.166.84. alosztályba sorolják.) Rendszerét a század elején már ezernél több
könyvtárban alkalmazták.
Európában Dewey eredeti rendszerének némileg módosított, Egyetemes Tizedes Osztályozásnak
(röviden ETO), nevezett változatát fogadták el, s ennek részletes kidolgozását a brüsszeli
Institut International de Bibliographie (Nemzetközi Bibliográfiai Intézet) tette feladatává.
Az ETO előnyeit nálunk elsőnek Szabó Ervin ismerte fel. Kidolgozta a rendszer rövidített
magyar kiadását, és eszerint készítette el a Kereskedelmi és Iparkamara szakkatalógusát 1900-
ban. Javaslatára így szakozták 1912-től a Fővárosi Könyvtár állományát is. Sajnálatos módon
azonban a tizedes rendszernek nem a brüsszeli kidolgozását vette át, hanem ennek egyébként
logikusabb - egyéni változatát.
A magyar könyvtárosok többsége - elsősorban Gulyás Pál - nagy ellenkezéssel fogadta a
tizedes osztályozást. Ennek egyik oka, hogy módosítás nélkül nem alkalmas az állomány
raktári elhelyezésére, márpedig könyvtárosaink túlnyomó része a raktárban egyedül a szak
szerinti felállítást tartotta helyesnek. Ehhez tegyük hozzá, hogy a jó katalógussal rendelkező
nagy könyvtárakban, ahol az olvasók nem léphetnek a raktárakba, különösen pedig a
helyhiánnyal küzdő magyar bibliotékákban hasznosabb a numerus kurrens (folyószámos)
elhelyezés, mert itt nem kell a gyarapodásnak minden szak végén üres helyet kihagyni.
1919-ig mindössze 7 könyvtár alkalmazta a decimális szakrendet, az említetteken kívül a
Kereskedelmi Múzeum, 3 tudományegyetemi és 1 műegyetemi tanszéki könyvtár. Az Egyetemes
Tizedes Osztályozás iránti ellenséges magatartás tovább tartott a két világháború közt is, s
ebben része lehetett a radikális gondolkozású Szabó Ervin és munkatársai iránti politikai
ellenszenvnek.
A szakkatalógus különleges fajtája a tárgyszókatalógus, amely a dokumentumokat a tárgyukat
röviden kifejező szó vagy szókapcsolat betűrendjében írja le. Hazánkban ilyent nem készítettek,
külföldön is keveset, például a fejlett német könyvtárakban 1919-ig összesen tíz
helyen.
Nem terjedt el az amerikai public libraryk egyik kedvelt katalógusfajtája, a szótár-, keresztvagy
indexkatalógus. Ez a szerzői betűrendbe illeszti be a különféle fogalmak tárgyszavait,
címszavait, mindegyik után közölve a rá vonatkozó irodalmat. Jól szolgálja a tájékozatlan
olvasók informálását, mert e réven könnyen és gyorsan találják meg az őket érdeklő
kérdésekről szóló műveket. Magyarországon csak a budapesti Erzsébet Népakadémia
könyvtárosa, Vörösváry Ferenc szerkesztett és nyomatott ki 1917-ben a könyvtár teljes
állományáról, 10.786 műről ilyen szótárkatalógust.
Sok gyűjtemény készített helyrajzi vagy raktárkatalógust. Ez az állomány raktározási
sorrendjében sorolja a műveket. Nagyon megkönnyíti az állományellenőrzést, de az olvasók
tájékoztatására nem alkalmas.
Nagy hátrányt jelentett, hogy nem készültek központi katalógusok, amelyek több könyvtár
anyagáról tájékoztatnak, s így az olvasót megóvják attól, hogy egy-egy mű lelőhelyét sokáig
keresse. E téren az első szerény kezdeményezés 1908-ban történt, amikor Ferenczi Zoltán, az
Egyetemi Könyvtár igazgatója felterjesztéssel fordult a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz,
és javasolta, hogy külföldi mintára „hazánkban egy előre legalább a két egyetem és
a jogakadémiák évi gyarapodásáról jegyzék adassék ki évenként, mégpedig a budapesti
Egyetemi Könyvtárban, s ennek gyarapodási címjegyzékébe olvasztva bele”. A javaslatra a
minisztérium még csak nem is válaszolt.
181